"Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült magunkhoz csábítani" - Budapesten kezdi edzői pályafutását Nerea Pena vb-ezüstérmes kézilabdázó

Nerea Pena világbajnoki ezüstérmes spanyol kézilabdázó a Szent István SE-ben kezdi edzői pályafutását.

Nerea Pena

Fotó: Getty Images

A női NB I/B-ben szereplő klub közösségi oldalának híradása szerint a 35 éves Nerea Pena már csatlakozott is a szakmai stábhoz, és egyelőre egyéni képzéseket tart az utánpótlásban szereplő játékosoknak.
"Amikor eldöntöttem, hogy megpróbálom az edzősködést, akkor jött ez a lehetőség a SZISE-től, és nagyon örülök, hogy vállaltam" - mondta a magyarul kiválóan beszélő világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes, vb-bronzérmes irányító.
Hozzátette, nagy szeretettel fogadták, ő pedig nagyon élvezi a közös munkát a fiatalokkal.
"Jó érzés újra a kézilabdában lenni, remélem, tudok majd segíteni hosszú távon is a SZISE felemelkedésében" - szögezte le.
Pena 2012 és 2019 között a Ferencváros színeiben a bajnokságot és a Magyar Kupát is egy-egy alkalommal nyerte meg, majd egy idényt Siófokon töltött. Ezt követően előbb a dán Esbjerg, majd 2022-ig a norvég Vipers Kristiansand játékosa volt. Utóbbi csapattal megnyerte a Bajnokok Ligáját.
Bognár László, a SZISE ügyvezetője úgy fogalmazott: Penát senkinek nem kell bemutatni, kiváló képességű játékos volt, akinek megnyerő és elbűvölő a személyisége.
"Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült magunkhoz csábítani, és csatlakozott hozzánk. Egyelőre egyéni képzéseket tart az U16-os és az U18-as csapatnak, de a jövőben egyéb feladatkörei is lehetnek. Reméljük, hogy a személye még több gyereket fog a SZISE-be csábítani" - magyarázta.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés