Megvan a diagnózis, ennyit kell kihagynia Luka Dončićnak

NBA - Több mint egy hónapra kidőlt Luka Dončić, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő Dallas Mavericks szlovén sztárja.

Luka Doncic - Fotó: Ron Jenkins / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Fotó: AFP

Több mint egy hónapra kidőlt Luka Dončić
A 25 éves klasszis karácsony első napján, a Minnesota Timberwolvesszal szemben 105-99-re elvesztett mérkőzés második negyedében a lábához kapott, majd az öltözőbe bicegett, és már nem is tért vissza a pályára. Az előző szezonban nagydöntős texasiak pénteken közölték, hogy az orvosi vizsgálat részleges szakadást állapított meg a vádlijában, és a játékos leghamarabb februárban térhet vissza.
Dončić duplán sajnálhatja a sérülést, mivel a hosszú kényszerpihenő mellett így már túl sokat fog hiányozni ahhoz, hogy az idény díjazottjai közé kerüljön. Eddig már nyolc meccset kihagyott csuklóproblémák miatt, és januárban 17-ről fog hiányozni, az összesen 25 elmulasztott találkozó pedig jelentősen túllépi a liga által megállapított 15-ös határt: aki ennél több mérkőzésen harcképtelen, az nem kerülhet be az All Star-válogatottba és nem pályázhat az év legjobbja-címre sem. Dončić 28,1 pontot, 8,3 lepattanót és 7,8 gólpasszt átlagolt eddig az idényben.
Az Európa-bajnok és Euroliga-győztes kosaras lett az előző szezon legjobb dobója az NBA-ben, ahol 2018-as bemutatkozása óta legfeljebb 17 meccset hagyott ki egy idényen belül.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés