Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A testvéreivel osztozott a kosaras cipőkön, most a Fehér Házban fogadták az NBA bajnokaként

Takács Márton

Publikálva 11/11/2021 - 20:22 GMT+1

A Milwaukee Bucks lett az első NBA-csapat 2016 óta, amely ellátogatott a Fehér Házba. A 2021-es NBA-bajnoki cím megnyeréséért kitüntették a klubot, a franchise képviselői elmondták, hogy izgatottak amiatt, hogy újraindíthatták azt a hagyományt, ami korábban minden évben szokás volt.

Joe Biden és a Milwaukee Bucks

Fotó: AFP

A Milwaukee Bucks tiszteletét tette Joe Biden elnöknél.

"Az ember felnő, nézi közben a meccseket, a rájátszást, látja, ahogy a csapatok bajnokságot nyernek, és az ünneplésnek mindig része, hogy a csapatok a Fehér Házba is ellátogatnak. Csodálatos és megtisztelő, hogy részese lehetek ennek a hagyománynak. Nagyon király." – nyilatkozta a hétfői eseményről Brook Lopez, a Bucks centere.
Ez egy olyan tradíció, amely azóta szünetelt, hogy a Cleveland Cavaliers öt évvel ezelőtt tiszteletét tette a Fehér Házban, még Barack Obama korábbi elnöki időszakában. Az a látogatás nem sokkal Donald Trump megválasztása után történt, de még Obama hivatali idejében.
Trump Fehér Házban töltött hivatali ideje alatt az NBA-csapatok nem tették meg ezt az utat, mivel Trump a politikája miatt összeveszett a játékosokkal. 2017-ben és 2018-ban a Golden State Warriors nem látogatott el a Fehér Házba.
2017-ben az irányító Steph Curry azt mondta, hogy nem akar eljönni megünnepelni a győzelmet, mert ő és csapata „nem tűri” azokat a dolgokat, amelyeket Donald Trump akkori elnök a virginiai Charlottesville-ben a fehér fajgyűlölők halálos kimenetelű tüntetéseit követően mondott.
A 2018-as második győzelmük után a csapat úgy döntött, hogy a Fehér Ház meglátogatása helyett a washingtoni Afroamerikai Történelem és Kultúra Nemzeti Múzeumát járja be inkább egy iskolás csoporttal.
picture

Barack Obama és Cleveland Clavaliers 2016-ban

Fotó: AFP

A Toronto Raptors a 2019-es bajnoki cím után elutasította a Fehér Ház meglátogatását, az akkori Raptors-játékos, Danny Green szerint a lehetőségre a válasz "kemény nem" volt, mert Trumpot "nagyon, nagyon nehéz tiszteletben tartani azért, ahogyan a dolgokat intézi".
A Los Angeles Lakers, a 2020-as bajnok, a Covid-19 protokoll és az időbeosztás miatt nem látogatott el a Fehér Házba, hogy megünnepelje győzelmét.
Míg Obama lelkes kosárlabda-rajongó, addig Biden lelkes rajongója szűkebb hazájának, Delaware államnak. Ez vezetett ahhoz, hogy hétfői beszéde egy hosszabb részét a Bucks védőjéről – egy szintén delaware-i születésű társáról - Donte DiVincenzóról beszélt.
"Két állami bajnokságot nyert ott" - mondta Biden mosolyogva. "Szóval hozzászokott ehhez a dologhoz."
DiVincenzo, akit csapattársai, Jrue Holiday és Brook Lopez jóindulatúan - de könyörtelenül - piszkáltak a kitüntetett figyelem miatt a ceremónia utáni sajtótájékoztatón, megtisztelőnek nevezte ezt az élményt.
"Ez az életben egyszer adódó lehetőség. Nagy élmény volt, egyrészt, hogy egy delaware-i személyt látok az elnöki székben, másrészt, hogy itt lehetek a csapattal, mert megnyerhettem a bajnokságot, és itt lehetek, hogy ezt megünnepeljem. De, hogy kiemelték a nevem és így beszéltek rólam, pláne nagy megtiszteltetést jelent."
Biden elismerését fejezte ki a Bucksnak azért is, mert tavaly úgy döntöttek, hogy a wisconsini Kenoshában történt, Jacob Blake-et érintő rendőrségi lövöldözése után, a fekete közösségekben tapasztalt faji igazságtalanságokat hangsúlyozva, sztrájkba kezdenek, és nem játszanak a rájátszásban az Orlando Magic elleni első körös párharc 5. mérkőzésén.
"A wisconsini Kenoshában történt lövöldözés után kiálltatok az igazságosság és a béke mellett, és az embereket is elköteleztétek az ügy mellett." – említette Biden.
picture

