A brazilok magabiztos legyőzésével elődöntős a magyar válogatott a világbajnoki előselejtezőben
A magyar női kosárlabda-válogatott magabiztos, 87-66-os győzelmet aratott a brazil csapat felett a ruandai világbajnoki előselejtező harmadik, utolsó fordulójában, ezzel bejutott az elődöntőbe.
A magyar női kosárlabda-válogatott - Fotó: Girgász Péter / MKOSZ
Fotó: Other Agency
Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese hétfőn szoros mérkőzésen 63-61-es vereséget szenvedett Szenegáltól, majd másnap fölényes, 97-60-as diadalt aratott Fülöp-szigetek legjobbjai felett.
A csütörtöki játéknap előtt az afrikai gárda két győzelemmel már biztos csoportelső volt, az ázsiaiak két vereséggel nem juthattak tovább, és mivel a brazilok a magyarokhoz hasonlóan ötvenszázalékos mérleggel rendelkeztek, a képlet egyszerű volt: amelyik csapat nyer csütörtökön, az jut tovább - a közben a harmadik győzelmét is begyűjtő - Szenegállal együtt az elődöntőbe.
A harmadik csoportmérkőzésen a tavalyi Amerika-bajnokság győztese volt az ellenfél, amely meglehetősen kevés pontot dobott az első két negyedben. Jól működött a magyar védekezés, a távoli kísérletek pedig pontatlanok voltak brazil oldalon. A dél-amerikaiak az első szakaszban csupán kilenc pontig jutottak, majd a másodikban 14-et hoztak össze, de ebben az is szerepet játszott, hogy a magyarokra több szabálytalanságot ráfújtak, emiatt a brazilok hamar elkezdhették dobni a büntetőket. A magyar csapat jól játszotta meg a centereit, Kiss és Határ is többször helyzetbe tudott kerülni. Kányási a nagyszünet előtti utolsó másodpercben engedett el egy hárompontost, ezzel 40-23 volt az állás a felénél.
A magyarok a harmadik negyed elején elléptek riválisuktól, már közel 30 pont is volt a különbség (64-37), ezzel pedig gyakorlatilag eldőlt a találkozó. A dél-amerikaiak a zárónegyedben csak némiképpen tudtak felzárkózni, a magyarok így is simán nyertek.
"A legfontosabb cél a győzelem volt, de örülök, hogy én is előrébb tudtam lépni az előző mérkőzésekhez képest" - értékelt a találkozó után az M4 Sportnak a 22 pontos Kiss Virág.
| A 2026-os világbajnokságon 16 válogatott szerepel. Az előző, 2022-es vb-n - amelynek Ausztrália adott otthont - még csak 12 együttes vett részt. |
A Győr játékosa hozzátette, sikerült kijavítaniuk a korábbi meccsek hibáit, s azokat a pofonokat, amiket ők kaptak, most inkább ők osztották ki, megmutatták, hogy van karakterük, de meglátása szerint tudnak még ennél is jobban játszani.
"Ma kemény munkát tett le a csapat, ha így kosárlabdázunk, akkor jöhet bárki az elődöntőben" - tekintett előre a center.
Völgyi Péter szövetségi kapitány arról beszélt, jót tett együttesének a szabadnap, tudtak edzeni és videózni, így alaposan felkészültek a brazilokból. Sikerük egyik kulcsaként azt emelte ki, hogy húsz hárompontos-kísérlet alatt tudták tartani az előző összecsapásain több mint negyvenszer próbálkozó ellenfelet, ráadásul ezek közül is csak kettő-három volt tiszta helyzet.
"A másik kulcs a kiosztott 27 gólpassz volt, mert ebből látszik, hogy szépen szolgálták ki egymást a játékosaim a mai napon. Mindig volt labda nélküli mozgás, és a külső dobószázalékunk is megfelelő volt. Az alapcélunkat, a csoportból való továbbjutást teljesítettük, várjuk, hogy ki ellen folytatjuk" - mondta a szakember, aki szerint játékosai jó egyéni teljesítményére nemcsak ezen a selejtezőtornán, hanem a későbbi Európa-bajnoki selejtezőkön is tudnak majd alapozni.
A kigali viadalon szombaton rendezik az elődöntőket, a torna vasárnapi győztese jut a vb-selejtező mezőnyébe, amelyre 2026 márciusában kerül sor.
Eredmény, C csoport, 3. forduló:
A csoport végeredménye:
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)