50 éves siker kosárlabdában: az előrelépés itt tényleg megkérdőjelezhetetlen

Képzeljük el, hogy a magyar labdarúgók megverik a Ronaldo nélkül felálló Portugáliát vagy a kézilabdázók a több sztárt is nélkülöző Spanyolországot! Ez történt meg a kosárlabdázókkal az idei selejtező-sorozatban, amikor tavaly februárban Szombathelyen Stojan Ivković csapata legyőzte a Luka Dončić nélkül felálló Eb-címvédő Szlovéniát. Noha a Dallas Mavericks fiatal irányítója hiányzott, nálunk Hanga Ádám, a Barcelona kiválósága nem játszott sem azon a meccsen, sem az egész selejtező-sorozatban. A 2017-es tornát az akkor még mindössze 18 éves Dončić vezényletével nyerték szomszédaink. Akkor ez meglepetésnek számított, de innen nézve, egy fantasztikus NBA felívelés és kettőből két All-Star tagság után ez már nem is annyira meglepő.

A tavaly február 20-ai Szlovénia elleni győzelmet nem adták könnyen. 1:45-tel a vége előtt még 5 pontos hátrányban voltunk, de Vojvoda Dávid, Perl Zoltán és Allen Rosco kitűnő játékával végül sikerült fordítani. Hiába van négy csapat a csoportban, ez volt az utolsó hazai meccs a sorozatban. Három nappal később ugyanis az Ukrajna elleni idegenbeli találkozó következett, amit szintén szoros csatában, utolsó másodperces kosárral nyertünk. A folytatást azonban keresztülhúzta a koronavírus-járvány. A hátralévő négy fordulót egy novemberi és egy februári buborékban tervezte a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA).

Vagyis hogy csak volna. A novemberi szlovéniai buborékban ugyanis rövid időn belül több magyar játékos és stábtag is pozitív tesztet produkált, miközben a kiutazó csapatot is már alapvetően formázta meg a járvány. Szlovén, ukrán és osztrák csoportellenfeleink lejátszották a rájuk kimért meccseket, a két magyar találkozót azonban a februári, kijevi buborékhoz csapták.

Kissé erőltetett menet várt tehát a mieinkre, de legalább négy meccset úgy játszhattunk le, hogy a novemberi eredményeket már ismertük: tudható volt, hogy a csapat egy győzelemmel már biztosan kijutó. Stojan Ivković szövetségi kapitány azonban a 2017-es torna előtti selejtezőhöz hasonló 6 győzelmes sorozatot vizionált. A két normál körülményekben megrendezett meccs után Hanga Ádám a buborékban sem volt jelen, hiszen a Barcelona éppen a spanyol kupa nyolcas döntőjében vett részt. A kihívás persze nem volt lehetetlen: a négy találkozó között ott volt az osztrákok elleni két meccs, akik addig kétszer is kikaptak Szlovéniától és Ukrajnától is.

A szlovénok elleni február 18-ai első meccs a kijevi ráhangolódásról szólt, illetve érezhető volt a címvédő revansa, így – noha igyekeztünk tartani a lépést – a vereség nem volt kérdés.

A mindkét fél számára érdektelen második osztrák meccs nagyarányú magyar győzelmet hozott, hogy aztán a zárónapon több kulcsembert is pihentetve, számos fiatal játékos debütálásával kapjunk méretes zakót a házigazda ukrán válogatottól, ráadásul már részben közönség előtt. A 6/6 tehát nem jött össze, de az biztos, hogy a jövő évi tornán a nagy öregek – Vojvoda, Eilingsfeld János, Hanga Ádám – mellett a jelenleg már húzóember, de még mindig felfelé tartó középgeneráció – Perl Zoltán, Benke Szilárd, Váradi Benedek – alkot jó egyveleget az újabb tehetségekkel.

