Eurosport
A modern kosárlabdában a tripla a minden, vagy mégsem?
Publikálva 02/10/2021 - 11:45 GMT+2
Az NBA előző két bajnoka a Los Angeles Lakers és a Milwaukee Bucks egyaránt úgy ért fel a csúcsra, hogy a rájátszásban nem igazán jeleskedtek a hárompontos vonalon túlról. Ez tendencia vagy csak két egyedi esetről van szó?
Giannis Antetokounmpo
Fotó: AFP
Az elmúlt évtizedben robbanásszerűen megnőtt a hárompontos dobás jelentősége az NBA-ben, most már majdnem ugyanannyi triplát vállalnak a csapatok, mint ketteset.
Gyakorlatilag elvárássá vált, hogy minden csapatban ötből legalább négy játékos képes legyen bedobni a hármast, a játék átalakulása a védekezésre is hatással van, bizonyos rájátszás párharcokban, ahol az egyik csapat ki tud küldeni öt jó kinti dobót a parkettre, el tudja lehetetleníteni a még a jól védekező, de nem elég gyorslábú centerek pályán tartását az ellenfélnél. Erre a legjobb példa az idei rájátszás második köre, ahol a Utah Jazz centere, a liga legjobb védője, Rudy Gobert vált nagyon jól támadhatóvá, a Los Angeles Clippers five-out, azaz öt jó kinti dobót tartalmazó felállása ellen.
A triplázás prioritássá válása valóban azt jelenti, hogy az ebben a kategóriában a legjobban teljesítő csapatok nyerik a bajnokságokat? Az elmúlt két szezon tanulságai alapján a válasz: egyértelműen nem.
A 2021-es bajnok Milwaukee Bucks egy három éves projekt végén ért fel a csúcsra, ugyanis 2018-ban került a csapathoz Mike Budenholzer, aki úgy híresült el, mint egy alapszakaszban kiváló vezetőedző, aki rendre csődöt mond a rájátszásban, ez a róla kialakult kép a Bucksnál eltöltött elmúlt három évben csak erősödött. A megítélése lehet, hogy majd változik a megnyert bajnoki cím után, de az idei playoff során is sokkal több kritikát kapott, mint dicséretet.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2020/08/04/2859745.jpg)
Mike Budenholzer és Giannis Antetokounmpo
Fotó: Getty Images
Az biztos, hogy a Bucks alapszakasz teljesítményén egyből meglászott Budenholzer érkezése, az első két évükben megnyerték az alapszakaszt. Ezt annak is köszönhette a csapat, hogy az edző hárompontos dobókkal vette körbe Giannis Antetokounmpót, hogy végre bajnokcsapatot fabrikáljon a liga egyik legdominánsabb játékosa köré. Ennek érdekében Brook Lopez személyében még center poszton is olyan játékost választott, aki jól dobja triplát, ezzel megteremtve a helyett Giannisnak a palánk alatt.
A koncepció működött, a Bucks a korábbi években rendre a liga utolsó harmadában tengődött a tripla kísérletek arányát tekintve, de Budenholzer csapata az első két évében a top 5-ben végzett ebben a mutatóban. Idénre azonban, a két rájátszás kudarca után, a csapat igyekezett a mennyiséget minőségre cserélni, az eddigi átlagos tripla hatékonyság után az idei alapszakaszban a Milwaukee már a negyedik legjobb százalékkal dobott kintről. Cserébe viszont visszavettek, és arányaiban már csak a 12. legtöbb triplát vállalták.
A rájátszásban aztán sok dolog megváltozott a Bucksnál, megsérült az egyik jól dobó alapember, Donte DiVincenzo, és a helyette az a PJ Tucker került be a kezdőbe, aki idén már csak a védekezésével hívta fel magára a figyelmet. Emellett Middleton és Holiday is masszívan visszaesett a hárompontosok hatékonyságának tekintetében, ebben a mutatóban csak néhány cserejátékos tudta hozni az alapszakaszban mutatott szintet. A felsoroltak után nem meglepő, hogy a playoff 16 csapata közül a Milwaukee arányaiban csak a 11. legtöbb triplát dobta rá, mindezt pedig mindössze a 14. legjobb (szóval a harmadik legrosszabb) hatékonysággal tette.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/07/21/3176991.jpg)
Giannis Antetokounmpo - Milwaukee Bucks
Fotó: Getty Images
Érdekesség, hogy a 2020-as bajnok Lakers is viszonylag gyenge volt kintről a rájátszás során, ha triplázást ugyanezzel a két mutatóval vizsgáljuk: hatékonyság és a hárompontosok aránya. A Lakers az előbbiben a 12., utóbbiban pedig a 11. volt. Náluk azonban ez nem volt olyan meglepő, mint a Milwaukee esetében, hiszen a los angelesiek már az alapszakaszban is a liga utolsó harmadában tanyáztak mindkét mutatóban.
A kérdés mindenesetre adott: A hárompontosok korában hogy tudnak csapatok átlagosnál gyengébb triplázással ilyen sikeresek lenni a rájátszásban? Ez ugyanis nem volt mindig így, sőt az NBA bajnokai az elmúlt másfél évtizedben rendre emlékezetesen jól triplázó csapatok voltak. A hatékonyságban vagy a hárompontos dobások arányában szinte mindig a top 10-ben voltak a playoffban, sőt az egyikben mindig a legjobb öt között végeztek. 2020 előtt a Detroit Pistons tudott úgy bajnoki címet nyerni, hogy a rájátszásban egyik mutatóban sem volt a top 10-ben.
Tehát mindenképp érdekes, hogy az elmúlt két év bajnoka 16 év után mindkét statisztikai kategóriában kiszorultak a top 10-ből a playoffban. Nehéz pontosan megválaszolni ennek okát, de egy jó támpont lehet, hogy mindkét szezon elég speciális volt. A Lakers egy olyan szezonban lett bajnok, amit a koronavírus miatt csak több hónap szünet után az orlandói buborékban tudták befejezni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2020/10/12/2912478.jpg)
Los Angeles Lakers, 2020
Fotó: Getty Images
A Bucks pedig egy olyan rájátszás végén ért fel a csúcsra, ahol sorra dőltek ki a legjobb csapatok legnagyobb sztárjai, ez különösen a Nets elleni sorozatot befolyásolta, melyről nyugodtan mondhatjuk, hogy a Milwaukee playoff menetetelésének kulcsa volt, a csak a hetedik meccs hosszabbításában eldőlő szériában ugyanis James Harden és Kyrie Irving is megsérült a Brooklyn részéről. Éppen ezért sokak szemében mindenképp csillagos lesz ez a két bajnoki cím, a Lakersé talán inkább jobban, a Bucksé talán csak egy kicsit.
Amellett, hogy két legtöbb triplát vállaló játékos közül Khrtis Middletonnak eléggé, Jrue Holidaynek pedig borzasztóan visszaesett a hatékonysága kintről, a Bucks hárompontossal kapcsolatos statisztikáin az sem segített, hogy Giannis Antetokounmpo meccsenként 3.3 triplát vállalt, és ezeket mindössze 19%-os hatékonysággal dobta be.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/10/02/3230108.jpg)
Khris Middleton
Fotó: AFP
Azonban azért lehetett sikeres a Bucks a gyenge tripla dobás ellenére, mert más kategóriában rendre kiemelkedtek a mezőnyből, támadásban, Giannisnak köszönhetően megállíthatatlanok voltak a festékben, és a védekezésük is elkepesztően jó volt. Pont ez a két dolog volt a jellemző egy évvel korábban a Lakersre, a LeBron James és Anthony Davis vezette csapat nagyon hatékony volt a festékből, és a legjobban védekező csapat voltak a buborékban. Emellett még egy közös pont a két bajnok közt, hogy mindkettő rettenetesen magas kezdő ötöst tudott kiállítani köszönhetően például annak, hogy az erőcsatár magasságú LeBron James irányított a Lakersnél, a Bucksnál pedig azzal, hogy Tucker bekerült a kezdőbe, a mai NBA-ben teljesen szokatlan módon a Milwaukee három magasemberrel állt fel.
Így nyerhette meg az elmúlt két bajnokságot két olyan csapat akiknek nem a hárompontos az erőssége, mindezt a triplázás korában. Ezzel kicsit bizonyították, hogy a playoff kosárlabda nagyon más, mint amit az alapszkaszban játszanak, és olyan erények értékelődnek föl, amivel ez a két csapat pont rendelkezik. Látva a trendeket, azért ez nem azt jelenti, hogy ez lesz az út a jövőben, a játék tovább fejlődik, és valószínűleg erre a két szezonra minden szempontból kivételként fogunk tekinteni.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés