Szeged-Veszprém: verekedések a pályán, őrült színvonal és a szíven szúrt ország

Mintha az Európa Kiadó örökzöld slágerének refrénjét Magyarország két legnagyobb férfi kézilabdacsapatának rangadójára írta volna Menyhárt Jenő, a zenekar frontembere.

1981. Ez volt az az esztendő, amikor a római Szent Péter téren Mehmet Ali Ağca kis híján megölte II. János Pál pápát, amikor Károly és Diana megesküdött a londoni Szent Pál-székesegyházban, amikor azonosították az AIDS névre keresztelt betegséget, és amikor megalakult a Metallica. Magyarországon eközben még javában tartott a Kádár-korszak, igaz, a hanyatlásnak már ekkor tapintható jelei voltak, először jelent meg például a Beszélő című szamizdat. A filmvásznon Bujtor István remekelt Csöpiként A Pogány Madonnában, a zenei életben útjára indult a KFT, miközben a sport olyan alakjai születtek meg, mint itthon Kovács Ágnes, Szivós Márton és Talmácsi Gábor, külföldön pedig Fernando Alonso, Iker Casillas, Roger Federer és Serena Williams.

Érdekes vagy sem, az Európa Kiadó szintén ebben az évben alakult, és a történelem első Szeged-Veszprém bajnokiját is ebben az évben játszották. Persze tegyük hozzá gyorsan: valószínűleg senki nem gondolt arra 1981. április 25-én, hogy bő négy évtizeddel később a két csapat meccse nemcsak egy „mezei” NB I-es mérkőzés lesz, hanem a magyar sportélet, egyben a világ kézilabdájának egyik legjobban várt és legnagyobb rangadója.

A királynék városában a négy évvel korábban, 1977-ben létrejött Veszprémi Építők 1981-ben a Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat nevét vette fel, így Veszprémi ÁÉV SC-ként indult először a férfi kézilabda élvonalában. A csapat Hajnal Csaba ügyvezető irányításával jutott fel frissen az NB I-be, és bár lehetett számítani arra, hogy rögtön jól fog szerepelni, mégis kisebb meglepetést jelentett a Szegedi Volán SC-vel szemben elért 21-21-es döntetlen - pláne annak tükrében, hogy néhány hónappal korábban, február 23-án, a valaha volt első Veszprém elleni meccset 28-21-re nyerték a Tisza-partiak a kupában.

A szegediek ugyanis jóval rutinosabb klubnak számítottak, hiszen ekkorra már túl voltak egy Magyar Népköztársasági Kupa-győzelmen, egy magyar bajnoki bronzérmen, és a nemzetközi porondon is bemutatkoztak, 1977 novemberében, történetük első európai kupameccsén ráadásul legyőzték a Kupagyőztesek Európa Kupájában a Barcelonát. Azt viszont túlzás lenne állítani, hogy 1981-ben a hazai élmezőnyhöz tartoztak volna: miután Bérczi Mihály és Ludányi Márton 1961-ben nagyot álmodott és létrehozta a Szegedi Előrét, majd 1975-re már az első osztályban találták magukat, az 1980-as szezont például csak a tizenkét csapatos élvonal hatodik helyén zárták.

A Veszprém megjelenése átírta a férfi NB I erőviszonyait. A Honvéd, az Elektromos, a Tatabányai Bányász és az 1980-ban ezüstérmes FTC komoly ellenfelet kapott, olyannyira, hogy rögtön az első évben második helyig jutott Kiss Szilárd együttese. Azt a statisztikát, ami szerint – egyedülálló módon – az azóta eltelt minden egyes szezont bajnoki dobogón zárta a veszprémi csapat, vélhetően minden bakonyi szurkoló kívülről fújja, mint ahogy azt is, hogy a Szeged az NB I-ben az elmúlt 42 évben mindössze ötször (1996, 2007, 2018, 2021, 2022) tudott a Veszprém előtt végezni.

Hiába sikerült gyengébben az 1981-es szezon a szegedieknek, 1982-ben méltó vetélytársai voltak a Veszprémnek, és nagyjából ekkortól nevezhetjük rivalizálásnak a két csapat versenyfutását. A bajnokságban a győztes Honvéd és a második Tatabánya mögött azonos pontszámmal végeztek, és bár a jobb gólkülönbségű Veszprémé lett a harmadik hely, a kupadöntőben a szegediek örülhettek: a 12 gólig jutó Lele Ambrus vezetésével 30-22-re nyerték az Újszegedi Sportcsarnokban az odavágót, majd a visszavágón, a veszprémi csarnok avatóján csak öttel kaptak ki (31-26), így összesítésben három gólt megtartottak az előnyükből.

A következő években fokozatosan kezdett egyre nagyobb különbség kialakulni a két csapat között a Veszprém javára. Ez 1984-ben kupagyőzelemben, 1985-ben pedig bajnoki címben csúcsosodott, pont a Szegedet megelőzve: a többek között Gyurka János, Horváth Gábor, vagy épp a szegediektől érkező – ezzel a történelemben az első Szeged-Veszprém vagy Veszprém-Szeged átigazolását megcsináló – Bartalos Zoltán által fémjelzett veszprémiek hatpontos előnnyel nyerték az NB I-et, köszönhetően többek között annak, hogy a hazai pályán verhetetlen szegediek nagyon sok értékes pontot elhullajtottak idegenben. Érdekesség, hogy az utolsó bajnokit épp a Szeged ellen játszotta a Veszprém, a 33-30-as siker igazi örömünnepbe csapott át.

A következő évben, 1986-ban a veszprémiek címet védtek, és a rendszerváltozás előtt is élcsapatnak számítottak (a ’80-as évek végén a Rába ETO-val harcoltak a bajnoki és kupagyőzelmekért), a Szeged viszont elkezdett visszaesni, ami kilencedik, nyolcadik és tizedik helyben, valamint a Veszprém elleni folyamatos vereségekben is megmutatkozott. A javulást pont az az esztendő, 1992 hozta, amikor a veszprémiek a legendás Joósz Attila vezetésével tripláztak, egyben történetük első európai kupasikerét érték el (KEK-győzelem): a csapatot korábban két időszakban már irányító Kővári Árpád lett a vezetőedző.

A Szeged hirtelen egy naptári év alatt háromszor is legyőzte a Bramacból Fotexé váló veszprémieket, majd 1993 júniusában, a névadó szponzor érkezésével immár PICK Szegedként verte a kétmeccses kupadöntőben a Fotexet (23-21 és 20-19). A rivalizálás szó ekkorra már valóban teljesen igaz volt, ugyanis néhány héttel korábban, a bajnoki elődöntő visszavágóján óriási botrány alakult ki Szegeden: Oszlánczi András kiállítása után túlságosan feszült lett a hangulat a pályán, a játékvezetők a reklamáló Kővárit kiküldték a csarnokból, amire a szegedi szurkolók válaszul egy petárdát is felrobbantottak. A meccs félbeszakadt, majd a Veszprém a bajnoki döntőben az Elektromost legyőzve lett ismét bajnok. A bajnoki aranyérmet ez a legendás játékosokkal tűzdelt névsor szerezte meg: Bene Tamás, Brenner László, Csoknyai István, Éles József, Gulyás István, Igor Zubjuk, Jurij Zsitnyikov, Kalocsay Attila, Lubomir Svajlen, Perger Zsolt, Sótonyi László, Török Lajos, Zsigmond György.

Az egyre stabilabb anyagi háttérrel rendelkező Szeged viszont végérvényesen megérkezett a veszprémiek mögé. Elképesztő hangulatú párharcok kezdődtek, mindkét városban izzott a csarnok az egymás elleni meccseken, ami a nemzetközi kupaszereplésnek is jót tett, hiszen a Veszprém a megnyert KEK-döntő után egy évvel, 1993-ban ismét eljutott a fináléig (a Marseille drámai csatában nyert), a szegediek pedig 1994-ben elődöntőt játszottak a sorozatban.

A nagy siker csak ezt követően jött. 1995-ben aztán az a Skaliczki László vette át a Szegedet, aki játékosként az első NB I-es szegedi csapat tagja volt, a kispad melletti karrierjét pedig az ifjúsági válogatott edzőjeként bontogatta. Eleinte nem tűnt úgy, hogy bármi szokatlan történne a bajnokság első helye szempontjából, ám a PICK ősz végétől sokkal stabilabb lett a Fotexnél, a februári, 27-25-ös győzelem után pedig „csupán” annyi volt a feladata, hogy ne hibázzon és hozza az összes hátralévő meccsét. Ez végül sikerült, a Dunaferr elleni idegenbeli sikert követően a szegedi Széchenyi téren pedig mintegy 5000 ember várta az első aranycsapatot (Avar György, Árvai Béla, Bajusz Sándor, Bartók Csaba, Borsodi Péter, Csavar Zoltán, Dalibor Brajdic, Dobos József, Dobos László, Grőber Mátyás, Fekete László, Fekete Róbert, Mezei Richárd, Molnár János, Nagy Péter, Oszlánczi András, Radovics Sándor). Ekkor talán senki sem hitte, hogy az újabb NB I-es első helyre kilenc évet kell várni.

A Fotex a ’90-es évek végén folyamatos bajnoki és kupagyőzelmekkel tartotta és emelte a saját szintjét (a keretet a vezetőség előbb a legjobb magyar játékosokkal, így például a Szegedtől érkező Mezei Richárd, Oszlánczi András párossal erősítette meg, majd 1997-ben érkezett a klub történetének egyik legjobb légiósa, Carlos Pérez), miközben a Szegednek úgy volt sok a háromfrontos harc az 1996-97-es szezonban, hogy a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőig menetelt és csak a Barcelona állította meg. Jöttek a folyamatos sérülések és gyengébb eredmények, ami 1998-ban edzőváltáshoz vezetett. Skaliczkit az addig az utánpótlásban dolgozó Buday Ferenc váltotta, aki fokozatosan építette be a legtehetségesebb fiatalokat – Nagy Lászlót, Herbert Gábort, Laluska Balázst, vagy épp a fiát, Buday Dánielt – a csapatba.

A terv csupán félig-meddig működött, hiszen az edző 1999 tavaszán kissé váratlanul távozott, az őt váltó Koleszár György pedig nem tudta hozni a vezetőség által elvárt szintet. Visszatért a kispadra Kővári Árpád, aki a csapat magját jól összehangolta az időközben érkező Nikola Eklemovićcsal, Rosta Istvánnal, valamint az utánpótlásból felhozott Vadkerti Attilával. Ez egyrészt 2000 tavaszán bajnoki bronzérmet ért a fantasztikus szezont futó Dunaferr, valamint a Fotex mögött, másrészt kis híján kupagyőzelmet a Veszprémmel szemben (20-19). Bartók és Nagy László távozása ugyanakkor újabb mélyrepülést indított el, Kővári pedig 2000 novemberében úgy döntött, soha többet nem ül le a csapat kispadjára.

A helyét a jordán férfiválogatottól érkező szerb Dragan Djukić vette át. Veszprémbe eközben az a horvát Zdravko Zovko érkezett, aki szintén esélyt adott a fiataloknak, így például Iváncsik Gergőnek és Gulyás Péternek. A két délszláv edző rendkívül harcias és kemény új érát indított el a rivalizálásban, ami során ismét nagyon közel került egymáshoz a két csapat – ugyan 2001-ben a Veszprém lett a bajnok, ám a rájátszás utolsó fordulójában a Szeged nagy veréssel (34-21) tette csúnyábbá az ünneplést. Egy évvel később szintén a veszprémiek örülhettek, ugyanakkor nem tudtak élni történetük addigi legnagyobb lehetőségével, hiszen a BL-döntőben alulmaradtak a Magdeburggal szemben (a németek összesítésben három góllal nyertek), 2003-ban pedig minden idők egyik legjobb szegedi kapusával, Nenad Puljezevićcsel a fedélzeten a PICK nyerte az alapszakaszt. Ehhez kellett, hogy februárban, a történelem során először nyerjen a Szeged Veszprémben: a Bajuszt lekönyöklő Pérez, valamint Csoknyai és Džomba is piros lapot kapott a Fotexből, majd a végjátékot annak a Vladan Matićnak a góljaival és higgadtságával hozta a Szeged, aki később vezetőedzőként a klub egyik legszeretettebb alakja lett.

Az egyre több légióst (előbb Božidar Jović, Zlatko Saračević, Mirza Džomba, a két honosított, Ivo Díaz és Pérez, a szerb válogatottban védő, vajdasági Sterbik Árpád, majd Slavko Goluža és Kiril Lazarov) foglalkoztató Fotex úgy lett bajnok 2003-ban, hogy az utolsó fordulóban 35-28-ra kiütötte a Dunaferr ellen a rájátszásban égető pontokat veszítő Tisza-partiakat. Mivel a kupadöntőt sem tudta megnyerni a PICK (Szolnokon 30-28-ra nyert a Veszprém egy balhés, a játékosok közöti dulakodás miatt már az első félidő közepén megszakított meccsen), a vezetőség úgy döntött, nem hosszabbít Djukićcsal.

A helyére a magyar kézilabda válogatottsági meccs- és gólrekordere, Kovács Péter érkezett. Nehéz dolga akadt, hiszen az Éles pótlására Veszprémbe távozó Buday elveszítése nagy űrt jelentett irányító-átlövőposzton, és bár jó játékkal hozták a hazai alapszakasz-meccset a Fotex ellen, a rájátszásban és a kupadöntőben nem volt esélyük. Úgy tűnt, a két csapatot ismét messzebb taszítja egymástól, hogy a szezon végén Eklemović és Perger is Veszprémbe igazolt Szegedről, ám az érkező szerb irányító, Daniel Andjelković, valamint a stabil mag (Bajusz, Berta, Ilyés, Laluska, Matic, Mezei, Vadkerti) remekül helytállt. 2005 tavaszán csupán a rájátszás legutolsó meccse döntött – a Fotex úgy nyert 25-20-ra Veszprémben, hogy Andjelkovic a második félidőben vállsérülést szenvedett, holott a Szeged addig két-három góllal vezetett –, és a kupadöntőben is csak az utolsó tíz perc döntött a veszprémiek javára.

2005 nyarán aztán a Fotexből MKB lett, Zovkónak pedig a távozó Díaz és a visszavonuló Csoknyai hiányával is szembe kellett néznie. A Szegedet elhagyta Bajusz és Laluska, érkezett viszont Herbert, Nenad Peruničić, Milorad Krivokapić, valamint hosszú idő után az első aranyérem: a pécsi kupadöntőben 32-30-ra verték a Veszprémet, úgy, hogy egy héttel korábban elbukták a bajnoki döntő ötödik, mindent eldöntő meccsét. Ekkor már biztos volt, hogy Kovács Péter a szezon végén elhagyja az együttest. A helyére előbb a tragikus sorsú Zoran Kurteš, majd a gyenge eredmények miatt 2007 februárjában az őt váltó játékos-edző, Vladan Matić került. A játékosokra jó hatással volt a váltás, hiszen magabiztosan értek oda a rájátszásba, majd a bajnoki döntőbe, mégsem volt komolyabb előjele annak, hogy mi fog következni tavasz végén.

2007 májusában a sérült Lazarovot nélkülözni kényszerülő Veszprém óriási meglepetésre hetesekkel elbukta a pályaelőnyét (a büntetőpárbajban Puljezevic is bedobta a maga hetesét), majd a Szeged hazai pályán nyert, így egy győzelemre került az aranyéremtől. A Veszprém szépített, de többre nem futotta: 2007. május 23-án, a parádézó Puljezević vezetésével, az Újszegedi Sportcsarnokba zsúfolódó mintegy 5000 néző szeme láttára tizenegy év után először lett bajnok a Szeged – egy olyan szezon végén, ami katasztrofálisan kezdődött. A Veszprém Zovko-korszaka amiatt sem zárult szépen, mert az első veszprémi bajnoki döntőjét játszó Marko Vujin meccs közben megütötte Vadkertit, amiért piros lapot kapott.

A túlfűtött hangulat mégsem ekkor, hanem egy év múlva volt igazán a csúcson. A Veszprém kispadjára a Vasas női csapatától távozó Mocsai Lajos ült, miközben összeállt egy nagyon erősnek ígérkező sor a Szegedről érkező Ilyéssel, a kapuban Dejan Perićcsel, a két Iváncsikkal, Gulyással, Gál Gyulával, Marian Cozmával, Vujinnal, Eklemovićcsal, Žarko Šešummal, Putics Barnával, valamint a két kemény védekezőspecialistával, Ivan Lapčevićcsel és Evgeny Lushnikovval. A Szegednél a román mag, Adrian Petrea, Valentin Ghionea és Iulian Stamate, valamint a csapat történetének egyik legjobb balszélsője, Luka Zvizej egészítette ki a Vladimir Osmajić, Ratko Djurković, Bajusz, Herbert, Vadkerti, Sutka alkotta, ám főként a Puljezević, Andjelković, Krivokapić hármas által repített keretet.

A bajnokság ötmeccses finálé után a KEK-et is megnyerő Veszprémé lett, a Szegeden rendezett kupadöntőt viszont a PICK nyerte. Az elképesztően feszült meccsen szinte minden megtörtént, ami százból talán csak egyszer történhet. Petrea reklamálás miatt a Szeged támadása közben kapott két percet, Perić kapus az első félidő végén előrefutott és kis híján gólt dobott, majd a második félidőben Lushnikovot piros lappal állította ki a Kékes testvérpár. A játék gyakorlatilag verekedésbe ment át, ami a 27-22-es szegedi sikert jelentő lefújás után valóban azzá alakult: kis híján mindenki ütött mindenkit, Osmajić például Pérezt találta telibe. Az incidensnek komoly előtörténete volt, hiszen márciusban, a szegedi alapszakasz-mérkőzésen a sportszerűtlenül kézilabdázó Vujin hetesből szándékosan fejbe dobta a vele addig nagyon jó kapcsolatban lévő Puljezevićet, és nem kért tőle bocsánatot. A PICK-szurkolók egyöntetűen meggyűlölték, sőt, egy részük valószínűleg örökre gyűlölni is fogja a szerb jobbátlövőt, aki a sors furcsa fintoraként 2021-ben, néhány hét erejéig épp a Szeged játékosa lett. „Tudom, hogy a jelenlétem mit jelent a szurkolók számára, sajnálom, éretlenül viselkedtem, fiatal voltam, nem volt sportemberhez és a két csapathoz méltó, éppen ezért szeretnék elnézést kérni a szegedi szurkolóktól is” – nyilatkozta Vujin a PICK-hez való aláírását követően.

A 2008-09-es szezon kezdetétől 2012 nyaráig egyszerűen össze lehet foglalni a tényszerű adatokat: a Mocsai Lajos által irányított Veszprém mindent megnyert Magyarországon, a főként anyagi hátrányban lévő Szegednek pedig sorra jutottak a második helyek (2011-ben a kupában a döntő sem jött össze), közben pedig Matićot 2009 októberében a korábbi szerb edző, Djukić, majd 2010 nyarán Skaliczki váltotta. Szinte a teljes keret kicserélődött, a fiatalítás pedig többek között Mikler Roland, František Šulccal és Lékai Mátéval kezdődött, na meg azzal a változással, hogy 2011 elején Csányi Sándor vette meg a klubot – azzal a nem titkolt céllal, hogy a klub visszaszerezze a szponzorok és a szurkolók bizalmát, valamint rövid időn belül megelőzze a nagy riválisát.

A veszprémieknél, egyben a magyar kézilabdában azonban sajnos nem feltétlen a játékról szólt a sportág, 2009. február 8-án ugyanis meggyilkolták Veszprémben Marian Cozmát. A román beálló értelmetlen halála sokkolta az országot.

A mindenki által kedvelt, tehetséges Cozma halála kimondva-kimondatlanul közelebb hozta egymáshoz a veszprémi és a szegedi közösséget, és a tragédia hatása talán örökre meg is marad a két fél kapcsolatában - az mindenesetre szinte példátlan a sportban, hogy egy klub a legnagyobb riválisának a játékosáról nevezzen el egy szektort a saját csarnokában vagy stadionjában.

Egy-egy durvább transzparenstől eltekintve viszonylag csendesen zajlott a szegedi nevelésű Nagy László Veszprémbe igazolása 2012 nyarán (a Cozma meggyilkolásáról szóló, Szíven szúrt ország című dokumentumfilm nyomán a szegedi szurkolók egy csoportja a „Szíven szúrt város” feliratú, és Nagyot késsel a kezében ábrázoló molinóval fogadta a jobbátlövőt), és tendenciává vált, hogy a szegedi és veszprémi játékosok a két csapat között szabadon mozognak, elég csak arra gondolni, hogy a veszprémi Mikler, Alilović kapuspáros később a Szegednél remekelt.

A Nagy László Veszprémbe érkezése óta eltelt bő egy évtizedben egy-egy példától eltekintve (lásd: Magyar Kupa-döntő, 2016, Pastor és Sabaté lökdösődése) főként taktikailag zajlik nagy csata a pályán. Ehhez kellett, hogy – miután Veszprémben Mocsait a spanyol Carlos Ortega váltotta – a Szeged is új vonalon mozogjon: Skaliczki helyére 2013 nyarán Juan Carlos Pastor érkezett, akinek a története Marko Krivokapić másoedzővel együtt jól ismert. Tíz év alatt EHF-kupát (2014), három bajnoki címet (2018, 2021, 2022) és egy Magyar Kupát (2019) nyerte az alaposan átalakított és felépített csapattal, óriási meccseken verték és kaptak ki a Veszprémtől (minden idők egyik legemlékezetesebb és legdrámaibb Szeged-Veszprém mérkőzése a 2022-es NB I-es döntő visszavágója, Rosta Miklós 59:58-as gólja, egyben a PICK történetének első és egyetlen bajnoki címvédése), és bár a Bajnokok Ligájában nem érték el a célt, azaz a Final Fourba jutást, a hazai vonalon teljesítették a Csányi Sándor által megfogalmazott küldetést, hiszen utolérték a veszprémieket.

A bakonyiaknál eközben egy rövid időszaktól eltekintve (2017-18, Ljubomir Vranjes) maradt a spanyol szál, hiszen Ortegát 2015-ben Xavi Sabaté követte, 2018 és 2021 között pedig David Davis volt a vezetőedző. A Bajnokok Ligája-siker egyiküknek sem jött össze, holott mindhárman döntőbe vezették a csapatot - Sabaté 2016-ban, a Kielce ellen, kilencgólos előnynél félig-meddig talán már fel is emelte képzeletben a kupát…

A jelen a szegedieknél a furcsább. Pastor után Kárpáti Krisztián az átmeneti vezetőedző, akivel nagyon jól kezdte a 2023-24-es idényt a csapat, ám a következő szezontól már a svéd Michael Apelgren ül a kispadra, aki a klublegenda Jonas Källmannal az oldalán teljesen új, skandináv alapokra helyezkedő Szegedet épít. Veszprémben mindeközben a korábbi kiváló játékos, Momir Ilić igyekszik összerázni a világsztárokkal teletűzdelt csapatot, amihez a korábbi társak közül Nagy László sportigazgatóként, Gulyás Péter másodedzőként, Sterbik Árpád pedig kapusedzőként asszisztál.

Az anyagi lehetőségek mindkét oldalon adottak ahhoz, hogy a rivalizálás a következő években tovább folytatódjon, sőt, akár még egy szintet lépjen, és a Bajnokok Ligája kieséses szakaszának végén csúcsosodjon.

Ez az új korszak kezdete.