A Gianni Infantino FIFA- és Aleksander Ceferin UEFA-elnöknek küldött levélben az ESL arról tájékoztatta a két sportvezetőt, hogy jogi lépések történtek az új szervezet megvédése érdekében, egyúttal sürgős tárgyalásra hívja mindkettőjüket, hogy közösen megvitassák az új versenysorozat részleteit, és hogy az miképpen illeszthető a futball gazdasági rendszerébe.

"Nem arra törekszünk, hogy a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát lecseréljük, hanem hogy versenyezzünk azokkal, és hogy ezek mellett létezzünk" - olvasható a levélben.
A Szuperligát hat angol - Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz - Juventus, AC Milan, Internazionale - és három spanyol - Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid - sztárklub hozta létre, elsőszámú vezetője pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett. Az UEFA és a FIFA egyaránt élesen kritizálta a Szuperliga életre hívását és súlyos szankciókat helyezett kilátásba.
Tokyo 2020
Tokió 2020 - Germany - Saudi Arabia - Labdarúgás – Olimpiai főhírek
3 ÓRÁJA
A húszcsapatos sorozatnak 15 állandó résztvevője lenne, további öt együttes pedig az előző szezon eredményei alapján csatlakozhatna. A mérkőzéseket hétköznap rendeznék, így a résztvevő klubok ugyanúgy szerepelnének a nemzeti bajnokságokban. A tervek szerint jövő augusztusban két tízcsapatos csoportban kezdődnének a küzdelmek, minden gárda kétszer - otthon és idegenben - találkozna valamennyi riválisával, az első három egyenesen a negyeddöntőbe jutna, míg a negyedik és ötödik helyezettek egymással küzdenének meg a fennmaradó két helyért. Onnantól oda-visszavágós alapon folytatódna a sorozat, majd május végén semleges helyszínen tartanák a döntőt.
Forrás: MTI
Tokyo 2020
Tokió 2020 - Australia - Spain - Labdarúgás – Olimpiai főhírek
4 ÓRÁJA
Tokyo 2020
Tokió 2020 - Brazil - Ivory Coast - Labdarúgás – Olimpiai főhírek
5 ÓRÁJA