Kézilabda: "Mindent megcsináltunk, amit kértek tőlünk" - A játékosok és a szövetségi kapitány reakciói a magyar válogatott Eb-kijutása után

Férfi kézilabda Eb-selejtező - A két góllal bemutatkozó Pergel Andrej úgy fogalmazott, a magyar férfi kézilabda-válogatott mindent megcsinált a Szlovákia vendégeként 29-34-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn, amit a szakmai stáb tagjai kértek.

Nem sikerült a bravúr - nem jutott negyeddöntőbe a férfi kézilabda-válogatott

Videó forrása: Eurosport

"Úgy gondolom, megcsináltunk mindent, amit kértek tőlünk. Azt kérték, hogy a védekezés legyen agresszív, abból pedig fussunk. Nem tudtak sokat cserélni a szlovákok, ezt próbáltuk kihasználni" - nyilatkozta a szerdai mérkőzés után az MTI-nek a junior világbajnoki ezüstérmes balátlövő, aki az első meccsét játszotta a felnőtt válogatottban.
Hozzátette, az a legfontosabb, hogy ezzel a győzelemmel - a selejtezősorozat ötödik fordulójában - sikerült kijutniuk az Európa-bajnokságra, ő pedig nagyon hálás és nagyon örül, hogy megkapta a lehetőséget.
A zentai születésű Pergel korábban a Telekom Veszprém játékosa volt, majd a Tatabányát erősítette, tavaly nyáron pedig a spanyol CB Ciudad de Logronóhoz igazolt, amelyhez a következő idényben is szerződés köti. Első légiósidénye eddig remekül alakul, hiszen a góllövőlista 12. helyén áll.
"Spanyolországban nagyon jól érzem magam, jó ez a szezon, egyénileg nem panaszkodhatok. Csapatszinten leginkább a második félévben mutatjuk meg az igazi arcunkat" - magyarázta.
A Logrono ősszel volt 11. is a tabellán, jelenleg viszont az egész mezőny legjobb formában lévő csapata, és hatodik helyezettként az európai kupaszereplésért harcol. A balátlövő úgy fogalmazott: örülne, ha meg tudná mondani, mi lehet a különbség a két félév között, azon kívül, hogy összeszokott a csapatuk.
picture

Pergel Andrej kapura dob a férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezőjében játszott Szlovákia - Magyarország mérkőzésen a szlovákiai Galgócon (Hlohovec) 2025. május 7-én. MTI/Illyés Tibor

Fotó: MTI

A magyarok vasárnap 18 órától Nagykanizsán a finnek ellen zárják a kvalifikációt, de az utolsó kör eredményeitől függetlenül már biztosan csoportelsők és résztvevői a január 15-én kezdődő dán-norvég-svéd közös rendezésű kontinenstornának. A csoportkör sorsolását jövő csütörtökön tartják.
Az Európa-bajnoki ötödik helyezett, olimpikon Imre Bence szinte végigjátszotta a galgóci meccset, amelyen ötször talált a hálóba.
"Nagyon örülünk, hogy ennyivel sikerült nyernünk, elsősorban magunk miatt. A legutóbbi, Montenegró elleni meccs nem úgy sikerült otthon, ahogyan szerettük volna, azt is ki akartuk javítani, és a szebbik arcunkat mutatni" - mondta az MTI-nek a német THW Kiel jobbszélsője.
Hangsúlyozta, hatvan percen keresztül nagyon jól kézilabdáztak, a másik félidőben minden összeállt, a védekezésük, a támadásuk - ami az első felvonásban is működött -, úgyhogy összességében teljesen megérdemelt győzelmet arattak, még ilyen különbséggel is.
A fiatalabb, kevesebb tapasztalattal rendelkező játékosok - Pergelen kívül Tóth Péter és Papp Tamás - is jól szálltak be a játékba, a cserék után sem került hullámvölgybe az együttes.
Imre erről úgy vélekedett: Pergel az első válogatott meccsén szenzációsan játszott, mintha már régebben köztük lenne, ez is mutatja, mennyire jó formában van és mennyi önbizalma van.
picture

Imre Bence (k) kapura dob a férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezőjében játszott Szlovákia - Magyarország mérkőzésen a szlovákiai Galgócon (Hlohovec) 2025. május 7-én. MTI/Illyés Tibor

Fotó: MTI

"Az első félidőben megalapoztuk azt az előnyt, amit a későbbiekben még növelni is tudtunk, és ezáltal könnyed győzelmet arattunk" - értékelt.
A THW Kiel megnyerte a Német Kupát, a bajnokságban az európai kupaszereplést jelentő helyekért harcol, az Európa-ligában pedig bejutott a hamburgi négyes döntőbe.
A jobbszélső erről azt mondta, nagyon pörgős volt az elmúlt időszak, rengeteg meccsük van. Ami őt illeti, továbbra is jól érzi magát, a játéklehetőséget változatlanul megkapja, és bár volt egy-két rosszabb meccse, utána is abszolút bíztak benne, az utóbbi két-három mérkőzésen pedig megint jó formába került.
"Folyamatosan megosztjuk a játékperceket, szerintem kihívtam a helyemet, bíznak bennem, a csapattársak, a stáb és a vezetés is, úgyhogy tényleg minden úgy alakul, ahogyan szeretném. Nyilván nem könnyű így az év vége felé, de most már ki kell bírni ezt a bő egy hónapot és nyolc meccset" - szögezte le.
Chema Rodríguez szövetségi kapitány kifejtette: nem volt könnyű dolguk, mert némileg nehéz elérni, hogy a szezon végén is fókuszáltak maradjanak a játékosok.
"Boldog vagyok, az első helyre kerültünk ezzel a csoportunkban és az Eb-re való kijutást is kiharcoltuk. Az elejétől az volt a tervünk, hogy a védekezésre figyeljünk oda és azokból gyors támadásokat vezessünk" - magyarázta a spanyol edző.
Hozzáfűzte, Ligetvári Patrik és Sipos Adrián megint "nagyot védekezett", ők a csapat bástyái, ma is ők biztosították az alapot ahhoz, hogy ilyen tempóval és sikeresen tudott kézilabdázni a válogatott.
(MTI)
Borítókép: A magyar válogatott tagjai ünneplik győzelmüket a férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezőjében játszott Szlovákia - Magyarország mérkőzés után a szlovákiai Galgócon (Hlohovec) 2025. május 7-én. A csapat 39-24-re nyert, így kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra. MTI/Illyés Tibor
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés