Veszprémbe igazol a BL-győztes kézilabdázó, a Szeged korábbi játékosa pótolja őt
Publikálva 19/02/2025 - 20:08 GMT+1
A román sajtó kész tényként közli, hogy Ali Zein a Dinamo Bukaresttől a Veszprémhez igazol nyáron, és már a pótlása is megvan Miguel Martins személyében.
Párizs 2024 - Vereséggel kezdett a férfi kézilabda-válogatott - videó!
Videó forrása: Eurosport
Zein szerződtetéséről már az utóbbi hetekben is volt szó, ám a hírek szerint a múlt csütörtöki Dinamo-Veszprém meccs után hivatalosan is pont került az ügy végére, így a balátlövőként és irányítóként is bevethető egyiptomi nyártól a veszprémieknél folytatja a karrierjét.
A 34 éves játékos az Al Ahlyban kezdte a karrierjét, majd a Sahel és az Al Jazira érintésével 2016-ban igazolt Európába, a francia Pays d'Aix-hez. Ezt követően a Sharjahnál, majd 2021 és 2022 között a Barcelonánál játszott, és 2022 óta szerepel a bukarestieknél – jól ismeri tehát a Veszprém vezetőedzőjét, Xavi Pascualt.
Zein a Barcával Bajnokok Ligáját nyert, az egyiptomi válogatottnak pedig évek óta kulcsembere. A hírek szerint annak a Sergei Kosorotovnak a helyére érkezhet, aki a Wisła Płocknál folytatja, ezzel együtt pedig három jobbkezes egyiptomija is lesz a csapatnak: Yahia El-Deraa mellé ugyanis már korábban bejelentették friss érkezőként Ahmed Heshamot.
A Dinamónál eközben már a pótlása is megvan Zeinnek, ugyanis megegyeztek Miguel Martinssal. A portugál irányító 2021-től tavalyig a PICK Szegednél játszott, majd az Aalborghoz igazolt, ám a dánok megszerezték Sander Sagosent és nyártól érkezik Juri Knorr is.
Az utóbbi időben furcsa doppingügybe keveredett, majd felmentett Martins 2027-ig írt alá a román fővárosban.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés