"Olyan pokol várt ránk, amit nehéz leírni" – történelmi siker kapujában a Tatabánya
Publikálva 09/05/2026 - 14:32 GMT+2
Története első európai kupadöntőjére készül a MOL Tatabánya férfi kézilabdacsapata, amely a harmadik számú sorozat, az Európa-kupa fináléjába jutott be. A csapat a hazai porondon is remekel, az utolsó fordulók eredményeitől függetlenül bronzérmes lesz a bajnokságban, és bejutott a Magyar Kupa döntőjébe is. A remek szezonról Székely Mártonnal, a csapat kapusával beszélgettünk.
Szökőévente egyszer látsz ilyen gólt kézilabdában - videó
Videó forrása: Eurosport
Az interjú a Hosszabbítás podcastben készült – az adás meghallgatható itt:
Nagyon sok mindent átél egy játékos a pályafutása során, viszont az, amikor bejut egy európai kupa döntőjébe, még jobban megemelheti az izgalmi küszöböt. Hogyan éled ezt meg?
Hatalmas, euforikus állapotba kerültünk az elődöntő végén. Szinte telt ház előtt játszhattunk, és bár az egész szezonban remek volt a szurkolótáborunk, mindenhova elkísértek minket, most tényleg azt érezzük, hogy egész Tatabánya megmozdul miattunk. Kell, hogy ők is átérezhessék ezt a sikert, és hogy valóban közös siker legyen. Ez nyilván nekünk csak még többet ad, hiszen ilyenkor olyan energia tud megmozdulni a csarnokban, ami elképesztő. Nem véletlen, hogy több száz szurkoló a focicsapat táborából külön segítette a mi szurkolóbázisunkat. Mindezek mellett egy izgalmas mérkőzés volt az Izviđač elleni visszavágó, nagyon sok fordulóponttal és sok kérdéses ítélettel, ami nyilván csak plusz energiákat mozgósított bennünk és a közönségben is.
Ez egy olyan történelmi siker a klub, illetve a magyar kézilabdázás életében, ami nem mindig adatik meg egy játékos pályafutása során, nemhogy egy klub történetében. Mindenki tudja, hogy ez már egy olyan polcra kerülő eredmény, illetve szezon, amire szerintem kevesen számítottak, és talán kevesen is számoltak velünk.
Nagyon örülök annak, hogy május végéig van még miért edzeni, és van még miért küzdenünk, azt gondolom, ez nagyon fontos egy idény végén.
Amikor elkezdődött a szezon, tavaly nyáron, az alapozásnál, már tudtátok, hogy az Európa-kupa szerepel majd idén a Tatabánya versenynaptárában. Mennyire voltatok lelkesek játékosként, hogy indulhattok ebben a sorozatban? A sorozat nemzetközi presztízse egyértelműen elmarad a Bajnokok Ligájától, de még az Európa-ligától is, kevésbé van szem előtt, ugyanakkor rengeteg nehéz meccset kell játszani olyan csapatok ellen, amelyek tudásszintben nagyjából hasonló szinten vannak, mint a Tatabánya, vagy csak egy kicsivel gyengébbek.
A szezon előtt sok csapattársammal beszélgettem erről, és mindannyian azt fogalmaztuk meg, hogy bármi legyen is, mi ezt a sorozatot meg szeretnénk nyerni, mert alapvetően máshogy nem is lehet hozzáállni a dolgokhoz. Ha pedig egy kicsit átvetítjük ezt a focira: attól még, hogy valaki Európa-ligát vagy Konferencia-ligát nyer, ugyanúgy óriási sikernek számít. Elég csak arra gondolni, hogy tavaly a Chelsea is megnyerte a maga sorozatát, és úgy örültek neki, mintha Bajnokok Ligáját nyertek volna. Mindenki tudja, hogy van egy sorrend: első, második és harmadik számú európai kupa, de a kézilabdában is, ahogy a fociban, azok a csapatok jutnak el a végére — főleg az utolsó négyig —, amelyek nem feltétlenül csak az adott sorozat szintjéhez mérten erősek, hanem talán annál magasabb szintre predesztinálják őket.
Azt kell mondanom, hogy a mi sorsolásaink egyáltalán nem voltak könnyűek. Persze mondhatjuk azt, hogy szerencsések voltak, hiszen végül továbbjutottunk egészen a döntőig, de közben olyan norvég csapatokkal kellett játszanunk, amelyek nagyon jó kézilabdát játszanak. A második norvég ellenfelünk például az aktuális norvég kupagyőztes volt, amely a döntőben legyőzte a BL-ben szereplő norvég csapatot, az Elverumot. Emellett svájci és török ellenféllel is találkoztunk, akik szintén teljesen vállalható, sőt erős csapatokat képviseltek a saját bajnokságukban és játékoskeretük alapján is. Ha mi nem százszázalékosan koncentráltan játszottunk bármelyik mérkőzésen. A bosnyák csapat a hazai katlannal, a balkáni mentalitással, az erődemonstrációval és a fizikális kézilabdájával is nagyon megnehezítette a dolgunkat.
Az is látszik ugyanakkor, hogy a másik ágon is több döntetlen, illetve hetespárbajjal eldőlő továbbjutás volt, úgyhogy én azt gondolom, hogy aki idáig el tud jutni úgy, hogy közben a bajnokságban is jól szerepel, és adott esetben a Magyar Kupa döntőjében is ott van, az komoly munkát végez. Mi pedig továbbra is készülünk erre a gyönyörű szép döntőre.
Ha egy magyar csapat ebben a sorozatban elindul, annak nyilván büszkének kell lennie. Az, hogy milyen eredményt ér el, természetesen a szerencsén és a saját teljesítményén múlik, de ha valaki eljut bármilyen kupadöntőig, annak már önmagában is van egy nívója. Lehetne itt Mickey egér-kupának vagy bárminek nevezni, de én azt gondolom és azt érzem az egész éves munkánk, illetve teljesítményünk alapján, hogy egyáltalán nem egyszerű dolog idáig eljutni.
Én azt érzem és azt gondolom, hogy ha valaki nyerni szeretne valamit, illetve jó mérkőzéseket akar játszani, akkor ez az Európa-kupa sokkal közelebb áll egy magyar élvonalbeli csapathoz. Nyilván a Szeged és a Veszprém külön dimenziót, külön univerzumot képvisel a magyar kézilabdában, de nekünk, illetve a többi csapatnak szerintem egy Európa-kupa sokkal közelebb áll a játéktudásunkhoz és a lehetőségeinkhez, mint akár például egy Európa-liga. Látható volt például tavaly is, hogy továbbjutottunk a csoportból, aztán olyan ellenfelek jöttek, akik ellen konkrétan érintés nélkül estünk ki a középdöntőben.
Sok esetben nem tudom, hogy melyik az igazán szurkolóbarátabb vagy klubbarátabb sorozat, illetve melyik az, amelyik nem rombolja, hanem inkább építi egy csapat morálját. Azt azonban mindenki láthatja, hogy most, hogy idáig eljutottunk, év végére sokkal nagyobb lett a szurkolóbázisunk, javult a klub megítélése, erősebb lett a játékosok közötti összhang, és tényleg sokkal több pozitívumot kaptunk ebből, mint kaptunk volna adott esetben az Európa-ligából. Nyilván ez teljesen más csapat volt, más csapatszerkezettel és más edzői stábbal. Ha például nyáron elindultunk volna az Európa-ligában, könnyen lehet, hogy már a selejtezőben olyan csapattal találkozunk, amely addigra teljesen kész állapotban van. Nálunk viszont rengeteg új érkező volt, új stábbal, senki nem ismerte igazán a másikat, az elvárásokat, azt, hogy kinek és hogyan tud megfelelni. Gondoljunk bele, hogy esetleg augusztus végén kiesünk az Európa-liga selejtezőjében, és onnantól nincs számunkra más, csak a magyar bajnokság és a Magyar Kupa.
Ebben a csapatban viszont nagyon sok magyar fiatal van, akik tényleg kopogtatnak a válogatott ajtaján, és nekik szerintem ez a rengeteg nemzetközi mérkőzés — teljesen mindegy, milyen kupasorozatról beszélünk — olyan útravalót adhat a pályafutásukhoz, amiből később rengeteget profitálhatnak.
Nem minden huszonéves játékos játszott már például Boszniában teltház előtt úgy, hogy a saját hangját sem hallotta a fejében, nemhogy a csapattársai szavait. Olyan pokol várt ránk, amit nehéz leírni. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez mindenképpen építő nemcsak a mi csapatunknak, hanem a magyar kézilabdázásnak is, hogy jelenleg ebben a kupában szereplünk.
A Magyar Kupa négyes döntőjét is beleszámítva öt meccset játszottatok két hét alatt. Milyen volt ez a sorozatterhelés?
