Uralták a franciák a negyeddöntőt, a dánok legyőzésével tették teljessé a vb-elődöntő mezőnyét

A francia válogatott 31-26-ra múlta felül a dán csapatot a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság utolsó negyeddöntőjében, így a társházigazda németekkel találkozik a legjobb négy között.

Pogbát is beszippantották a szaúdiak, de nem a focival, hanem egy egészen másik sporttal...

Videó forrása: SNTV

Az Eb-ezüst-, olimpiai és világbajnoki bronzérmes dán, illetve a címvédő és ötkarikás ezüstérmes francia együttes rotterdami összecsapására mindössze a nézőtér harmada telt meg.
A franciák tíz perc alatt négy találattal elhúztak (7-3), a játék képét pedig jól jellemezte, hogy amelyik lövés kaput talált, abból gól is lett, majdnem 17 percet kellett várni az első védésre. A dánok 9-8-ig tudtak közelíteni, ezt követően viszont megrázta magát a címvédő és egy 3-0-s periódussal megalapozva a szünetig öt találatra növelte előnyét.
A második félidőben két találatra (19-17) tudott felzárkózni Dánia, innen egy újabb háromgólos sorozattal megint ellépetek a franciák. A különbség ezt követően is hullámzott, ám igazán veszélyes közelségbe nem tudtak kerülni a dánok, és bár az utolsó percekben is küzdöttek, csak a különbség tartására futotta erejükből. A francia szurkolók már a találkozó utolsó percében rázendítettek a Marseillaise-re.
A Bajnokok Ligája-címvédő Győr kapusa, Hatadou Sako kilenc védéssel zárt, a debreceni Alicia Toublanc mindhárom lövését értékesítette, a Ferencvárost erősítő Orlane Kanor nem talált be, a már magyar állampolgársággal is rendelkező esztergomi Emma Jacques ezúttal nem volt keretben.
A skandinávoknál a győri Kristina Jörgensen a mezőny legeredményesebbjeként 11, míg Helena Elver egy góllal zárt.
A találkozót Altmár Kristóf és Horváth Márton vezette, a magyar játékvezetői párosnak ez a hatodik találkozója volt a tornán.
Eredmények, negyeddöntő:
Franciaország-Dánia 31-26 (17-12)
A vb további programja:
december 12., péntek, elődöntők:
  • 17.45: Franciaország-Németország
  • 20.45: Norvégia-Hollandia
december 14., vasárnap, helyosztók:
  • 14.30: a 3. helyért
  • 17.30: döntő
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés