Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Gyerekként hajléktalan volt, ma az NBA egyik legnagyobb sztárja

Péter Babos

Frissítve 18/05/2022 - 20:21 GMT+2

Jimmy Butler útja az NBA legjobbjai közé minden volt, csak egyszerű nem. 13 évesen utcára került, majd középiskolás karrierje végén az egyetemi csapatok nem keresték. Aztán mikor mégis a Marquette-re került az elején alig játszott, ahogy az első szezonjában a Bullsban sem kapott sok lehetőséget.

Jimmy Butler

Fotó: Getty Images

Nem csak a kezdet volt nehéz

Jimmy Butler Houston környékén nőtt fel, de apját soha nem ismerte. Aki nem ismeri az ő történetét azt gondolhatná, hogy most következik az a rész amikor elmondjuk, hogy édesanyja miképpen segítette őt így is megvalósítani az álmát és az NBA-be jutni. Ilyenre azért volt már példa, elég LeBron Jamesre gondolni.

Nos, ez a történet nem ilyen. Amikor Butler 13 éves volt anyja egyszerűen az utcára dobta őt, úgy fogalmazott: "Nem tetszik a képed. Itt tovább nem maradhatsz." Jimmynek nem volt választásra, barátainál lakott ameddig tudott, házról-házra járt, hogy legyen valahol párnára hajtani a fejét.

Egészen addig, míg találkozott Michele Lamberttel, aki végül befogadta. Lambert egyébként már hét gyermeket nevelt, egyedül. "Befogadtak és ez nem a kosárlabdáról szólt." - nyilatkozta Butler mikor Michele-ről és a családról kérdezték. "(Michele) Nagyon szeretet teljes volt. Ő egyszerűen mindent megtett értem. Nem hittem el, hogy létezhet ilyen ember."

Butler végül a kosárlabdát választotta az amerikai foci helyett, ahogy fogalmazott: "160 centi voltam és utáltam a fociedzéseket. Nem szerettem, ahogy a nagyok elpusztítanak a pályán".

Az élet azonban a kosárlabda pályán sem volt felhőtlen számára, összesen 2 csillagos tehetségnek tartották - az ötből - a szakértők és egyetlen első osztályú egyetem sem ajánlott ösztöndíjas helyet neki. Annak ellenére, hogy dobott 34 pontot is egy meccsen, a top egyetemek továbbra sem kapkodtak Jimmy-ért.

Végül csak eljött a nagy nap, bár nem Butler miatt érkezett a Marquette Egyetem edzője Buzz Williams, ennek ellenére neki is tett egy ajánlatot, nem azért mert olyan jó kosárlabdázónak tartotta volna őt, hanem mert keményebben dolgozott mindenkinél. Innentől még mindig nem volt egyenes az útja az NBA-be. Buzz Williams saját bevallása szerint nagyon keményen bánt Butlerrel, ráadásul első évében mindössze 5.6 pontot és 3.7 lepattanót átlagolt.




"Buzz mindig is egy apa figura volt nekem, mert ő mutatta meg milyen keményen dolgozni. Imádom a fickót, nagyon érzelmes azt gondolom ez teszi Buzzá, Buzzt."

A kemény munka pedig kifizetődött! Második évében már 14.7 pontot és 6.4 lepattanót átlagolt "Jimmy Buckets".

Mire befejezte az egyetemet már szinte biztos volt, hogy draftolják, de volt egy nagy hátránya versenytársaival szemben. Ő már 22 éves volt, míg a kiemelkedő egyetemi sztárok általában már egy év után, 18-19 évesen jelentkeznek a játékosbörzére. 2011. június 23-án végül eljött a nagy nap, Jimmy az első kör utolsó választásával Chicagoba került.
picture

Jimmy Butler

Fotó: AFP



A Bulls nem hiába húzott a 30. helyen a drafton, a csapat megnyerte az alapszakaszt a megelőző évben. A chicagói gárda tele volt veteránokkal, Butler mindössze átlagban 8 és percet került pályára, összesen 42 meccsen.

Hősünk azonban nem ismert lehetetlent. Elképesztő mennyiségű edzéssel átformálta magát forwardból guarddá, dolgozott a dobásán és a labdakezelésén.

"Hittem benne, hogy el fog jönni az én időm."

A 2013-as Playoffban eljött és élt is vele. Folyamatos fejlődése 2015-ben csúcsosodott ki, ugyanis annak ellenére, hogy a legtöbb pont amit egyetemen átlagolt 15.7 volt, a profik között sikerült elképesztő módon átlépnie a 20 pontos álomhatárt, ráadásul All-Star is lett ebben az évben és megnyerte - elsőként a Bulls történetében - az Év Legtöbbet Fejlődött Játékosa - díjat.

Az élet NBA-sztárként

Butler mentalitása miatt nehezebben kezelhető, ennek is köszönhető, hogy már a negyedik csapatánál játszik. A Bulls az akkor már 3-szoros All-Star Butlert 2017-ben cserélte Minnesotába. A Timberwolves a Kevin Garnett-éra óta először rájátszásba jutott vezetésével, ám nem volt megelégedve fiatal csapattársai hozzáállásával - különösen igaz volt ez Karl-Anthony Townsra és Andrew Wigginsre - melynek természetesen hűen önmagához hangot is adott, így a Wolves elcserélte Philadelphiába.

Egy évet töltött a Sixersnél, amely a Philly legsikeresebb éve volt Allen Iverson-féle csapat óta, hetedik meccsen kaptak ki Kawhi Leonard győztes dobásával, a későbbi bajnok Toronto Raptors ellen.





A fájó vereség után Butler lelépett Miamiba, ahol végre egymásra talált a csapat és a játékos. 2020-ban döntőbe jutott a Heat, ahol végül vereséget szenvedett hat mérkőzésen a Los Angeles Lakers ellen.

Az idei szezonban a Miami megnyerte a keleti főcsoport alapszakaszát, és az első körben a Hawks ellen, a másodikban pedig pont a Sixers ellen jutott tovább. Butler mentalitásáról sokat elmond az a videó, hogy amint kiejtették ex-csapatát, nem volt rest beszólni a Phillynek.





A Heat már el is kezdte a Boston Celtics elleni főcsoportdöntőt, ahol megszerezte a vezetést hazai pályán egy 118-107-es győzelemmel. És, hogyan szerepelt a kosaras aki középsulis korában senkinek sem kellett? Dobott 41 pontot, leszedett 9 lepattanót és 5 gólpasszt kiosztott....Azt hiszem az övénél kevés inspirálóbb történet van a sportvilágban.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés