A magyar női kézilabda-válogatott döntetlent játszott Japánnal, de ezzel már biztosan negyeddöntős a világbajnokságon
Női kézilabda-vb - Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott kiharcolta a negyeddöntőbe jutást azzal, hogy 26-26-os döntetlent játszott Japánnal a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének második fordulójában, pénteken.
Az olasz fővárosba ért az olimpiai láng: ilyen volt az ünnepélyes fáklyagyújtás Rómában
Videó forrása: Eurosport
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese a középdöntő utolsó fordulójában, vasárnap 20.30-tól az Eb-ezüst-, olimpiai és világbajnoki bronzérmes dánokkal a csoportelsőségért csap össze, ám ennek a találkozónak az eredményétől függetlenül a nemzeti csapat már biztosan a legjobb nyolc közé jutott. Ez legutóbb a 2013-as világbajnokságon sikerült, akkor nyolcadikként zárt a válogatott.
- Janurik Kinga: "Tudjuk, hogy az a lépcsőfok a legjobb nyolchoz, ha nyerünk"
- Az 1965-ben világbajnok válogatott tagja szerint ez a magyar csapat mindenki ellen nyerhet
Japánnal eddig 19 mérkőzésen találkozott a magyar válogatott és valamennyit megnyerte. Legutóbb tavaly áprilisban a debreceni olimpiai selejtezőtornán csaptak össze és 37-28-ra kerekedett felül a házigazda, ezzel megszerezte a jogot az ötkarikás szereplésre. A rivális keretének harmada, hat játékos szerepel Európában, stílusuk pedig eltér a kontinens elitjében megszokottól.
Golovin Vlagyimir keretéből ezúttal a kapus Bukovszky Anna és a balátlövő Faragó Lea maradt ki, míg Albek Anna az ötvenedik mérkőzésére készült válogatott színekben.
Az első percek a védelmekről szóltak, az első - japán - találat az ötödik perc végén született meg. Hét perc telt el, amikor Vámos Petra felavatta a japán kapust, az első tíz percben az ő villanásai jelentettek valódi veszélyt. A japánok betörésekből eredményesek tudtak lenni (1-4), miközben a magyar akciókból hiányoztak az átlövések, a szélekre letett labdák pedig rendre pontatlannak bizonyultak. Jött is a "harcoljatok!" buzdítás a nézőtérről, ahol a dobbal érkező, a szurkolótársaknak édességet osztogató Mikulás is a magyar tábort erősítette.
Amikor az előzetes terveknek megfelelően sikerült a szélekre kiszorítani a japánok támadását, Janurik Kinga jó hatékonysággal védett, támadásban azonban változatlanul sok volt a hiba, mindkét oldalon sorra csattantak a kapufán a lövések, elsősorban a játék taktikai jellege dominált. Az Eb-bronzérmes először 6-5-nél a 24. percben, Albek találatát követően vezetett, aki ráadásul két kiállítást is kiharcolt. Emberelőnyben a magyar női válogatottnál ritkán látható kétbeállós játékot is bevetette Golovin, együttese pedig egy bő 13 perces japán gólcsendet kihasználva 8-5-ös előnyre tett szert, a szünetig ezt egy találatra faragták a távol-keletiek.
A fordulás után gyors egymásutánban szélről, hétméteresből és beállóból is hibázott támadásban a magyar válogatott, a japánok pedig visszavették a vezetést (10-12). Ebben a periódusban is Vámos jó egyéni megoldásai értek gólt, a kapuba pedig érkezett Szemerey Zsófi, a rivális azonban tovább növelte a különbséget (11-14), Golovin Vlagyimir időt is kért.
A játék képe azonban nem változott, a japán hálóőr betalált az üres kapuba. Időkérés után létszámfölényes támadójátékra váltott a magyar csapat, az eredményjelző a japánok 20-14-es vezetését mutatta, ekkortájt az ellenfél is átállt kapuslehozatalra és létszámfölényes akciókra. Az utolsó tíz percre fordulva három gól volt a hátrány, a záró öthöz érve kettő: Szemerey ekkor egymás után hétméterest és az azt követő kipattanót is kivédte, az 57. percben, 23-23-nál emberhátrányban egyenlített a nemzeti csapat. Kiélezett hajrában végül meglett a negyeddöntőt érő egy pont.
Janurik Kinga öt, Szemerey Zsófi négy lövést védett. A túloldalon Aizawa Natsuki és Yoshidome Yuki hat-hat gólt lőtt, Kametani Sakura 11 védéssel zárt.
A magyar válogatott először nem nyert Japán ellen.
Eredmény, középdöntő, 2. forduló, I. csoport:
- lövések/gólok: 45/26, illetve 42/26
- gólok hétméteresből: 3/1, illetve 4/3
- kiállítások: 8, illetve 6 perc
(MTI)
Borítókép: Tóvizi Petra (j) és a japán Szaszaki Haruno a német-holland közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének 2. fordulójában játszott Japán - Magyarország mérkőzésen Rotterdamban 2025. december 5-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Japán
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2241.png)
26
26
Magyarország
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2776.png)
Commentary
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)