Az UEFA elhalasztotta a döntést a külföldre vitt bajnoki meccsekről, az egész labdarúgásra hatása lehet a következő lépésüknek
Publikálva 12/09/2025 - 13:10 GMT+2
A futballban évek óta vannak, akik a külföldi – elsősorban amerikai – terjeszkedés lehetőségeiről fantáziálnak. Ma már teljesen általános a nagyobb klubok körében, hogy az Egyesült Államokban vagy tehetősebb ázsiai országokban turnéznak a nyáron, a tétmeccsek költöztetéséről azonban megoszlanak a vélemények. A héten erről kellett volna döntenie az UEFA-nak, de egyelőre eltolták a kérdést.
A Chelsea nyerte a klubvilágbajnokságot, Trump pedig ott maradt a csapattal felemelni a trófeát
Videó forrása: SNTV
A topligák között gyakorlatilag presztízskérdéssé vált, melyik bajnokságnak sikerül először a külföldi terjeszkedés. Javier Tebas, a La Liga elnöke évek óta napirenden tartja a kérdést, 2018-ban már a konkrét terveket is közölték egy Girona-Barcelona bajnokira, amelynek Miami lett volna a helyszíne. Azt a tervet akkor a FIFA fúrta meg, de nem hagyták annyiban az ügyet: a Relevent nevű promóciós cég pert indított a FIFA és később az amerikai szövetség ellen.
Egy ilyen nagyszabású, országhatárokon, adott esetben kontinenseken túlnyúló terv megvalósításához ugyanis a szövetségekre is szükség van. Másképp fogalmazva: meg kell állapodnia az európai és az észak-amerikai szövetségnek, valamint a spanyol és az amerikai szövetségnek, és ha mindegyik fél beleegyezett, csak akkor valósulhat meg a gyakorlatban. A szóban forgó bajnoki meccs tulajdonképpen már az első akadályon elhasalt: a spanyol szövetség visszautasította a kérelmet.
2019-ben a Relevent egy ecuadori bajnokit szeretett volna Amerikába vinni promóciós célzattal, az amerikai szövetség azonban a FIFA szabályaira hivatkozva megakadályozta ezt. A USSF kiemelte azt a 2018-as FIFA iránymutatást, amely kimondta: a bajnoki mérkőzéseket kizárólag az adott országban lehet megrendezni. Mindez azonban a Relevent álláspontja szerint sértette a trösztellenes törvényeket, erre hivatkozva terelte jogi útra az ügyet.
A keresetnek ráadásul volt alapja, mivel a Relevent Sports és az MLS marketingéért felelős Soccer United Marketing papíron versenytársaknak számítanak. 2024-ben a FIFA-val, 2025-ben pedig az amerikai szövetséggel sikerült peren kívül megállapodnia a Releventnek, amely újra kinyitotta a kaput a külföldi terjeszkedés előtt, a La Liga és a Serie A egyből jelezte is a szándékát, hogy már a következő idényben az országhatáron túlra vigyen egy-egy bajnoki mérkőzést.
Meghatározó döntés előtt az UEFA
A spanyol liga a decemberi Villarreal-Barcelona mérkőzést szeretné Miamiba vinni, az olasz pedig a februári Milan-Como összecsapásnak keres új helyszínt. Annak a mérkőzésnek a Milan lenne a pályaválasztója, csakhogy a téli olimpia miatt a San Siro épp foglalt lesz, és – az olasz liga legalábbis ezzel érvel – nincs a közelben hasonló kapacitású, elérhető stadion. "Ez inkább szükségszerűség, mintsem szeszély" – fogalmazott Ezio Maria Simonelli.
Az UEFA-nak csütörtökön kellett volna döntenie arról, engedélyezi-e a két szövetség kérését, az európai szövetség azonban egyelőre elhalasztotta a szavazást. "A bizottság elismeri, hogy a tengerentúli mérkőzések fontos és egyre jelentősebb kérdések, de a végső döntés előtt minden érintett fél véleményét ki szeretné kérni. Számos kérdést tisztázni kell, és az európai futball irányító testületeként az UEFA felelőssége, hogy minden tényezőt figyelembe vegyen."
A közleményben az UEFA arra is kitért, hogy konzultációt kezdeményeznek az érintett érdekcsoportokkal – a szurkolókat is beleértve.
Hivatalosan az UEFA döntése csak a két szóban forgó mérkőzésre vonatkozik, és nem általánosságában alakítják át a szabályokat. A gyakorlatban azonban fontos precedenst teremtene, mert ha megnyitnák ezt a kaput, onnantól nem lenne visszaút, és más bajnokságok, más sorozatok is kísérletezhetnének a terjeszkedéssel. Nem véletlenül beszélt arról Glen Micallef, az Európai Unió sportért felelős biztosa, hogy a szuperliga óta nem volt ekkora nyomás alatt a rendszer.
Amennyiben nem tudnák megfékezni a tervet, az legalább akkora csapás lenne az európai rendszernek, mint a szuperliga lett volna.
Üzletileg biztosan megtérülne, legalábbis a leggazdagabb, leghíresebb klubok számára. Azok viszont, akiknek inkább a helyi beágyazottságuk erős, még jobban lemaradnának az elittől, a gazdasági olló tehát tovább nőne. Alighanem a ligák közötti egyenlőséget sem oldaná meg: amennyiben a spanyolok sikeresen terjeszkednének az USA területén, nagy lenne a kísértés a Premier League számára is, hogy rávesse magát a külföldi piacokra.
Önmagát gáncsolhatja el az UEFA?
Vannak, akik úgy látják, hogy az UEFA lényegében a saját halálos ítéletét írná alá, amennyiben megnyitná az országhatárokat a ligák között. A szövetség legfontosabb feladata ugyanis épp ennek a rendszernek a védelme lenne: a helyi közösségek és az évtizedes hagyománnyal rendelkező futballkultúrák megőrzése. Pár évvel ezelőtt pontosan azért sikerült megállítani a szuperligát, mert a rendszer nagy része – élükön a szurkolókkal – ellenezte a létrejöttét.
Aleksander Čeferin – aki egyébkénta pár évvel ezelőtt maga is beszélt arról a lehetőségről, hogy BL-döntőt vigyenek az Egyesült Államokba – egy interjúban azt mondta, nem tartja helyesnek ezt az irányt, de nincs sok lehetőségük jogilag. Ezzel alighanem a Relevent és a FIFA/USSF között zajló pereskedésre utalt, holott ítélet egyik esetben sem született. Az viszont már valódi jogi precedens lenne, ha az UEFA önként bólintana rá a spanyol és az olasz liga terveire.
Onnantól pedig az a rendszer, amit védelmezni hivatottak, megszűnik létezni. Eleinte talán sikerül korlátozni a külföldi meccsek számát, de azt is meg lehetne támadni jogi úton, ha az a ligák érdeke. Eleinte talán a nem kiemelt mérkőzéseket vinnék csak másik országba, de egyes helyeken – mondjuk Szaúd-Arábiában – alighanem tudnának akkora összeget mondani, amennyiért akár már egy El Clásicót is érdemes lenne elvinni Spanyolországból.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés