Két másodperccel a lefújás előtt veszítette el felkészülési meccsét a magyar kéziválogatott
Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 26-25-re kikapott Csehországtól a pénteken Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen.
Magyarország-Csehország 25-26
Fotó: MTI
A Telkiben készülő magyar keretből csak Lékai Mátét nem nevezték a mérkőzésre. Távollétében, illetve Mikler Roland hiányában Ancsin Gábor volt a csapatkapitány.
Az oldalvonal mellett két olyan spanyol szövetségi kapitány állt, akik 2012 és 2017 között együtt dolgoztak a Telekom Veszprémnél: a magyarokat irányító José María Rodríguez Vaquero a csapat irányítójaként, Javier Sabaté pedig előbb másod-, majd vezetőedzőként. Együtt öt bajnoki címet, öt Magyar Kupát és két Bajnokok Ligája-ezüstérmet nyertek.
Ancsin az első tíz percben három gólt lőtt, a támadójáték jól működött, a védekezés azonban nem volt kellően hatékony, ezért nem tudtak ellépni a házigazdák. A magyarok a cserék hatására elveszítették játékuk feszességét, egyre több lett a hiba, ezért több mint nyolc percig nem született hazai gól. Ebben az időszakban 9-7-ről 9-11-re alakult az állás, és bár egy percen belül sikerült egyenlíteni, Chema Rodríguez nem kért időt, és Sabaté is csak a legvégén, így az első félidőben már nem változott a játék képe (12-12).
Az első negyedórában kimondottan biztató volt a magyarok játéka - elsősorban támadásban -, ám a teljesítmény a második negyedórára alaposan visszaesett.
A második felvonás elején ismét összeszedettebben kézilabdázott a magyar csapat a szívósan küzdő csehek ellen, és a meccs kétharmadánál először vezetett három találattal (18-15). Bő öt perccel később megint egyenlő lett az állás, majd újra a cseheknél volt az előny. Hiányzott a pontosság és az átütőerő magyar oldalon, ami a felkészülési időszakban nem meglepő. Máthé Dominik hibái után egyre távolabb került a győzelem lehetősége, és bár Fazekas Gergő 23 másodperccel a vége előtt egyenlített, Matej Klíma az utolsó előtti másodpercben megszerezte a vendégek győztes gólját.
Bartucz László és Palasics Kristóf öt-öt védéssel, a túloldalon Klíma és Jakub Hrstka hat-hat góllal zárt.
A két csapat szombaton 15 órától Telkiben zárt kapuk mögött, nem hivatalos mérkőzésen ismét összecsap egymással. A szerdán kezdődő németországi Eb-n a magyarok jövő pénteken 20.30-tól Montenegró ellen játsszák első csoportmeccsüket Münchenben.
Eredmény:
Magyarország-Csehország 25-26 (12-12)
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)