Serhiy Rebrov szerint egész Európáért harcolnak, nem csak Ukrajnáért.
Az FTC szakmai munkáját 2018 és 2021 között irányító Serhiy Rebrov jelenleg az egyesült arab emírségekbeli Al Ain vezetőedzője, a goal.com-nak adott interjújában elmondta, hogy készen áll visszatérni hazájába akár harcolni is, amennyiben a munkája ezt megengedi.
Más jelenlegi és korábbi ukrán válogatott játékosok, például a Manchester City balhátvédje, Oleksandr Zinchenko és az Atalanta középpályása, Ruslan Malinovskyi mellett ő is alapítványt hoz létre, hogy anyagi támogatást küldjön Ukrajna katonai erőfeszítéseihez.
Labdarúgás
Rebrov el, Stöger jő
05/06/2021 09:36
"Most egész Európáért harcolunk, nem csak Ukrajnáért. Ukrajna helyett bármelyik másik ország is lehetett volna ebben a helyzetben. És nem tudjuk, ki lesz a következő. Erős és büszke nép vagyunk, és ezt meg is mutatjuk.
De a probléma az, hogy Oroszország most válogatás nélkül támad. Civileket, gyerekeket ölnek. Ez a legnagyobb probléma. Ez a kegyetlenség. Azt mondták, hogy evakuálják a civileket, de nem csinálták rendesen. Most pedig megpróbálják elpusztítani az összes infrastruktúránkat.
Nem azért jöttek, hogy csak a mi katonáink ellen harcoljanak, mindenkit megölnek. És ez az igazságtalanság még inkább átlényegít minket, ukránokat, és összefogásra késztet bennünket.”

Rebrov 75 alkalommal szerepelt az ukrán válogatottban

Fotó: AFP

Rebrov ezután azokról az orosz emberekről is beszélt, akik szerinte nem tesznek eleget Vlagyimir Putyin elnökkel szemben - noha ezért súlyos következményekkel kell számolniuk. Azt is elárulta, reméli, hogy más európai országok továbbra is fokozzák Ukrajna támogatását.
"Jelenleg mindenki segít Ukrajnának. És ennek különböző módjai vannak. Állandóan látunk önkénteseket, akik élelmiszert hoznak, segítenek a hadseregünknek és az embereknek. Nem könnyű, amikor látjuk, hogy mindenhol bombák hullanak. Ezek az emberek rendkívül bátrak, hogy dacolnak ezekkel a kockázatokkal. Úgy gondolom, hogy ma mindenki megpróbál segíteni Ukrajnának.
Természetesen többet is tehetnek. A legfontosabb dolog a légtér lezárása. Ukrajnában mindenki erről beszél és ezért imádkozik. Ezt a védelmet kérjük. Mert, mint mondtam, bombákat és rakétákat küldenek a civilekre. Mindent bombáznak. És úgy gondolom, hogy Európa és a NATO még mindig segíthet nekünk ebben. De igen, örülünk az összes ország által képviselt álláspontnak, az általuk nyújtott humanitárius segélynek és a mozgósított önkénteseknek. De egy kicsit többet kell tenniük."

Serhiy Rebrov hálás a sok segítségért

Fotó: AFP

Rebrov felesége és gyermekei vele vannak az Egyesült Arab Emírségekben, szülei azonban Ukrajnában maradtak.
"Soha nem tudhatjuk, hogy éppen biztonságban vannak-e vagy sem" - mondta aggódva.
Az ukrán labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya, Anatoliy Tymoshchuk továbbra is Oroszországban dolgozik, a Zenit Szentpétervár edzői stábjában. Az Ukrán Labdarúgó-szövetség (UAF) ezért, és az Ukrajna elleni orosz invázióról való hallgatása miatt örökös eltiltással sújtotta a korábbi Shakhtar- és Bayern München-középpályást.
Timoshchukkal ellentétben a Bayer Leverkusen, a Liverpool és a Hertha egykori támadója, Andriy Voronin felbontotta a Dinamo Moszkvánál érvényben lévő segédedzői szerződését az Ukrajnában zajló orosz invázió miatt. Családjával együtt Németországba utazott, onnan próbálja segíteni hazája védekezését, és elmondta, nagyon büszke Ukrajnára, valamint keményen beszólt Putyinnak is.

Rebrov szerint Európa más módon is is segíthetne Ukrajnának

Fotó: AFP

Oroszország ukrajnai inváziója több ukrán sportolót is arra késztetett, hogy csatlakozzon nemzetük katonai erőfeszítéseihez, köztük Sergiy Stakhovsky teniszezőt, Oleksandr Usyk nehézsúlyú ökölvívó bajnokot és Vasiliy Lomachenko könnyűsúlyú ökölvívó bajnokot.
A Klitschko testvérek, Vitali és Wladimir, mindketten korábbi nehézsúlyú világbajnokok, szintén hazájukat védik, míg a hét elején Stanislav Horuna, a Tokióban olimpiai bronzérmes karatés a BBC Radio 5 Live-nak beszélt arról, hogy csatlakozik hazája védelméhez Oroszország ellen.
via goal.com

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Premier League
Már a Times is arról ír, hogy Ronaldo dobná a Manchester Unitedet a Bajnokok Ligájáért
5 ÓRÁJA
OTP Bank Liga
A Fradinál az építkezés, Újpesten a káosz uralkodik – 352 podcast
12 ÓRÁJA