Két csapás egy hétre: a BL-remények után a Ligakupát is bukta a Liverpool, a Newcastle az új bajnok
A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool címvédőként 2-1-es vereséget szenvedett a Newcastle Unitedtől a labdarúgó Angol Ligakupa vasárnapi döntőjében.
Liverpool-Newcastle 1-2
Fotó: AFP
A Wembley Stadionban rendezett finálé első félidejében némi meglepetésre a Newcastle futballozott fölényben, és a játékrész utolsó percében szöglet után Dan Burn nagyszerű fejesével megszerezte a vezetést. A védő kiemelkedő napjait éli, pénteken ugyanis pályafutása során először meghívót kapott az angol válogatottba.
Az 53. percben növelte előnyét a Newcastle, a házi gólkirály Alexander Isak lőtte ki a jobb alsó sarkot, miután elé került a lefejelt labda. A Liverpool a folytatásban sem találta az ellenszert a rendkívül agresszívan és fegyelmezetten futballozó rivális játékára, a Newcastle többször is lezárhatta volna az összecsapást.
Arne Slot együttese - amely a bajnokságban hatalmas fölénnyel vezet, de a Bajnokok Ligájától kedden a nyolcaddöntőben búcsúzott - a hajrában mindent egy lapra feltéve rohamozott. A hosszabbításban a csereként pályára lépő Federico Chiesa szépített, ekkor még öt perc volt hátra a ráadásból, de a rivális megőrizte előnyét.
A magyar válogatott csapatkapitánya - aki a tavalyi döntőt sérülés miatt kihagyta - végigjátszotta az összecsapást.
A Newcastle - amely 2015 óta először győzte le a Liverpoolt - története során harmadszor jutott el döntőig a 65. alkalommal kiírt Ligakupában, és az első sikerét aratta.
Eredmény, Ligakupa, döntő:
Liverpool-Newcastle 1-2 (0-1)
MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Liverpool
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4075.png)
1
2
Newcastle United
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4087.png)
Commentary
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)