Elképesztő hiba miatt maradhat le az Európa-bajnokságról a vb meglepetéscsapata

Belgium férfi kézilabda-válogatottja szerdán 26-24-re kikapott Görögországtól az Európa-bajnoki-selejtező csoportkörének 3. fordulójában, így jelentősen csökkentek az esélyei a kijutásra. A januári világbajnokságon meglepetésre nyolcaddöntőt játszó csapat sorsa teljesen máshogy is alakulhatott volna: döbbenetes adminisztrációs hiba miatt kulcsemberük, így bevált taktikájuk nélkül kell játszaniuk.

Sebastien Danesi

Fotó: AFP

A belgák célja egyértelmű volt: a március 8-i és 12-i, görögök elleni hazai és idegenbeli meccsen négy pontot gyűjteni, így életben tartani a reményeket a csoport másik két tagja, Horvátország és Hollandia mögött. A vb-n mutatott játék alapján maximálisan el lehetett várni tőlük a győzelmet, ráadásul amellett, hogy Yérime Sylla szövetségi kapitány összerakta a legerősebb keretet, közösen kidolgozták azt a taktikát, ami nagyban épült az utóbbi időszakban remekül teljesítő Sébastien Danesi játékára.
A 22 éves balátlövő a vb-n kilenc gólt lőtt Egyiptomnak, jelenleg otthon, a HC Visében játszik, ám több csapat is figyeli őt a nagyobb bajnokságokból. Ahogy arra számítani lehetett, együtt is edzett a válogatott kerettel, csakhogy az utolsó pillanatban jött a sokkoló információ az Európai Kézilabda-szövetségtől (EHF): nem játszhat.
Történt ugyanis, hogy a belga szövetség februárban, a 35 fős bő keret kijelölésénél az EHF elektronikus rendszerében véletlenül nem Sébastien Danesit, hanem a testvérét, a 32 éves, legfeljebb kiegészítőemberként számításba vett Benjamint regisztrálta. A szövetség hivatalos álláspontja szerint a felsorolásnál egy sorral elcsúszott a klikkelés, így történhetett a nem mindennapi hiba.
A baki ráadásul csak a meccset megelőző, szerda reggeli technikai értekezleten derült ki, a meccsre készülő Sébastien így a lelátóról nézhette végig a fájó vereséget.
A válogatottól többen is úgy érzik, hogy Danesivel összejöhetett volna a győzelem, így a hibát képletesen a meccs végeredményével és az Eb-álmoktól való búcsúval teszik egyenlővé.
Mintha 50 méter hátrányból kezdtük volna a 100 méteres futást. Ez szégyen számomra és mindenki számára, aki ennyi időt és energiát fektet a válogatottba" – mondta az egyik belga játékos, Jef Lettens.
Azt már mondani sem kell, hogy Sébastien Danesi a vasárnapi, görögországi meccsen sem játszhat, hiszen a nevezés mind a két találkozóra szólt, változtatni nem lehet.
A 2024-es Eb-re a csoportok első két helyezettje, valamint a négy legjobb csoportharmadik jut ki.
Forrás: részben Handball-World
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés