Távozott magyar klubjától a vb-ezüstérmes horvát jobbszélső

A horvát bajnok PPD Zagreb hétfőn a közösségi oldalán jelentette be, hogy visszatért a klubhoz a 39 éves jobbszélső, Zlatko Horvat, aki eddig Dabason kézilabdázott. Később kiderült, hogy Horvatot a zágrábi sérüléshullám miatt fél évre kölcsönadták nevelőegyesületének.

Zlatko Horvat

Fotó: AFP

Kölcsönadta a Dabas a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes horvát kézilabdázót
A horvát közszolgálati rádió és televízió honlapja szerint Horvat korábban 26 évet töltött a zágrábi együttesnél, ahol több mint harminc trófeát nyert. Amikor távozott, 2020 júniusában az északmacedón Metalurg Skopjéhoz igazolt, majd 2021 decemberében lett a Dabas játékosa.
A horvát válogatottban 182 mérkőzésen 565 gólt szerzett, a 2012-es, londoni olimpián harmadik lett, 2009-ben világbajnoki ezüst-, 2013-ban pedig bronzérmet szerzett, míg Európa-bajnokságon 2008-ban a második helyen zárt csapat tagja volt, valamint 2012-ben és 2016-ban bronzot nyert.
A 24sata.hr hírportál beszámolója felidézi, hogy a zágrábiak a múlt héten 34-25-re verték idegenben a norvég Kolstadot a Bajnokok Ligája csoportkörében, ezzel elérhető közelségbe került számukra a továbbjutás, ám az egyaránt jobbszélső Yoel Cuni Morales és Paolo Kraljevic is megsérült a meccsen, és a mostani szezonban már nem játszhatnak.
Horvat hétfőn délelőtt már edzésbe is állt a PPD Zagrebnél.
A Dabas KC honlapjának hétfői híradása szerint Horvatot a zágrábi sérüléshullám miatt fél évre kölcsönadták nevelőegyesületének, de egyben megegyeztek vele, hogy a nyáron visszatér és a következő idényben is a Pest vármegyei csapatban szerepel.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés