Szalai Ádám tegnap lemondta a válogatottságot.
Tekintve, hogy Szalai Ádám nem volt válogatott, az eseménynek ilyenformán pusztán szimbolikus a jelentősége, ha van egyáltalán. Kábé annyi, mintha mi minden héten lemondanánk a lottóötösről az épp aktuális nyertes javára.
Éppen ezért Szalai Ádámot hazafiatlansággal, cserbenhagyással vádolni butaság.
Euro 2020
Skócia járt pórul a D csoportból, már csak négy hely kiadó
9 ÓRÁJA
Már csak azért is mert a cserbenhagyáshoz feltétlen szükségeltetik, hogy valaki ott legyen a tett helyszínén.
Aki azt gondolja, hogy ami tegnap történt, annak bármi köze is van a történet lényegéhez, az alighanem téved. A történetnek van a tegnapinál egy sokkal fontosabb, ámde most értelemszerűen kevésbé taglalt része:
Szalai Ádám tavaly a hollandok elleni meccs után kiállt (illetve kiült), és elmondta azt, amiről ebben az országban mindenki tudja, hogy igaz, viszont az elmúlt negyven évben nyilvánosan ezt nem mondta ki senki.
És bár kétségtelen, hogy lettek volna autentikusabb személyek is Szalainál ezeknek a gondolatoknak a megfogalmazására, ezek az autentikus személyek bizony hallgattak. Hallgattak '78-ban, '88-ban, '98-ban, hallgattak mindig.
És az ő hallgatásuk, bizony, felmenti azt, aki végül szóra nyitja a száját,
Már ha a mondanivaló igazságtartalma nem mentette volna fel.
Szalai Ádám őszi monológjával megszólított egy velejéig romlott közeget, mire a velejéig romlott közeg felháborodott.
A velejéig romlott közeg épp szövetségi kapitánynak nevezett képviselője büntetésből nem hívta meg a válogatottba.
A velejéig romlott közeg összezárt. És kivetette magából Szalai Ádámot,
Az elmúlt fél évnek ez az egyetlen fontos üzenete.
Az, hogy bármiféle ellenkező szándék ellenére ugyanazoknak az alja embereknek az akarata érvényesül még mindig a magyarnak nevezett labdarúgásban mint öt, tíz vagy húsz éve.
Ami nem meglepő persze, csak jó, ha az eszünkbe véssük.
Mielőtt még reménykedni próbálnánk.
Euro 2020
Anglia egy félidő alatt lerendezte a meccsét, Modricék a skótok kiütésével másodikak
9 ÓRÁJA
Euro 2020
Löw veszélyesnek tartja a magyarokat, Hummels sem piknikre készül
10 ÓRÁJA