Alexander Isak megszerezte az első gólját az Anfielden, kulcsemberei nélkül jutott tovább a Liverpool a Ligakupában
Angol Ligakupa - Több kulcsjátékosát pihentetve jutott nyolcaddöntőbe az angol bajnok Liverpool a Ligakupában, miután 2-1-re legyőzte kedden a másodosztályú Southamptont. A Liverpool tavaly megnyerte a sorozatot, míg idén döntőt játszott.
Szép ajándéknak nevezte az Atlético Madrid elleni, drámai győzelmet Arne Slot
Videó forrása: SNTV
Arne Slot vezetőedző a Vörösök legfontosabb futballistáit - köztük például Szoboszlai Dominiket és Mohamed Salah-t - nem is nevezte a találkozóra, de a szintén alapembernek számító másik magyar, Kerkez Milos is a cserepadon kezdett, majd a 81. percben 1-1-es állásnál állt be.
Alexander Isak révén a Liverpool az első félidő végén szerzett vezetést, a Newcastle Unitedtől érkezett svéd csatárnak ez volt az első gólja új csapata színeiben. A Southampton egyenlítése után egy másik nyári szerzemény, Hugo Ekitike döntötte el az összecsapást a 86. percben, de a francia támadó fegyelmezetlensége miatt - mezlevételért megkapta a második sárga lapját - a hátralévő időre emberhátrányba került a Liverpool, amely így is megőrizte minimális előnyét a lefújásig.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Liverpool
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4075.png)
2
1
Southampton
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4874.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)