A Barcelona hosszabbítás után 81-78-ra megnyerte az Euroliga negyeddöntő második mérkőzését a Zenit Szentpétervár csapata ellen, ezzel pedig az első, hazai pályán elveszített mérkőzés után kiegyenlített a három meccsig tartó párharcban.

Hanga Ádám fantasztikus teljesítmény nyújtott a végjátékban, igaz, mindössze 11 percet töltött parkettán, de másfél perccel a hosszabbítás vége előtt bedobott egy triplát, amivel egyenlíteni tudott a Barcelona, majd az utolsó 20 másodpercben két labdaszerzéssel és két bedobott büntetővel zárta le a mérkőzést.
Hanga tehát öt pontot dobott, ráadásul mindet a hosszabbítás utolsó két percében, így nem mindennapi clutch-teljeítményével a mérkőzés hőse lett. A Barcelona győzelmével elkerülte, hogy a kiesés szélére sodródjon, a három győzelemig tartó párharcban most 1-1 az állás, a következő két meccset pedig Szentpéterváron rendezik.
EuroLeague
Hanga Ádám egy Kobe Bryant klasszikussal kommentálta az Euroliga döntőbejutást
20/05/2022 10:34
A mérkőzés hőse, Hanga Ádám így értékelt a győzelem után:
A legfontosabb, hogy megvan az 1-1. Az edzőnk is mondta a mérkőzés után, hogy ennek igenis nehéznek kell lennie, egy nagyon jó, felkészült csapat ellen játszunk, taktikailag, fizikálisan és mentálisan is egyben vannak.
Azzal, hogy megvan az 1-1, nem az életünkért kell küzdeni Szentpéterváron, de nagyon kemény mérkőzések várnak ránk. Én arra számítok, hogy minden meccs hasonló lesz, mint az elmúlt kettő, ahol nüanszok jelentették a különbséget.
Nem játszunk jól, úgyhogy remélem, hogy a harmadik meccsre megtaláljuk a módját, hogy újra ritmusosan és csapatként tudjunk együtt játszani. A vasárnapi bajnokinkat az Andorra ellen arra kell használnunk, hogy felkészüljünk a szentpétervári utunkra
Örülök, hogy ki tudtuk javítani az első meccs botlását, és örülök, hogy az utolsó két percben nekem is kijött a lépés, és tudtam segíteni a csapatot, de még semmit nem értünk el, még kettőt kell nyernünk ahhoz, hogy elérjük azt, amiért az egész szezonban dolgoztunk.
EuroLeague
Élete formájában Hanga Ádám, revansot venne a Barcelonán
27/04/2022 16:43
EuroLeague
Szörnyű sérülés, rosszakarók és óriási lehetőség – interjú a Real Madrid magyar sztárjával
19/04/2022 17:38