A Chelsea marokkói sztárja végleg beintett a válogatottságnak
A Bajnokok Ligája-győztes Hakim Ziyech akkor sem tervezi visszatérését a marokkói labdarúgó-válogatottba, ha az együttes kijut a november-decemberi katari világ
Hakim Ziyech
Fotó: Getty Images
Ziyech a vb-re sem térne vissza a marokkói válogatottba.
"Arra koncentrálok, amit a klubommal csinálok" - mondta, majd utalt arra, hogy Vahid Halilhodžić szövetségi kapitány döntött ebben a kérdésben, amit tiszteletben kell tartani még akkor is, ha szerinte a szakember indoklása nem felel meg a valóságnak.
"Számomra ez teljesen világos, ezért nem térek vissza a válogatottba" - nyilatkozta.
A 28 éves Ziyech Hollandiában született, és szerepelt szülőhazája korosztályos válogatottjaiban, de felnőttként már a marokkóiakat választotta, akiknél 2015 óta 40 mérkőzésen 17 gólt szerzett.
Halilhodžić tavaly szeptember elején fegyelmi okokra hivatkozva mellőzte őt a válogatottnál, amelynek azóta már 15 mérkőzése volt. Állítása szerint Ziyech június közepén, amikor két felkészülési összecsapást játszottak, válogatott futballistához méltatlanul viselkedett: késett, nem volt hajlandó dolgozni, majd arra hivatkozva nem akart leülni a kispadra, hogy nincs megfelelő fizikai állapotban. Pedig az orvosi stáb megvizsgálta, és játékra alkalmasnak találta.
Halilhodžić a kameruni Afrika Kupára sem válogatta be - Marokkó másfél héttel ezelőtt a negyeddöntőben búcsúzott -, és nyilatkozataiban közvetetten már utalt arra, hogy a továbbiakban sem számít Ziyechre. A szélső így március végén sem lesz ott a csapatban a vb-részvételről döntő, Kongói DK ellen selejtezős párharcban.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/02/08/3309431-67668888-2560-1440.jpg)
Hakim Ziyech
Fotó: Getty Images
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)