Ebben a szezonban a csapat minden egyes mérkőzésen megmutatta — nemcsak ebben a két hétben, hanem visszamenőleg szeptember óta is —, hogy Tatabányán nincs elvesztett vagy elengedett mérkőzés a játék egyetlen fázisában sem. Olyan játékosokkal dolgozhat a szakmai stáb, akik mindannyian olyan karakterrel és személyiségi jegyekkel rendelkeznek, hogy nem fordul elő az, ami az elmúlt években akár egy-két meccsen jellemző volt, vagyis hogy sétálgatásról, illetve feladásról beszélhetnénk, vagy esetleg egy-két olyan jel mutatna arra, hogy ezt a csapat már elengedte vagy feladta.
Ebben a szezonban, bármennyire is ég a ház, mindenkinél van poroltó a padon, illetve a pályán is, és megpróbáljuk a végsőkig átfordítani, átbillenteni a mi részünkre a mérleget. Olyan lelki teher szabadul fel, illetve annyi pluszt tud adni egy-egy ilyen győzelem, amit már mondtam is: ha ezeket megéli egy játékos, azok mind-mind építik a csapategységet és az önbizalmat, hiszen mindenki ránéz a másikra, és tudjuk, hogy van még 10 perc, van még 5 perc, van még 3 perc, és ha az elmúlt 10-20 mérkőzés alatt mindig meg tudtuk csinálni, akkor miért ne tudnánk mindig is véghez vinni azt a ”csodát”, hogy folyton jó eredményt érjünk el?
Nyilván ez az egy-két hét azért kemény volt, talán nem is fizikálisan, hanem mentálisan. Meg is látszott a Budakalász elleni bajnokin: az első félidőben jól játszottunk, sok góllal vezettünk, jó volt a védekezésünk, a második félidőben viszont visszavettek a srácok a gázpedálból, úgymond elvették a lábukat, és visszaengedtük az ellenfelet. Nyilván tudtuk a mérkőzés előtt, hogy a minimum egy pont elérése is jó lett volna a bronzérem bebiztosítására, de tudtuk azt is, hogy nem tehetjük meg senkivel szemben sem, hogy erre a mérkőzésre ne győzni érkezzünk. Nagyon sokszor elmondtuk a srácoknak is, hogy a két pontért megyünk, már csak a presztízsünk miatt is, hogy nehogy bárki is megvádoljon minket bárki.
Ilyenkor általában azt mondják, hogy ha bármelyik csapat ikszel, akkor az a csapat – nem feltétlenül rólunk beszélünk, hanem bárkiről Magyarországon – biztos bundázott, eladta a meccset vagy bármi. Azért mindenkinek tudnia kell, hogy a Tippmix-megfelelés és a jogi szempontok miatt börtönnel játszana bármelyik játékos, hogyha szelvényeket adna fel. Úgyhogy nyilván soha nem fordul meg a fejünkben, és nem is szeretnénk, hogy bárkinek a fejében megforduljon a döntetlen.
Tudtuk, hogy a Budakalász az életéért küzd, mi pedig nyilván a dobogóért, és azért hogy minél hamarabb bebiztosítsuk azt, ezáltal tudjunk rendesen fókuszálni az Európa-kupára.
A Magyar Kupa elődöntője például sokkal fárasztóbb volt nekünk, mint az, hogy másnap egy ereje teljében lévő és mindenen átgázoló Veszprémmel fel tudjuk venni a harcot. Tizenöt percig sikerült, utána sajnos elfogyott ez a nagyszerű csapat. Ami viszont a mi szintünk, ami a mi ütemtervünkbe belefér, az a heti két meccs, nem pedig a két nap alatt két meccs.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Fordított bosnyák riválisa ellen, ezzel első magyar csapatként jutott Európa-kupa-döntőbe a MOL Tatabánya KC
- Az Európa-kupa-döntős Tatabánya vezetőedzője: "Az utolsó tíz percben már éreztem, hogy ezt nem veszíthetjük el"
Beszéljünk kicsit a te konkrét szerepedről a csapatban, illetve arról, hogy korábban Bartucz Lászlóval alkottatok kapuspárost, most viszont a fiatal, magyar válogatott kerettag Andó Ariánnal vagy együtt a kapuban tavaly nyár óta. Mennyire változott meg a te szereped akár a kapuspároson belül, akár a csapaton belül, és milyen egy ilyen fiatalabb játékosnak kvázi mentorként is szerepet adni, támaszt nyújtani és tanácsokat adni?
Nyilván Lackóval mi egy generáció, egy korosztály vagyunk, és teljesen más egy majdnem tíz évvel fiatalabb kollégával dolgozni, de ahogy Lackóval is, Arival is nagyon jó kapcsolatot ápolok, és minden nap igyekszem, hogy ez a kapcsolat vagy magasabb szintre kerüljön, vagy úgymond stagnáljon a jó zónában. Mindig is azt gondoltam, hogy a jó kapcsolatok, illetve a baráti kapcsolatok azok, amelyek jó eredményt tudnak elérni, ez fontos tényező volt a pályafutásom során, teljesen mindegy, hogy Tatabányán vagy egy másik klubnál.
Az, hogy Ari mennyire tekint mentornak vagy sem, tulajdonképpen tőle kellene megkérdezni. Ennyi év alatt kapusként nagyon sok mindent tud tapasztalni az ember, próbálok mindent átadni, segíteni. Az pedig, hogy ez a kapuspáros idén ilyen jól szerepel, külön öröm, hiszen minden egyes nap próbáljuk egymást támogatni, illetve minden mérkőzésen kihozni egymásból a maximumot. Talán az egyik legfontosabb pont az, hogy felváltva játszunk és védünk, és ha valamelyikünknek éppen nincs jó napja – mint például most a bosnyák csapat ellen, amikor én egyáltalán nem éreztem a mérkőzést –, akkor Ari jön és előlép.
Egymást maximálisan kiegészítve és tisztelve játszunk és edzünk, ő is mindent alárendel annak, hogy a csapat sikere legyen az első, ahogyan én is, és szerintem az egész csapat is így látja: ez az az irány, amely előre tud vinni egy csapatsportot. Nyilván a mi kis csapatunk a csapaton belül külön egységet alkot, hiszen idevenném Nagy Petit, a kapusedzőnket is, mellette nagyon sok elemzést és videós összeállítást kapunk Tóth Karcsiéktól és Editől, mi pedig megpróbáljuk ezeket még jobban élesíteni, hogy kiegyensúlyozott alapot adhassunk a védelmünknek. Azt gondolom, hogy mind a magyar bajnokságban, mind a két kupában sikerült, és nagyon örülnék annak, ha a döntőben is erős kapusteljesítményt tudnánk nyújtani. 0Teljesen mindegy – és szerintem Arián is ezt mondaná –, hogy ki hozza a bravúrokat, mi nagyon szeretnénk elérni a célunkat. Nyilván láttunk olyan mérkőzéseket is, amikor esetleg egyikünknek sem ment igazán, ilyenkor pedig a védelem, illetve a támadójáték lépett elő olyan szintre, hogy megnyertük a mérkőzéseket. Úgyhogy azt gondolom, hogy csapatkohézió szempontjából is mindenki jó irányba tart most.
Az északmacedón Ohriddal játsszátok majd a döntőt, oda-visszavágós párharc lesz. Ezt a csapatot leginkább onnan ismerhetjük, vagy onnan került be a hírekbe, hogy néhány hete jelentették be Máthé Dominik érkezését a következő szezonra. A te pályafutásod szempontjából mit jelentene egy Európa-kupa-győzelem, hova helyeznéd?
Nagyon szeretném megajándékozni a klubot, illetve a szurkolóinkat egy ilyen sikerrel. A modern kézilabda – mert azért már nem a sétálós kézilabdázás éveit éljük – egy sokkal őszintébb sport, tele gladiátorokkal, rengeteg futással és támadásvezetéssel. Ha valaki hazavisz egy nemzetközi kupát, az gyönyörű eredmény bárkinek az életében.
Nyilván lehetne nagyokat mondanom, de amikor én a Pelisterből, az északmacedón csapatomból hazajöttem, akkor ilyen álmaim voltak.
Mehettem volna német vagy francia középcsapatba vagy elmehettem volna Zágrábba, de úgy voltam vele, hogy minden megkeresés ellenére – mivel én itthon lakom Tatabányán – haza szeretnék jönni, és a teljesítményemmel a hazai csapatomat szeretném szolgálni, minél jobb eredményeket elérni.
Ez a szezon még szebb lett a bajnoki bronz mellett a Magyar Kupa-ezüsttel, az pedig, hogy egy nemzetközi kupadöntőben szerepelhetünk, már önmagában történelmi dolog. Ha megnyernénk, az tényleg feltenné a cseresznyét arra a bizonyos habra.
Számomra ez lehetne egy tatabányai életút, vagy akár egy teljes pályafutás megkoronázása is: egy magyar csapat egy nemzetközi döntőből hazahozhatna egy kupát. Ez talán a legfelemelőbb pillanat lenne az egész pályafutásomban.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés