Hanga Ádámék a harmadik helyen zárták a spanyol alapszakaszt
Hanga Ádám friss Euroliga-győztes csapata, a Real Madrid hazai pályán 79-77-re nyert szerdán a Real Betis ellen a spanyol kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában, ezzel a harmadik helyen végzett.
Hanga Ádám
Fotó: AFP
A fővárosiak a zárókör előtt 54 ponttal a tabella harmadik helyén álltak az 56 ponttal éllovas Barcelona és a szintén 54 pontos Baskonia mögött.
Érdekesség, hogy Hanga korábban a katalán és a baszk klubban is megfordult. A Real csak úgy szerezhette volna meg a második helyet, ha legyőzi a 16. helyen álló Betist, míg a Baskonia kikap Gironában, ám utóbbi az erőviszonyoknak megfelelően nyerni tudott.
A madridiak a vártnál nagyobb csatában nyertek, ugyanis a harmadik negyed közepétől (42-41) a meccs utolsó percéig hátrányban voltak, de végül 70-77-ről fordítani tudtak. A 34 éves Hanga a cserepadról beszállva nyolc percet kapott, pontot nem szerzett. A Betis magyar légiósa, Maronka 11 perc alatt három pontot dobott.
A Real Madrid a liga honlapja szerint vasárnap 12.30-kor kezdi meg hazai pályán az egyik fél második győzelméig tartó negyeddöntőt a Gran Canaria ellen. A Real Betis kiesett az élvonalból.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)