Harmadik legerősebb kalapból, körbeverés után, de mégis a harmadik helyen végeztünk, a 32 még versenyben lévő csapatból bejutottunk a 24-be. Nincs itt semmi látnivaló? Majdnem. Egyrészt a 32 csapat már eleve a jobbik fele. A kosárlabda Eb-selejtezők lebonyolítása jóval bonyolultabb mint a focié, így három kör előselejtezőn a mieink részt sem vettek, másrészt az előző selejtező sorozatban mind a hat meccset megnyertük, a 2017-es, 24 csapatos tornán pedig a legjobb 16 közé is bekerültünk, ahol a később döntőig jutó Szerbia bizonyult túl nagy falatnak. A szerbeket valószínűleg ma sem vernénk, de egyrészt ugyanígy gondolkodtunk egy évvel ezelőtt Szlovéniáról is, másrészt nem nagy vakmerőség megkockáztatni, hogy azt a teljesítményt jövőre ez a válogatott is el tudja érni.

A párhuzam a focistákkal nem véletlen: a kijutás hosszú idő után ugyanaz, Szerbia párhuzamba állítható Belgiummal, ahogy az újra megtörtént kvalifikáció is hasonló. Csak egy valami nem: a két eset közötti figyelem nagysága.

Eleve megvan a flow, hiszen a két Eb között a csapat kis híján kijutott a 2019-es kínai vb-re is, pedig egy selejtező csoportba kerültünk a litván, az olasz és a horvát válogatottal is, de rajtuk kívül még a lengyel is jobbnak számít papíron. (Ez a párhuzam már bőven nem állja meg a helyét a legutóbbi vb-selejtezőn Andorrától kikapó magyar focistákról.) A 2017-es előtt utoljára 1999-ben járt Eb-n a magyar válogatott akkor még Dávid Kornél fémjelezte csapata. Azelőtt azonban 1969-ben. Tehát több, mint 50 éve nem fordult elő, hogy két, egymást követő tornán is ott legyünk. Persze a jelen itt is kevésbé fényes, mint a múlt. A '60-as évek végéig rendre ott voltunk a tornákon, amelyet 1935-2017 között kétévente rendeztek, és amelyet 1955-ben Magyarország rendezett és nyert meg, erre még 13 másik válogatott volt képes.

A hazai férfi kosárlabda fejlődésének több záloga is lehet, ezekről csak egy-egy mondatban. Nem tűntek el például a meglévő nagyvárosi műhelyek (Szombathelyen, Körmenden, Székesfehérváron, Szolnokon és máshol), ahogy vele ellentétben futballban hiányoznak ezek a bázisok. Az is elképzelhető – bár ez hosszabb elemzést igényel –, hogy a kézilabdával ellentétben valóban segítettek a sportágba áramló TAO pénzek.

Egyik legfontosabb körülmény azonban a válogatott körül meglévő stabilitás. Stojan Ivkovic 2013 óta, vagyis nyolc éve van jelen a sportágban szövetségi kapitányként.

Ivkovics pedig játékosként is viszonylag stabilnak mondható: 1992-ben jött át Magyarországra, ahol két kisebb megszakítással 2000-ig a Szolnoki Olaj játékosa volt. itt alapított családot, és itt kezdte edzői pályáját is. 2007- 2008 között – párhuzamosan pécsi vezetőedzői munkájával – már volt egy szövetségi kapitány, majd hat év kecskeméti tevékenység és rövid montenegrói munka után 2013 óta folyamatosan jelen van.

A válogatott azóta lejátszott tétmeccsei pedig fejlődést mutatnak. A 2015-ös tornára még egyértelműen nem volt kész a csapat. Az akkor két forduló selejtezőben mindkét csoportkörben alulmaradtunk, ráadásul a második csoportkörben az utolsó kalapból sorsoltak minket Csehország, Georgia és Portugália mellé. Hogy egy hellyel így is előrébb végeztünk, valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a 2017-es sorozatban már a második kalapból induljunk. Hogy a csoportgyőzelemhez a macedón válogatott gyengébb szereplése vagy a miénk megtáltosodása kellett, persze kérdés marad, de a tényeken már nem változtat.

Ja és még valami: Ivković a tavaly februári két győzelem után váratlanul felállt a válogatott kispadjáról. A minimum furcsa helyzetet Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára úgy kommentálta, a szakember leült a Kaposvár kispadjára, ezt pedig szerződése tiltja, így nem tehettek mást. Ivković egy akkor adott interjúban az őt kritizáló hangos kisebbségről beszél, puccsot sejt a háttérben. A kapitányt néhány hónap múlva újraválasztották.

Egy biztos: minél nagyobb a siker, annál nehezebb az ellenzők dolga.