Néhány gondolat arról, miért nem érdemes igazán mélyen foglalkozni azzal, kit választanak az év legjobbjának.


Nem telik el úgy év (vagy csak nagyon ritkán), hogy az Aranylabda ne váltana ki komolyabb indulatokat a szurkolók körében. Végsősoron ebben rejlik az egész díj lényege: abban, hogy kit tekintünk egy adott szezon – bocsánat: év – legjobb játékosának, igencsak meghatározó, mit tartunk fontosabbnak. A nyers statisztikákat? Hogy kinek sikerült legtöbbször olyan pillanatot okozni, amitől leesett az állunk? Esetleg, aki a legjobbja volt az adott év legeredményesebb csapatának?
Labdarúgás
Evra: “Amikor Mbappé beszél, olyan, mintha egy minisztert hallgatnék”
15/01/2022 14:05
Ideális esetben ezeket a faktorokat (és még egy csomó másikat) együttesen célszerű vizsgálni, amikor az év legjobbját keressük. És épp itt jön a csavar: azt ugyanis már nehezen lehet közös nevezőre hozni a szurkolók kollektív halmazában, ki melyiket tekinti a legfontosabbnak, és milyen sorrendet állítana fel a fentebb lazán vázolt szempontrendszeren belül. Nehéz is lenne igazságot tenni, mivel mindegyik mellett nagyon jó pro és kontra érveket fel lehet sorakoztatni.

Ezért is van tele az Aranylabda története csupa-csupa megkérdőjelezhető döntéssel.

Manapság Lionel Messi hetedik díja gerjeszti a féktelen indulatokat, pedig igazából ez fasorban sincs ahhoz képest, hogy Michael Owen aranylabdás futballistának mondhatja magát, miközben Thierry Henry 42 góllal és 26 gólpasszal sem kapta meg az elismerést 2003-ban. És ez csak egy példa a sok aránytalanság közül, ám még mielőtt igazán mélyre nyúlnánk a darázsfészekben, azt vizsgáljuk meg, miért is nehéz igazán komolyan venni az Aranylabdát.

A díj története

Ma már elméletben bárki megkaphatja a díjat, még az is, aki mondjuk a brazil élvonalban játszik, de valami hatalmas dolgot alkot a vébén. Ez azonban nem mindig volt így, a díj történetének nagyobb részében csak európaiaknak osztották ki az elismerést, az angol sajtóban ezért is hívták sokáig az év európai játékosa díjnak. 1995-ben terjesztették ki az Aranylabdát az összes Európában játszó futballistára, 2007-től pedig elvben már nem Európában futballozó játékos is nyerhet.
Ez utóbbi a modern labdarúgásban inkább csak szimbolikus gesztus, az európai klubfutball dominanciája alapján igen kicsi az esélye annak, hogy valaki kívülállóként betörjön a díjazottak közé. Mindenesetre az Aranylabda Európa-központú múltja önmagában is torzítja a képet, hiszen egy sor zseni maradt így le a díjról, elég, ha a két nagy dél-amerikai futballnemzet legnagyobb ikonjára, Pelére és Diego Maradonára gondolunk.
2016-ban egyébként a France Football összeállított egy alternatív listát azokról az évekről, amikor a szabályok miatt európai játékos kapta az Aranylabdát, miközben a világ akkori legjobbja másik kontinensről származott. Ebben a verzióban Pelé hétszer kapta volna meg az elismerést 1958 és 1970 között, Maradonát pedig a két világbajnoki menetelés évében, 1986-ban és 1990-ban díjazták volna az újságírók mai fejjel.
Mivel ez nem hivatalos lista, és a fentebb felsorolt klasszisok, valamint Garrincha, Mario Kempes és Romário nem kapták meg ténylegesen a díjat, ezért nehéz az 1956 és 1995 közötti eredményeket összehasonlítani az Aranylabda azt követő korszakával. Tényleges képet legalábbis egészen biztosan nem ad generációkon átívelően arról, ki volt a világ legjobb játékosa, és ki mennyi ideig maradt a csúcson.

Kritériumrendszer

A szavazás során három szempontot kell figyelembe venni: az egyéni és kollektív teljesítményt, a játékos minőségét (tehetség és sportszerűség), valamint a játékos karrierjét. Utóbbi kettőt értelmezni is nehéz, főleg ami a karriert illeti: mégis mi köze van ahhoz a 2021-es rangsornak, hogy 2021 előtt mit ért el egy játékos? Persze láttunk már olyat, hogy az Aranylabda inkább életműdíjnak tűnt, mintsem egy tényleges csúcsteljesítmény elismerésének, ám ez nem biztos, hogy helyes irány.
A cikk felvezetésében már boncolgattuk, mi ezzel a tényleges probléma: egyszerűen túl nagy teret enged az egyéni értelmezésnek, nincsen egy objektíven megfogható kritériumrendszer, amely mentén értékelni kell a futballisták teljesítményét. Még inkább igaz volt ez akkor, amikor a szövetségi kapitányok és csapatkapitányok szavazatai ugyanúgy beleszámítottak, ott ugyanis a személyes kötődés (nemzet vagy klub) rendre felülírta az objektív szempontokat.
Érdemes eljátszani a gondolattal, mi lenne, ha a díjat nem újságírók szavazatai alapján, hanem valamilyen pontrendszer szerint ítélnék oda, amelyben rangsorolják az egyéni teljesítményt (akár a modern statisztikák alapján), a csapatban elért sikereket, kompenzálva valamelyest azok erősségét. Sok olyan klasszis van, aki egyszerűen azért indul nehezebb helyzetből, mert olyan országban született, amelynek nincs esélye nagy nemzetközi győzelmekre.

Robert Lewandowski

Fotó: Getty Images

Sőt, akár azt is figyelembe lehetne venni, mennyire voltak értékesek az adott játékos góljai, gólpasszai, fontos mérkőzéseken talált-e be, a találatok hány százaléka ért valójában pontot a csapatnak. Akadnak olyan statisztikával foglalkozó cégek, amelyeknek megvan a szakmai háttere, hogy egy ehhez hasonló rendszert megalkossanak, más kérdés, hogy ennek olyan költségvonzatai lennének, amit nem valószínű, hogy bárki is bevállalna.

Almát a körtével

A lehetséges 64 alkalomból 40-szer támadók nyerték az Aranylabdát, 20-szor középpályások, háromszor került védőhöz és csupán egyszer kapushoz. Aminek természetesen jó oka van: a mérkőzések zömét a csatárok döntik el látványos módon, a teljesítményük lényege könnyedén levezethető a számokra, és ez mindig is így volt. Azt bárki képes értelmezni, hányszor volt eredményes egy csatár, hány meccset döntött el, a kapusok és a védők teljesítményét ellenben szinte lehetetlen számszerűsíteni.
Paolo Maldini például a hagyományos védőstatisztikák alapján soha nem tűnt elit védőnek, mivel kimondottan keveset szerelt, ő maga egyszer úgy fogalmazott: ha már odáig jutott, hogy becsúszva kellett mentenie, az azért volt, mert előtte nem helyezkedett elég jól. Egy kimagasló képességű védő teljesítményében nagyon sok a statisztikailag láthatatlan elem, amikor már azt megelőzően elhárította a veszélyt a helyezkedésével, mielőtt az igazából kialakult volna.
Kapusoknál sem feltétlenül mérvadó a gyakran emlegetett védési százalék, mivel nem mindegy, milyen minőségű helyzeteket kellett hárítania. Ha például 10 lövésből 10 a kapu közepét találja el, és a kapus mindegyiket kivédi, az igazából olyan teljesítmény, amit bármelyik profi szinten lévő hálóőrtől elvárhatunk. Értelemszerűen ez a 100%-os védési mutató ellenére sem egyenértékű azzal, mintha valaki öt lövésből kapna három gólt, de megfogna mellette két ziccert is.

A modernebb statisztikák valamelyest segítenek eligazodni, a kapusoknál például remek mankó lehet a lövések minőségét is bekalkuláló post-shot xG (PSxG), ám ezt még mindig igen nehéz összehasonlítani a lőtt gólokkal.

Az Aranylabda esetében fontos, hogy az év játékosát, és nem az év legértékesebb játékosát keresik, vagyis elméletben a poszt értékét (mely esetben a gólszerző játékosok mindig előnyben lesznek) nem kellene figyelembe venni. A gyakorlatban viszont akaratlanul mégis ez történik, és még a kiemelkedő egyéni kapus- és védőteljesítmények sem elegendőek dobogós helyezésen kívül másra: ezt Manuel Neuer és Virgil van Dijk esete is érzékeltette.

Teljesen idegen a futball logikájától

Az Aranylabda egyik nagy hiányossága, hogy a versenynaptár logikájával szemben naptári évben gondolkozik, ezáltal van az idénynek egy jelentős része, ami kvázi értékelhetetlen. Tágabb értelemben az ősz, szűkebb értelemben díjátadó utáni időszak (jelen esetben egész december) tartozik ide, az igazán nagy dolgok ugyanis nyárig eldőlnek, az idénykezdetből legfeljebb csak az aktuális formát lehet kiolvasni, annak hosszabb távú értékét nem.

Mohamed Salah ihletett formában futballozik az őszi szezonban

Fotó: Getty Images

Másként fogalmazva: a szavazás kritériumrendszere alapján az egyéni teljesítményt és a csapatban elért eredményeket egyszerre kell súlyozni, viszont hiába lő valaki az ősz folyamán 20 gólt, azt legfeljebb a tévés jósok látják előre, milyen győzelmek társulnak majd ahhoz.

Sokkal logikusabb lenne a versenynaptár alapján kiosztani a díjat, az esetek túlnyomó többségében úgyis a Bajnokok Ligája, illetve a válogatott tornák alapján rangsorolnak az újságírók, elvétve kerül csak képbe, hogy az őszi fordulókban kinek volt meggyőzőbb a formája. Ebben a formában statisztikailag is könnyebb értelmezni egy-egy játékos teljesítményét, elvégre a legtöbb helyen idényekre lebontva érhetőek el az adatok.

Konklúzió

Az Aranylabda igazából az Oscar-díj focis megfelelője: évről évre nagy a felhajtás körülötte, de abban azért nagy a konszenzus, hogy szakmailag egyik sem annyira jelentős, mint amennyire a marketing szempontjából. Ráadásul, ahogyan egy film sikerét sem feltétlenül a készítőkhöz dobált aranyszobrokban mérik, úgy a futballban sem számít igazán, kinek a vitrinjében porosodik egy újabb Aranylabda, a lényeg még mindig a pályán dől el.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Premier League
Úgy néz ki, CR-nek eddig tartott 2022 derülátó része
14/01/2022 17:03
Ligue 1
Messi már edz koronavírus-fertőzése után, de csúszhat a visszatérése
14/01/2022 12:14