Kilátásban van egy 200 millió dolláros hosszabbítás

NBA - Közel 200 millió dollárért hosszabbít a Philadelphia sztárja

Joel Embiid

Fotó: Getty Images

Sajtóértesülések szerint Joel Embiid, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Philadelphia 76ers sztárja hamarosan aláírja új, közel 200 millió dollárt érő szerződését az együttessel.

Az AP amerikai hírügynökség egy neve elhallgatását kérő informátortól úgy tudja, hogy a kameruni származású amerikai center új megállapodása négy évre szól, amely idő alatt 196 millió dollárt fog keresni. A szerződés a jelenlegi kontraktus lejárta után, a 2023/24-es szezontól lép majd életbe, s a 2026/27-es kiírás végén jár le.
Embiidet a 2014-es játékosbörzén választotta ki a 76ers, ám különböző sérülések miatt 2016-ig nem számíthatott rá. Azóta is rendre akadnak problémái, még egyetlen szezonban sem tudott 64 mérkőzésnél többször pályára lépni, ráadásul az idei rájátszásban is sérülten játszott. Mindezek ellenére a klubnál bíznak benne, mert, amikor pályán van, akkor rendre kiválóan teljesít: a legutóbbi szezonban 28,5 pontot és 10,6 lepattanót szerzett mérkőzésenként átlagban, és a legjobb háromban volt legértékesebb játékosról döntő szavazáson. A jelenlegi, öt évre szóló 148 millió dolláros szerződése 2018-ban lépett életbe.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés