Magyar idő szerint csütörtökre virradóra rendezték meg az NBA rájátszásában a keleti konferencia döntőjének ötödik mérkőzését. Az Indiana Pacers 3-1-es hátránnyal várta a csatát a bajnoki címvédő Miami Heat ellen, így most hazai közönség előtt számukra a túlélés volt a tét. A várakozásoknak megfelelően szoros csata volt ezúttal is a két csapat között, amelyet egy extra egyéni teljesítmény döntött el. A Pacersben ugyanis Paul George 37 pontot termelt, így csapata 93-90-es sikerrel tartotta életben döntőbe jutási esélyeit.
George különösen a második félidőben volt elemében (31 pontot szórt ekkor), amire szükség is volt, mert a szünetben még kilenc ponttal (33-42) a Heat vezetett. A harmadik negyed volt a sorsdöntő a találkozón, ahol 41-51-ről tudott a Pacers 64-57-es előnyt kovácsolni, kihasználva azt, hogy a sok személyi hibát összeszedő  LeBron James sokat ült a padon. James egyébként alig 24 percet játszott a meccsen, ezen idő alatt pedig csak hét pontot szerzett, ami pályafutása leggyengébb (eddig a 2011-es Dallas elleni döntőben elért nyolc pont volt a "csúcs") teljesítménye egy rájátszásbeli mérkőzésen. A túloldalon viszont George és David West remekelt, a Pacers utolsó 36 pontját (!) ők ketten hozták össze a hajrában.
Kosárlabda
Nyert a Lakers, egyre közelebb vannak a rájátszáshoz
TEGNAP 07:31
Paul George fantasztikusan játszott az utolsó negyedben, ekkor szerzett 21 pontja (!) új egyéni playoff rekord.
Az utolsó percekben volt izgalom bőven, 81-81-nél (pont James egyetlen hárompontosával) a Heat utolérte ellenfelét, de George pontjaira már nem tudtak válaszolni a vendégek. A lefújás előtt 16 másodperccel még egy Rashard Lewis kosárral 90-91-re feljött a Heat, sőt négy másodperccel a vége előtt esélyük volt a fordításra is, de Chris Bosh hárompontos kísérlete kimaradt, így a négy győzelemig tartó sorozat a szombat hajnalban Miamiban sorra kerülő hatodik meccsel folytatódik.
NBA
Így zajlott Kobe Bryant és Michael Jordan utolsó üzenetváltása
15/05/2021 12:28
Kosárlabda
Rekordáron vették meg az NBA-legenda mezét
09/05/2021 12:09