"A Last Dance-t nézve sok szempontból Varga Dumi jutott eszembe Michael Jordannel kapcsolatban"

Eurosport

Publikálva 13/06/2020 - 09:25 GMT+2

A világbajnok vízilabdázó, Gór-Nagy Miklós elmesélte, hogy milyen volt sportolói szemmel végignézni a Chicago Bullsról szóló dokumentumfilm-sorozatot.

Fotó: Eurosport

A The Last Dance című dokumentumfilm-sorozatot értékelő interjúsorozatunkban megkérdeztük már a gyerekkora óta kosárlabdázó és évek óta edzősködő Valuska Lászlót, a filmkritikus Varga Ferencet, ezúttal pedig egy sportolói szemszögre voltunk kíváncsiak, így a világbajnok, Bajnokok Ligája-győztes vízilabdázóval, Gór-Nagy Miklóssal is leültünk beszélni, aki a korábbiakhoz képest egészen új szempontokat hozott be az értékelésbe.

Milyen kapcsolódási pontjaid voltak a ’90-es években a kosárlabdához és az NBA-hez?
Az a jó ebben a sorozatban, hogy ezt nézve visszahelyezkedtem abba az életérzésbe, ami a gimiben volt. Gyűjtöttük a kosaras kártyákat, NBA-mezben jártunk kosarazni. Van egy albumunk, tele kártyákkal, így az akkori NBA-mezőnyt nagyjából ismerem, főleg, hogy azóta teljesen lejöttem az amerikai kosárról, egyáltalán nem követem már. Ezt az albumot és a kártyák többször meglévő példányait nemrég odaadtam a kisfiamnak, de azzal a feltétellel, hogy csak azokat cserélgetheti el, amikből több is van. Amiből egy van, ahhoz tilos hozzányúlni. Fura volt, amikor azt mondta, hogy igazából senkinek se kellenek az iskolában. Nem kellenek Michael Jordan, Charles Barkley, meg Shaquille O'Neal eredeti kártyái? A gyerekeket ez a brigád már nem érdekli.

Michael Jordan újabb rekordja, milliókért kelt el a kosárzseni kártyája | EurosportValószínűleg még hetekig a The Last Dance bűvöletében él majd a világ kosárlabdát szerető része, ami nem véletlen, hiszen a dokusorozat amely feldolgozta Michael Jordan és a Chicago Bulls utolsó idényét óriási sikerrel futott. Hallani, hogy a Netflix és az ESPN számára is rekordnézettséget hozott az öt héten át futó sorozat, de a két szolgáltató mellett persze más is bőven profitált az alkotásból.

NBA

And1 NBA Podcast 125 // Mit ér a jó finis?

21/04/2024 - 14:13

És a Michael Jordan-féle Chicago Bulls hogy jött az életedbe?
Nekem nem is Jordan volt a kedvencem, hanem Dennis Rodman. Nagyon tetszett, ahogy ráment a lepattanózásra, és erre fókuszált. A Dennis Rodman, a féreg című könyvét meg pont jókor olvastam kamaszkorom elején. Nem sokra emlékszem belőle, de valószínűleg a felét sem értettem.

A Last Dance-ből látszik, hogy a sikeres, pontgazdag egyetemi karrierje után felismerte, hogy ő csak úgy tud majd érvényesülni az NBA-ben, ha specializálódik, és a védekezést választotta.
Ezt ő találta ki, zseniális. Az ő egyéniségét ugye nem lehetett nem ismerni. Érdekes volt, hogy a dokumentumfilm által kaptunk a névről ismert emberekhez végre személyiségeket is. Steve Kerr, Isaiah Thomas, Horace Grant. Tudtam, hogy léteznek ezek az emberek, de hogy milyenek, azt nem. Nekem az egyik legrokonszenvesebb figura Reggie Miller volt. Már csak a Jordanhez való viszonya miatt is.

Te emlékszel, honnan tájékozódtunk tizenévesen az NBA-ről?
Fogalmam sincs, de azért elért valahogy idáig, a ’90-es évek Magyarországára a híre. Emlékszem például a Pro Basket NBAc. újságra, még meg is vannak otthon. Megnéztem az impresszumát, amiből az derült ki, hogy a főszerkesztő leült, és lefordította egy az egyben a külföldi cikkeket, majd ezt kiadták. Ez még a Wikipedia, sőt az internet előtti időszak volt. Óriási terjedelemben foglalkoztak benne a statisztikákkal és a csapatok eredményeivel.

Amikor felmerült, hogy beszélgessünk a Last Dance-ről, mesélted, hogy még megvan egy ősrégi Jordan-posztered is.
Annyira vigyáztam rá, hogy sehova nem tettem ki, mert, hogy majd egyszer úgyis kikerül egy méltó helyre, hát nem. Kivettem az újságból anno, és szépen eltettem, nagyon vigyáztam rá. Most viszont már furán nézne ki otthon egy ilyen poszter a falon. Kidobni sosem fogom, elrakni még tíz évre fölösleges, talán kiteszem majd az irodába. Volt Chicago Bulls-os baseball-sapkám is, nyilvánvalóan. Drukkoltunk nagyon a Bullsnak, mert menőek voltak, és persze utáltuk a Utah Jazzt. Kivéve Stocktont, mert ő mégis csak a rafkós fehér játékos volt a két és fél méteres óriások között.

Mit vártál a sorozattól annak elkészültének hallatán, a promó után? Mit kaptál tőle ahhoz képest?
Nekem sportolóként egész más látni a Last Dance-t, mint egy átlagembernek. Úgy láttam, hogy ha kicsiben is, de nálunk is ugyanaz minden. A kihívások, a személyiségek, az erők, az edzések, az öltöző, mind ugyanaz. Az is, ahogy bemegy az ember az uszodába, és mindig ugyanazoknak az arcoknak köszön. Ahogy a rajongók keresik a játékosok tekintetét. Egy állandó budapesti vb-hangulathoz hasonlít, amit a filmben láttunk. Pláne a Bulls-Jazz döntő. Emellett nekem arról szólt az egész sorozat, hogy Jordan motivációjáról láthattunk 10 részt. Ahogy minden apró-cseprő dolgot fölhasznált ahhoz, hogy motivált tudjon maradni. Olyan szinten volt ebben tudatos, hogy teljesen ez határozta meg a gondolkodását és saját magát. Egy idő után már nem bírta elviselni a közönséget, nem mehetett sehová nyugiban, pénze is volt már elég, másban kellett megtalálnia a motivációját. Például volt az a mérkőzés, amikor elterjedt, hogy beszólt neki az a fiatal washingtoni srác. Teljesen rápörgött. A végén pedig elmondta, hogy csak kitalálta az egészet. Hihetetlen.

Michael Jordan kábé úgy listázta az ellenségeit a Last Dance-ben, mint Sheldon Cooper az Agymenőkben | EurosportMichael Jordan a akiket kipécézett magának valamiért, akik feldühítették - okkal vagy ok nélkül -, és akiken a pályán állt bosszút, meg most ebben a filmben. Ilyen szenvedéllyel Sheldon Cooper vezetett listát az ellenségeiről a Last Dance című dokumentumfilm-sorozat majd' mind a tíz epizódjában említ egy-egy nevet, és a hozzájuk tartozó történetet, The Big Bang Theory c.

Mit tudtál a látottakból lefordítani a saját vízilabdás pályafutásodra?
Amikor legelőször voltam sportpszichológusnál, megkérdezte tőlem, hogy miért vízilabdázom. Nem tudtam mit mondani, lövésem se volt róla, huszonpár éves voltam. Az egy érési folyamat, hogy valaki meg tudja fogalmazni, hogy mi motiválja. Annál jobban tud erőt meríteni a saját érzéseiből és annál tudatosabb egy sportoló, minél pontosabban fel tudja tárni a saját motivációját. Úgyhogy én is dolgoztam ezen sokat. Jordan pedig órákon, napokon át beszélt a sorozatban az érzéseiről, hogy mi vitte előre. Sőt, olyannyira hatással volt ez a csapattársaira, hogy ők is tudtak erről beszélni. Ez az egyik fele. A másik pedig az, hogy az az elméletem, hogy ezeket a hatalmas sportolókat valami személyiségükben lévő „deficit” is viszi előre, ami némileg szociopatává teszi őket. Nekik a sport óriási lehetőség, hogy valahol ki tudjanak bontakozni. És hogy mikor lesz valakiből ekkora zseni? Ha emellé a „deficit” mellé kerül tehetség, alázat a sport iránt és rengeteg munka. Ha valamelyik ezek közül hiányzik, akkor vége. Gondolj bele, ha Jordan természetéhez és szorgalmához fele ekkora tehetsége van. Akkor ő csak egy kiállhatatlan játékos lett volna a közepes csapatában. Nála viszont olyan együttállás jelent meg, ahol megvolt legalább ez a három felsorolt tényező - persze lehet, hogy sokkal több is -, és ez eredményezte azt, hogy legendává váljon.

Árnyalt a doksi a Michael Jordanről kialakított képeden?
Még jobban tisztelem. Nincsenek benne ki nem mondott sérelmek, egy teljesen tiszta gondolkodású, iszonyatosan motivált, tudatos ember. Példaértékű, hogy ma is ugyanúgy látja a dolgokat, mint húsz évvel ezelőtt. A sorozat dramaturgiailag legjobb részei azok, amikor megmutatják neki azokat a videókat, amelyekben mások beszélnek róla. Még mindig Rodman a kedvencem, de Jordan sokkal nagyobbra nőtt a szememben.

A csapattársai oldaláról nézve is tartod ezt?
Fantasztikus lehetett egy ilyen ember csapattársa lenni. Ő is elmondta, hogy neki az volt a célja, hogy a társai a lehető legtöbbet teljesítsék a pályán. Azokkal akart és szeretett dolgozni, akik ezt teljesíteni tudták. Nem láttam azt, hogy a többiek nem elismerően nyilatkoztak volna róla. Az, hogy van egy csapattársad, aki nagyon tud téged motiválni, kihozza belőled a legjobbat, akkor az, hogy emellé mi a körítés, hogy leülsz-e vele kávézgatni, elmentek-e golfozni vagy nem, egy profi sportolónál egyáltalán nem számít. El kell dönteni a kérdést, hogy nyerni akarsz vagy haverkodni.

A "michaeljordanség" és a Last Dance esszenciája - MJ elképesztő vezér, de gyarló kapitány volt | EurosportE sorok írójánál a Last Dance a hetedik - és nyolcadik - résszel érte el az eddigi csúcspontját. A Chicago Bulls és Michael Jordan közösen nyert utolsó NBA-bajnoki címéről szóló dokumentumfilm-sorozat 7. epizódjának utolsó négy percét tartjuk a szenzációs doksi esszenciájának, és a michaeljordanség legkiválóbbösszegzésének.

Jó példának tartod a kapitányi, vezérszerepre Jordant a Last Dance alapján is? Abszolút, teljes mértékben. Az NBA is játék, oké, de közben iszonyatos mennyiségű pénzt mozgat meg, rengeteg embert érdekel. Nagy a tét, úgyhogy az, hogy menet közben te jóban vagy-e a játékosokkal, vagy nem vagy jóban, de közben a csapat olyan kohézióval rendelkezik, hogy tud nyerni, teljesen mindegy. Szerintem ez két külön dolog, de természetesen nem zárja ki egymást. A Bulls-t Jordan egyesítette és vezette győzelemre. Annak, aki ott játszott, annak el kellett őt fogadnia. Konkrétan az első rész ötödik percében hangzik el Steve Kerr-től arra a kérdésre, hogy "Mi olyan különleges ebben a csapatban?" az, hogy "itt van nekünk Michael". Egy győzelemre képes csapatban fontos, hogy a játékosok el tudják fogadni a másik motivációját, személyét, függetlenül attól, hogy mi az ő szerepük vagy a másik szerepe a csapatban. Játszottam olyan helyen, ahol ez jól működött és olyanban is, ahol ez félrecsúszott. Szerinted nyerhettek volna ennyit és így akkor, ha azt mondják, hogy "oké, Michael, nagyon szeretünk meg minden, király is vagy, de azért vegyél vissza?" Elfogadták, hogy ő ilyen, hogy Rodman milyen és hogy Pippen milyen, és csak tették a dolgukat. Jó volt látni, hogy ilyen jól tudtak együtt dolgozni ennyire különböző emberek. Mert volt egyesítő erő, a közös cél. Ez felülírt mindent. Elfogadták, hogy ki milyen úton fog odakerülni, és egy percig sem kérdőjelezték meg a másik elkötelezettségét a cél elérése iránt. Ebben kulcsfigura volt az alkalmas és megfelelő edző, Phil Jackson.

Klubcsapatnál és a válogatottban is voltál csapatkapitány. Milyen vezetői elveket vallottál?
Azért azt látni kell, hogy minden csapat máshogy működik, de a közös célt, mint egyesítő erőt mindig igyekeztem hangsúlyozni, nem csak kapitányként. Ahogyan azt is, hogy mindent el kell tudni viselni a cél elérése érdekében. Persze mondani sok mindent lehet, de igazából a példamutatás a fontos. Én mindig imádtam a küzdelmet, a harcot a vízben. Sokszor meg is kaptam, hogy "hé, ez csak egy edzőmeccs".

Ez a posztodból is adódott, nem? Bekk voltál, aki gyűri a centereket.
A posztomból meg a mentalitásomból adódott. Erre mindig az volt a válaszom, hogy én sem sértődöm meg, ha engem könyökölnek orrba egy labdáért vagy rúgnak meg játék közben. Ez benne van a játékban, semmi személyes. Szerintem ebben nincs alternatíva. Tegyük fel, hogy kétkapuzunk, és nálam a labda, a másik meg el akarja venni, akkor adjam oda neki? Ha meg tudom védeni úgy, hogy Gerendás Gyuri szavaival „a brutalitás határán belül maradjak”, akkor nyilván megvédem. Teljesen mindegy volt, hogy vb-döntőn vagy egy kedd esti edzőmeccsen februárban.

"Elteltek az évek, de azért volt benne tartalom" - visszavonul a világbajnok pólós, Gór-Nagy Miklós | Eurosport„bár én sose voltam csatár a csapatban, csak bekk vagy másképp defender" (30Y: Defender) Élete legsikeresebb klubszezonja után, amelyben a Ferencváros játékosaként ötből öt trófeát nyert, visszavonul az aktív játéktól a 36 éves Gór-Nagy Miklós, világbajnok vízilabdázó. Személyes hangú cikkünkben búcsúztatjuk az uszodák világának egyik legszimpatikusabb tagját.

És amikor nem te voltál a kapitány, akkor milyen vezetési stílusokkal találkoztál? Volt olyan habitusú vezér a csapataidban, mint amilyen Jordan?
A Last Dance-t nézve sok szempontból saját relevanciában Varga Dumi jutott eszembe Michael Jordannel kapcsolatban. Úgy látom rajta, hogy ő is elképesztően motivált. Folyamatosan nyomja. Amit az utolsó részben megfogalmazott MJ, a presence, a jelenlét, azt Duminál is látom, ő is folyamatosan jelen van. Rettentő jó a fókusza. Amikor a világ legjobb játékosa, aki emellé a csapatkapitány is, edz a legkeményebben a csapatban, akkor nincs olyan lehetőség, hogy nem edzem én is legalább ugyanolyan keményen.

Nem tehettétek meg, hogy ne dolgozzatok ti is úgy, mint az állat.
Pontosan úgy dolgoztam 36 évesen a Fradiban. Volt például egy külön ilyen célra létrehozott Whatsapp-csoportunk, egy úgynevezett hasizomcsoport. Itt egy meghatározott applikációban rögzített feladatsor elvégzése után be kellett jelentkezni, hogy készen van, letudtuk a napi programot. Emlékszem, otthon feküdtem az ágyban. Este 11, készültem már aludni és akkor láttam, hogy Dumi beírja az ő adagját. Mondom magamban, "a francba, holnap lemegyek reggel edzésre, és akkor ott lesz a hülye feje, hogy 'na, mi van, elmaradt a has?'" Úgyhogy inkább fél 12-kor felkeltem, megcsináltam, és leizzadtan, 120-as pulzussal feküdtem vissza az ágyba. És ez egy évig folyamatosan ment. Arról nem is beszélek részletesebben, milyen volt, amikor versenyt kondiztunk. Van ez az olimpiai rúd, és azzal kell a lábizmot megdolgozva fölállni, a deadlift. 110 kiló súly volt rajta, ha jól emlékszem. Kérdeztem tőle, mennyit csinált. Dumi mondta, hogy 25-öt. Mondtam, jól van, én 26-ot. Következőre ugyanez fordítva. Mennyi volt? 27. Az jó, mert ő eleve 28-at csinált. Másnap mozdulni is alig bírtunk, de ezekből nagyon tudtunk építkezni. A csapat többi része már nem is volt bent a konditeremben. Óriási önbizalmat adott az elvégzett munka. És ez rengetegszer volt így. Sokat dolgoztam mindig, de tök jó volt látni, hogy a világ aktuálisan legjobb játékosa ilyen szinten melózik. Ez abszolút az én nyelvem, amit értek. Sokkal jobban értem ezt, mint másfajta motivációs eszközöket.

Voltak még ehhez hasonló párhuzamok?
A nem sportolók mindig megkérdezik, hogy milyen érzés nyerni, és ott állni a dobogón. Ilyenkor mindig vakaróztam, hogy jó, sőt nagyon jó, satöbbi. A Bulls játékosai az óriási győzelmek után ugyanúgy hullafáradtan bevonultak az öltözőbe, mint mi: "nagy öröm, nyertünk, jó volt, fiúk, gyerünk zuhanyozni". Bennem is ez volt, hogy NBA-t nyerni mekkora dolog, ’wow’, de a sportolói reakciók ugyanazok. Meccsek előtt és után is. Csak a Rocky, meg az ilyen típusú filmek hajlamosak minket abba az irányba vezetni, hogy milyen pátoszos, magasztos dolog a győzelmet megélni. Bent van az utolsó kosár, pillanatkép, megáll a felvétel, zene bekúszik és merevített képben vége a filmnek. Pedig utána folytatódik azzal, hogy az az öklünk lekerül a magasból, bebattyogunk az öltözőbe, bemegyünk a zuhany alá, és felvesszük a zokninkat.

Varga Dénes meglebegtette a válogatottól való visszavonulását súlyos térdsérülése után | EurosportAhogy arról korában beszámoltunk, súlyos térdsérülést szenvedett Varga Dénes, az FTC-Telekom és az Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya. A VLV-nek adott interjújában a sportág jelenlegi legnagyobb klasszisa arra utalt, hogy felépülése után inkább már csak a klubjára szeretne koncentrálni. Varga Dénes még a válogatott összetartásán, egy medencén kívüli csapatépítő program, konkrétan paintballozás során sérült meg.

Emlékszel arra, amikor az 1990-es konferencia-döntő után, amelyet, bár akkor már volt esélye, elveszített a Bulls a Pistons ellenében, majd Jordan azt mondta a csapatnak, hogy nincs vakáció és másnap tali a konditeremben? Ezért lettek ők az évtized legjobb csapata.
Így van. Pontosan ezek azok a dolgok, amelyek lejátszódnak egy ilyen, igazi sportoló életében. Ha emlékezetem nem csal, ez nálunk is lejátszódott. Amikor belefutottunk egy rosszul sikerült világeseménybe, akkor már aznap jöttek a tervek, hogyan fogunk keményebben edzeni. Bennem biztosan ott volt az érzés, hogy kábé másnap elkezdjük az edzést. A 2016-os Eb után velem pontosan így történt.

Az olimpia évében.
Igen. Elhatároztam, hogy onnantól iszonyú keményen fogok edzeni. Minden áldott nap voltam konditeremben. Egy sportoló mit tud tenni? Vagy elkezd anyázni, körülményeket okolni vagy beleáll. Más hibáztatása sehová sem vezet, és nem, hogy Jordan nem lesz belőle, de előrébb sem jut. Valójában az egyetlen lehetőség az, hogy oké, még többet, még keményebben, még magasabbra.

Melyek voltak a kedvenc pillanataid a Last Dance-ben? Nálad melyik a legerősebb epizód?
Amikor forgatták a Space Jamet, és oda szerveztek neki edzéseket, meccseket. Na, az egy élmény volt, még a képernyőn innen is.

"Az igazi Michael Jordant soha nem ismerjük meg, csak a sportolót" | EurosportA Könyves Magazin alapító főszerkesztőjével, a Margó Irodalmi Fesztivál alapító-főszervező-fesztiváligazgatójával, a gyerekkora óta kosárlabda-rajongó, a sportágat űző (BEAC-Kobak), és edzőként (ELTE-BEAC) is tevékenykedő Valuska Lászlóval az óriási érdeklődést kiváltó The Last Dance című dokumentumfilm-sorozatról és Michael Jordanről beszélgettünk.

Építettek neki egy pályát.Az oké, nem olyan nagy dolog. De hogy milyen játékosok mentek oda edzeni vele! Szórakozásból játszottak, de annyira komolyan vették! Fantasztikus. Kőkeményen nyomták. A tét maga a győzelem volt és a játék maga, semmi más. Jordannek ez nagyon fontos volt. Úgy látom, hogy nála sem létezett olyan, hogy csak edzőmeccs, lehet lötyögni. Jó érzés arra gondolni, hogy egyformán gondolkodtunk erről Jordannel. Kicsit azt érzem, hogy aki Jordant nagyon negatívan látja, az lebukik, hogy valójában sosem sportolt olyan szinten, ahol rájött volna arra, hogy sokkal többet számít a győzelem és az erős motiváció, mint az, hogy komfortzónában maradjon. Például az, hogy Steve Kerr odaállt magáért és kiharcolta a tiszteletet, az fontosabb, mint hogy haverként elmenjen este egy sörre Jordannel. Azzal, hogy annak ellenére kiállt magáért, hogy egy béketűrő ember, kilépett a komfortzónájából. Emberileg is erősödött és fejlődött ez által. Ez persze úgy nyert értelmet és úgy lett értékesebb, hogy a nap végén ők lettek a legendás Chicago Bulls. Róluk forgatták ezt a dokumentumfilmet.

Phil Jacksont te is elhallgattad volna még egy darabig?
Nagyon megmaradt bennem, hogy Phil Jackson milyen jó érzékkel tudta kezelni ezt a sok marhát. Ugyanilyen nagy jellemek vannak természetesen nálunk, a vízilabdában is. Ugyanúgy megvan a lázadó, az ego, a szürke munkás, mindenféle. Aki ott van és várja a lehetőséget, ott van az is, akinek ki kéne állnia saját magáért. A csapatsport dinamikája itt is a különböző egyéniségek közös célokért való küzdelméről szól. Zseniális volt, amikor Phil Jackson szabadságra engedte őket az egyik sorsdöntő meccs előtt. Amit ő akkor mondott, azt Varga Zsolttól is hallottam. "Most edzhetnénk még egyet, de ezek a fiúk már mindent tudnak, és már készen vannak. Most menjenek, lazítsanak egy kicsit!" Az egy más dolog, hogy ilyenkor a Bulls játékosai elmentek egy magángéppel golfozni, mi meg elmentünk a Rudasba. Nyilván más lépték, de ugyanaz az elv. Jackson is kizökkenthetetlen volt és tökéletesen irányította a csapat fókuszát. Amikor arról kérdezték, hogy mennyiben befolyásolja a szereplésüket, hogy Rodman lelépett két napra, és elkésett az edzésről is, megfogalmaztam magamban, hogy mit mondana szerintem. Arra gondoltam, hogy azt fogja mondani, hogy ez a közjáték természetesen befolyásolja őket, de végül is megbirkóznak vele. Ő viszont rezzenéstelen arccal azt mondta, hogy igazából nem befolyásolja, mert tudja jól, hogy Rodman mindent megtesz a pályán, és egy nagyon fontos eleme a csapatnak. A film pedig nyilván úgy volt vágva, hogy a következő képen Rodman szedi össze a lepattanókat. Hatásos.

Hiányoltál valamilyen történetszálat, amit nem fejtettek ki eléggé?
Persze, hogy szívesen néztem volna még tovább. A taktikai részre jobban kíváncsi lettem volna, sokkal több csapatmegbeszélésbe lestem volna bele és esetleg az is érdekelt volna,, hogy egy-egy meccs alatt a lélektani pontok hogyan alakultak. Voltak nagy vezetésből elszenvedett zakók, és fordítva. Érdekes volt, hogy Phil Jackson egy mérkőzésen arról beszél, hogy ez egy nehéz meccs, jobb az ellenfél, miközben csak kettő ponttal vezetett a Utah. Érdekelt volna, hogyan alakult így ez a lélektan. Annak ellenére, hogy számszakilag csak két pont a különbség, úgy érezték, hogy az a mérkőzés teljesen ott van az ellenfélnél. Illetve az is, hogy az érkezők és a távozók névsorára hogyan volt befolyással Jordan személye és maga Jordan.

Van olyan vízilabdázó, akiről szívesen látnál ilyen doksit?
Benedek Tibi pályafutásáról néznék meg egy hasonló dokumentumfilmet, nálam ő a GOAT a vízilabdában.

"A Last Dance-t egy társadalmat összekovácsoló nagy tévés eseménynek tartom" | EurosportA legendás, de sajnos már csak néhai Origo Filmklub egykori rovatvezetőjével, a Recorder magazin vezető szerkesztőjével, a filmkritikus Varga Ferenccel beszélgettünk arról, mennyire működik a The Last Dance dokumentumfilmként, hogy melyek voltak belőle a kedvenc pillanatai, hogy mit gondolt korábban Michael Jordanről és a Chicago Bullsról, és hogy mennyit változott a Jordanről kialakított képe a doksi alapján.

Kosárlabda