Giannis Antetokounmpo

Fotó: AFP

A kétszeres MVP-nek, Giannis Antetokounmpónak is elismeréssel adózott, amiért a görögországi Athénban felnőve, lenyűgöző módon jutott el a sportág csúcsára.
"Alig 26 évesen még csak most kezded. Ami még különlegesebbé teszi ezt, hogy a bátyáddal együtt nyerted meg a címet, aki itt van most is. És csatlakozol egy másik testvéredhez, akinek már van gyűrűje. Micsoda egy család. A fiúk, akik egy Nigériából, majd Görögországból bevándorló család álmát élik, új lehetőségeket keresve. A küzdelmekben mindig is álmodtak valamiről. Testvérek, akiknek egykor mind az öten egyazon kosárlabdacipőn kellett osztozniuk, mielőtt az NBA-be kerültek." – tette hozzá Joe Biden.
Biden beszéde után Marc Lasry, a Bucks tulajdonosa elmondta, hogy ő és csapata készen áll arra, hogy a következő években is visszajöjjön ünnepelni.
Antetokounmpo ezután ragadta magához a mikrofont, és arról beszélt, milyen megtiszteltetés számára, hogy a Fehér Házban lehet.
"A csapattársaim, az edzői stáb, a Bucks szervezete nevében nagyon hálásak vagyunk ezért a lehetőségért. Tudjátok, én egy olyan sepoliai srác vagyok, aki Athénból, Görögországból, két nigériai szülővel nőtt fel. Minden nap azért küzdöttek, hogy eltartsanak minket - illegálisan- egy országban. Akkoriban nem mentek haza. Hihetetlen lehetőség, hogy a Fehér Házban találkozhatok az Egyesült Államok elnökével. Nem lehetek eléggé megtisztelve és boldog, hogy ilyesmi valaha is eljöhetett az életemben."
picture

Biden és Giannis

Fotó: AFP

Később bevallotta, hogy elérzékenyült, amikor Biden az idáig vezető útjáról beszélt, többek között arról, hogy gyerekkorában hogyan osztozott a cipőkön a testvéreivel.
"Egy kicsit elérzékenyültem. Tudom, mennyi áldozatot hozott a családom, mert ez nem nyolc évre nyúlik vissza. Ez már gyerekkorom óta tart." – mondta Giannis.
A Bucks nem csak arra használta fel az utazást, hogy ünnepeljen. Több játékos találkozott Susan Rice-szal, az Egyesült Államok Belpolitikai Tanácsának igazgatójával, hogy megvitassák a büntetőjogi reformot, a rendőrségi reformot és a szavazati jogot. Köztük volt Holiday is, aki az ESPN-nek elmondta, hogy "nagyszerű beszélgetés" zajlott köztük.
"Csak mesélt nekünk azokról a dolgokról, amiket csinálnak, és kíváncsi volt ránk is. Az egyik legnagyobb dolog számunkra az, hogy meghallgattak minket. Szóval feltehettünk néhány kérdést, megkérdezhettük, hogy mit tehetünk, hogy előremozdítsuk a dolgokat, mit szeretnénk tenni a jövőben, szóval ez egy igazán nagyszerű beszélgetés volt."
picture

Giannis Antetokounmpo

Fotó: AFP

via ESPN, CNN

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés