Hétközi fordulóval folytatódik a magyar bajnokság, ami a tavasszal sűrűbb válogatott szünetek és a kora májusi befejezés miatt kap néhány erőltetett menetet tavasszal. Ami biztos: nagyon különös lesz az idei budapesti derbi, de ezekben a hetekben az is látszik, kik bírják a tempót a Fradi és a Fehérvár mögött.


Kisvárda – MTK Budapest, kedd 17:30

Előző meccsek: Ferencváros – Kisvárda 1:1, MTK – Felcsút 0:1
Labdarúgás
Újabb koronavírus-eset Lipcsében: edzés helyett PCR-tesztre mentek a játékosok
9 ÓRÁJA
Nehéz időszak ez a Kisvárdának, hiszen a Fehérvár és a Ferencváros után most a nyakukban loholó MTK lesz az ellenfél. A Kisvárda jó formáját mutatja, hogy ezen a két meccsen 4 pontot szerzett, ami ebben a bajnokságban még senkinek nem sikerült. Továbbra is kevés gólt kapnak, amit a legújabb belső védő igazolással próbálnak tovább erősíteni.
Noha az MTK is ott van a dobogóra esélyes csapatok között, eredményei Igencsak pepita képet mutatnak, sőt, inkább úgy mondanám: formájuk egyre hanyatlóbb.
Novemberben még megverték a Fehérvárt és idegenben a Mezőkövesdet, azóta viszont simán kikapnak Zalaegerszegen, vagy például nem tudják megverni az újonc Budafokot. Az elmúlt fordulóban tíz emberrel voltak kénytelenek befejezni a meccset, de csak azért, mert sérült játékosukat az elfogyott cserék miatt nem tudták lecserélni. Így az utolsó pillanatban bekapott vereség mentálisan is nehezíti a helyzetet.
Az MTK eddig soha nem tudta megverni a Kisvárdát, az eddigi 8 meccsből 6 szabolcsi győzelem, így valószínűleg ez nem most fog megszakadni.

MOL Fehérvár FC – Mezőkövesd, kedd 20:00

Előző meccsek: Fehérvár – Honvéd 1:2, Mezőkövesd – Újpest 3:2
A fehérvári egyesületnek mindenképpen tenni kell valamit, ha nem szeretne szezon közben edzőváltásba bonyolódni. Az ősszel még a bajnoki cím volt a kérdés, a Fehérvár azonban nem tudta kihasználni a Ferencváros januári botlásait, hanem az Újpest elleni, mostanság inkább kötelezőnek tekintendő, győzelem után két vereség következett idén januárban. A Honvéd ellenivel pedig bő egy éves hazai veretlenség ment a levesbe, a Fehérvár volt az utolsó csapat, amelyik ebben a bajnokságban kikapott otthon.
A csapat teljesítménye nem a kerethez méltó, ezen még az sem segít, hogy Dárdai Palkó először kezdőként megszerezte első NB1-es gólját. Mivel sokan gyülekeznek a Fehérvár mögött a tabellán, most már inkább az a kérdés, a csapat meg tudja-e tartani az Európai Konferencia Liga selejtezőt élő pozíciót.

Loic Nego és Cseri Tamás a két klub októberi meccsén

Fotó: Eurosport

A Mezőkövesd pedig az elmúlt öt fordulóban nem kapott ki, s csak a Kisvárda otthonában nem tudott gólt szerezni. A szezon egyik leggyengébb csapata, az Újpest ellen kicsit soványnak tűnik a hajrában szerzett győzelem, ráadásul kétgólos vezetésről engedte feljönni az ellenfelet. Mindezek ellenére a győzelmet nem kell megmagyarázni. A Fehérvár ellen azonban biztosan stabilabb játék kell.

Puskás Akadémia – Diósgyőri VTK, szerda 16:00 óra

Előző meccsek: MTK – Puskás 0:1, Diósgyőr – Budafok 1:1
Az elmúlt 10 bajnoki meccset tekintve a második legjobb formában lévő csapat fogadja a második legrosszabb formában lévőt. Noha karácsony előtt a felcsútiaknak még becsúszott egy vereség Mezőkövesden, azóta köszönik, jól vannak. Ikszeltek otthon a Fradival, majd egy utolsó perces góllal győztek idegenben az MTK ellen. Ráadásul a 95. percben az a csereként beállt Géresi Krisztián
szerezte a győztes gólt, aki a Fehérvár játékosaként évekig sérült volt, majd felépülése után múlt héten kölcsönbe került Felcsútra. Itt valószínűleg visszaépül, az ilyen sikerek segíthetik.
Majdnem négy év után kapott ki otthon a Fradi | Eurosport
Az éllovas Ferencváros hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a sereghajtó Diósgyőrtől a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén. A címvédő zöld-fehérek ezt megelőzően 2017. április 15-én a Vasastól kaptak ki bajnoki találkozón a Groupama Arénában, azóta 61 mérkőzésen át tartott a veretlenségi sorozatuk, amely ötven győzelem és 11 döntetlen után szakadt meg.
A Diósgyőr pedig a papíron legkönnyebb feladatot sem tudta elvégezni: hazai pályán legyőzni a sereghajtó Budafokot. 3 idei meccs távlatából tehát úgy tűnik, a Ferencváros elleni győzelem volt kivétel, akkor talán még az öltözőben maradtak a zöld-fehérek. Idő persze, amíg az új edző és a rengeteg új igazolás összeáll Miskolcon, de éppen időből van a legkevesebb a bennmaradástól 5 ponttal lemaradó Diósgyőrnek.
Mondhatni, nem ez az a meccs, amit meg kell nyerniük, de ha az olyanok sincsenek meg, a Diósgyőr kénytelen lesz az ilyen lehetőségeket kihasználni, mint a Ferencváros elleni: amikor a csapat egy pillanatra nem figyel oda.

Honvéd FC – Paks, szerda 17:30

Előző meccsek: Fehérvár – Honvéd 1:2, Zalaegerszeg – Paks 4:4
A szezon egyik legnagyobb sikerén van túl a Honvéd azzal, hogy kétszer is vezetést tudott szerezni a fehérváriak otthonában. Nagy munkája van ebben Pisont Istvánnak, aki mindössze egyszer kapott ki azóta (Újpesten), hogy december elején a kispadra ült. Akkor a 11. helyen álltak, amihez képest a 9. nem tűnik nagy előrelépésnek, de az biztos, hogy a tabellán mögöttük álló Újpest / Budafok / Diósgyőr hármashoz képest sokkal stabilabb játékot mutatnak.
A Paks rosszul sikerült decemberi, három vereségből álló sorozata után a dobogóért harcoló kistigris helyett ma már sokkal inkább stabil, szimpatikus középcsapat képét mutatják. Játékukat tényleg jó nézni, a Bödével stabilizálódott védelem, Bognár István szervezőjátéka, Sajbán, Hahn vagy Ádám Martin támadása most hétvégén is látványosság tudott lenni. Győzelmet mégsem ért, és ez a stabilitás hiányzik Pakson.
Éppen az ilyen, Honvéd elleni meccsek lehetnek vízválasztók, hogy akar-e még valamit kezdeni a szezonnal a Paks,
vagy elfogadva, hogy kevesebb a lehetősége, mint például a Felcsútnak vagy a Kisvárdának, marad középcsapat szerepben.

Budafok – Zalaegerszeg, szerda 20:00 óra

Előző meccsek: Diósgyőr – Budafok 1:1, Zalaegerszeg – Paks 4:4
Mindkét csapat döntetlenből érkezett, de teljesen más előjellel. Amíg a Budafok idegenben tudod pontot menteni az utolsó pillanatban, addig a zalaiak egy többször megnyerhető meccsen buktak két pontot a kétségtelenül jó formában játszó Paks ellen.
A Budafok problémáját jól mutatja, hogy a bajnokságban utoljára október 25-én, éppen Zalaegerszegen tudott nyerni, azóta 11 meccsen 4 pontot gyűjtöttek. Innen nézve sikernek mondható a diósgyőri pontmentés, de annak, sőt, talán bravúrnak lenne nevezhető a hazai pontszerzés a jóval erősebb Zalaegerszeg ellen.
Pedig a Budafok nem játszik rossz focit, különösen, hogy sok fiatal hazai futballistát foglalkoztat, de néha érezni az osztálykülönbséget.
A Zalaegerszeg eddig két döntetlent ért el januárban, igaz, a Honvéd és pláne a Paks is erősebb csapat. Ha mindenképpen szeretne leszámolni a kiesési gondokkal, az ilyen meccseket nyerni kell.

Újpest – Ferencváros, szerda 20:00 óra

Előző meccsek: Mezőkövesd – Újpest 3:2, Ferencváros – Kisvárda 1:1
Történelmi vereségen van túl a hétvégén az Újpest, de valószínűleg nem az a legnagyobb gondja, hogy fennállása során először kapott ki Mezőkövesden. A 10. helyen álló újpesti csapatnak ettől függetlenül minden pontot meg kell becsülnie, főleg, ha ilyen szerencsétlen módon veszíti el, mint múlt héten. Hiába egyenlítettek a jól beállt cserék, a hajrában így is kikaptak. Noha a karácsony előtti időszakban két győzelem volt egymás után, az idei két meccsen nyolc gólt kaptak.
A Ferencváros sem győztes összecsapás után érkezik a derbire, mégis egészen más problémái vannak 11 bajnoki pontos előnnyel 15 fordulóval a vége előtt. Az idén a budapesti zöld-fehérek játszották a legtöbb meccset, 11 nap alatt négyet, ráadásul ebből csak egyet tudtak megnyerni, vagyis csak a negyedik legjobb formában lévő csapat. Sok klub kívánna magának ilyen hullámvölgyet.

000_AB7CT.jpg

Fotó: Eurosport

Első ránézésre azt mondanánk, régen volt ennyire egyértelmű a derbi, és valóban kevés dolog van, ami a lila-fehérek mellett szólna. Újpesten az új edző érkezése óta nagyon nagy a csend, a téli átigazolási szezon szinte teljesen kimaradt, erősítésnek nyoma se, ahogy a Vasas sikerkovács edzőjére, Michael Önningre is egyelőre rászámol a bíró a KO gyanús ütések után. A Ferencváros edzője, Serhiy Rebrov azonban azt mondja, a gyengébb teljesítmény a játékosok önbizalmának hiánya miatt van, ami minimum furcsa kijelentés, nem ez volt az első tippünk.
Szóval nehéz lesz felpörögni erre a derbire két önbizalomhiányos csapattal, ráadásul nézők nélkül. De ma, február 2-án a medve egyelőre nem látja saját árnyékát. Hátha holnap mégis beindul a magyar futballtavasz.
Labdarúgás
A szavazókon kívül szinte senki nem ért egyet Messi hetedik Aranylabdájával
11 ÓRÁJA
Labdarúgás
Elhunyt a Liverpool legendás labdarúgója
12 ÓRÁJA