A Jazznek 1.4 másodperccel a vége előtt jött össze a fordítás, az Orlando kilenc vereség után nyert
A Utah Jazz az utolsó 13 másodpercben négypontos hátrányból fordított hazai pályán a címvédő Golden State Warriors ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján.
1.4 másodperccel a vége előtt jött össze a fordítás
Fotó: AFP
NBA - Nagy hajrával verte a Utah a címvédő Warriorst, kilenc vereség után nyert az Orlando.
A Jazz hajráját Malik Beasley nyitotta meg egy triplával, majd a kaliforniaiaknál a 36 pontos Jordan Poole 4.3 másodpercnél váratlanul elveszítette a labdát, és az újonc olasz Simone Fontecchio zsákolása 1.4 másodperccel a vége előtt már a győzelmet jelentette a házigazdák számára.
A ligaelső Boston igazi erődemonstrációt tartott az előzetesen hozzá hasonlóan bajnokesélyesnek kikiáltott Phoenix csarnokában, és a harmadik negyedben már 45 ponttal is vezetett. A Sunsban a saroksérülés miatt 14 mérkőzést kihagyó, háromszoros olimpiai bajnok Chris Paul négy ponttal tért vissza.
A tavalyi bajnok Milwaukee főként a kétszer is az idény legjobbjává választott Giannis Antetokunmpo 35 pontjának köszönheti sikerét a Sacramento ellen, míg a Brooklyn 73 pontot szórt az első félidőben a Charlotte-nak.
A sereghajtó Orlando kilenc vereség után nyert, mivel hosszabbítás után legyűrte a vendég Los Angeles Clipperst. Az előzőleg november 18-án győztes floridaiaknál a német Wagner testvérek közül Moritz 20, Franz pedig 15 ponttal zárt.
Eredmények:
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)