A címvédő Los Angeles Lakers a visszatérő LeBron James 24 pontjának is köszönhetően hét ponttal nyert az Indiana Pacers otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

A négyszeres bajnok szupersztár hatmérkőzéses kihagyás után játszott ismét. Bokasérülése utáni első találkozóján 28 pontot töltött a parketten, pontjai mellett nyolc gólpassza és hét lepattanója is volt. A korábban ugyancsak sérült Anthony Davis is egyre inkább formába lendül a nyugaton egyelőre csak hetedik Lakersben, a center ezúttal 28 ponttal és 10 lepattanóval segítette együttesét.
Amennyiben a Lakers vasárnap legyőzi a New Orleans Pelicanst, a Portland pedig kikap a Denvertől, a Los Angeles-iek rájátszás-résztvevők lesznek, ellenkező esetben ezért még játszaniuk kell.
Tokyo 2020
Tokió 2020 - Japan - France - Kosárlabda – Olimpiai főhírek
32 PERCE
A nyugati első helyre hajtó Phoenix Suns a 27 pontos Devin Booker vezérletével nyert a San Antonio otthonában, míg a keleti második Brooklyn Nets hazai pályán diadalmaskodott a Chicago felett. A Netsben három hónap után először, az idényben összesen nyolcadik alkalommal játszott egyszerre Kyrie Irving, Kevin Durant és James Harden.
A keleti főcsoportban harmadik Milwaukee 122-108-ra nyert a tavaly nagydöntős Miami ellen úgy, hogy Khris Middleton és Bryn Forbes is 21 pontig jutott. A két csapat jelen állás szerint egymással játszik majd a rájátszás első körében. A 2013 óta első playoff-szereplésére készülő New York Knicks hosszabbítás után kerekedett a Charlotte Hornets fölé. Julius Randle 33 pontos, 13 gólpasszos és 10 lepattanós tripla duplával vezette győzelemre a csapatot.
Eredmények:
Indiana Pacers-Los Angeles Lakers 115-122
Milwaukee Bucks-Miami Heat 122-108
Minnesota Timberwolves-Boston Celtics 108-124
San Antonio Spurs-Phoenix Suns 103-140
Brooklyn Nets-Chicago Bulls 105-91
New York Knicks-Charlotte Hornets 118-109 - hosszabbítás után
MTI
Tokyo 2020
A videó, amire minden kosárrajongó várt: két percnyi zavartalan Luka Dončić varázslat
18 ÓRÁJA
Tokyo 2020
Tokió 2020 - Slovenia - Argentina - Kosárlabda – Olimpiai főhírek
20 ÓRÁJA