NBA: tizennégy ponttal mutatkozott be a Los Angeles Lakersben a karácsony után visszatérő Luka Dončić
NBA - Tizennégy ponttal mutatkozott be Luka Dončić az észak-amerikai kosárlabdaligában szereplő Los Angeles Lakers sztárja. Dončić hét hetet hagyott ki vádlisérülése miatt.
LeBronék újra a csúcson, zsinórban ötödször olimpiai bajnok az Egyesült Államok
Videó forrása: Eurosport
A szlovén kiválóság a vendég Utah Jazz ellen 132-113-ra megnyert mérkőzésen lépett először pályára a kaliforniaiaknál, és egyelőre 23 percet kapott, s ezalatt 14 pont, 5 lepattanó és 4 gólpassz került a neve mellé. A 25 éves játékos számára három perccel a harmadik negyed vége előtt fejeződött be a meccs, amelyen a Lakers legjobbja a veterán LeBron James volt 24 ponttal.
A tavaly döntős Dallas Mavericks kilenc nappal ezelőtt cserélte el szlovén sztárját a Lakersszel az olimpiai és világbajnok Anthony Davisért. A 2018-ban az NBA-be került, Európa-bajnok és Euroliga-győztes Dončić karácsony óta harcképtelen volt vádlisérülés miatt, és csaknem hét hetet hagyott ki.
A továbbra is 77-es mezben játszó, új közönségkedvenc azzal is belopta magát a rajongók szívébe, hogy a napokban félmillió dollárt ajánlott fel a közelmúltbeli Los Angeles-i tűzvész károsultjainak. Közösségi oldalán úgy írta alá az erre vonatkozó posztját, hogy "az új szomszéd". A katasztrófában egyébként leégett a Lakers-edző J. J. Redick háza is, aki utolsó szezonjában egy ideig Dončić klubtársa volt Dallasban.
A keddi játéknap történéseihez tartozik még, hogy a Mavericks a Dončić helyére érkezett, de máris megsérült Davis nélkül 129-128-ra kikapott hosszabbítás után a 42 pontos DeMar DeRozan vezette Sacramento Kingstől. A minnesotai Anthony Edwards 44 pontja kevésnek bizonyult a liga második legjobb mutatójával büszkélkedő Cleveland csarnokában, a Cavaliers 25 ponttal is vezetett a 128-107-re megnyert találkozón.
A 2023-as bajnok Denver Nuggets főként a szerb Nikola Jokić 40 pontjával verte meg 146-117-re a vendég Portlandet, míg a Golden State Warriors elsősorban Stephen Curry 38 pontjával győzött 125-111-re Milwaukee-ben, a párizsi olimpiai döntő hőse sorozatban negyedszer lépte át a 30 pontot.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Los Angeles Lakers
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/teamsports/club/logo/300/10738.png)
132
113
Utah Jazz
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/teamsports/club/logo/300/10754.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)