Imre Bence, a magyar válogatott jobbszélsője jövő nyártól a Veszprémben folytatja a pályafutását, 2030-ig írt alá
Imre Bence válogatott kézilabdázó jövő nyártól a One Veszprém HC férfi kézilabdacsapatánál folytatja a pályafutását. A klub honlapjának szombati bejelentése szerint a német THW Kieltől hazatérő jobbszélső 2030 nyaráig szóló megállapodást írt alá.
Kriechmayr nyerte az időjárás által félig elvitt szuper-G-t Beaver Creekben
Videó forrása: Eurosport
"Nehéz és hosszú folyamat volt ez, sokáig őrlődtem rajta. Sok befolyásoló tényező volt, hogy végül a Veszprémben folytatom, de az első és legfontosabb a magánéletem. Bármennyire is jól érzem magam kint Németországban, az nehéz volt, hogy a családommal és a gyerekkori barátokkal, ismerősökkel nem tudtam minőségi időt tölteni." - indokolta meg döntését a 23 éves játékos, aki elárulta, a vezetőedző Xavi Pascual személye is döntő szempont volt:
Megosztó ez a döntés, de ez engem annyira nem érint meg, majd az idő eldönti, hogy jó volt-e.
Imre kiemelte, hogy szimpatikus volt számára, hogy a spanyol tréner kereste meg, ráadásul kifejezetten tetszett neki, amit telefonon elé tárt. A játékos úgy vélte, bizonyított már annyit nemzetközi szinten, hogy megállja majd a helyét a Veszprémben is.
EHF Férfi Bajnokok Ligája
Megint a hajrában fordított a Veszprém ellenfele a BL-ben
06/03/2026 - 14:29
"Egy-két meccset már lejátszottam úgy a Kielben, hogy tudtam a távozásomról, de a teljesítményemen ez nem látszott. Tartom magam ennyire profinak. A Ferencvárosban is lejátszottam így néhány hónapot, ilyen a profi sport. Kielben szerették volna, ha maradok, ezért csalódottak voltak, de elfogadták és megértették a döntésemet." - mondta Imre Bence a jelenlegi idény hátralévő részéről.
- Vámos Petra: Volt tartásunk, és elértük a célunkat, még ha nem is úgy, ahogyan szerettük volna
- Golovin Vlagyimir: Nem a koncentráció hiányzott, inkább kapkodtunk, de a szívünk a helyén volt
A két év után hazatérő kézilabdázó saját bevallása szerint úgy próbálja elképzelni az előtte álló veszprémi időszakot, hogy pályafutása legjobb négy esztendeje legyen, amit olyan csapatban tölthet, amely minden évben arra törekszik, hogy a Bajnokok Ligájában a legvégsőkig eljusson.
"A szüleim semmi konkrétat nem mondtak, hogy hazajöjjek vagy sem. Száz százalékig az én döntésem volt. Lékai Mátéval sokkal többet beszélgettem erről." - mondta az egyaránt olimpiai ezüstérmes szüleiről, a kézilabdázó Kökény Beatrixról és a vívó Imre Gézáról.
"Óriási boldogság és büszkeség is egyúttal, hogy minket választott. A Veszprém játékospolitikája korábban is az volt, hogy mindent megteszünk a fiatal magyar játékosok megszólításáért, akik a BL színterén is képesek magas szintű teljesítményre és vállalják azt a kihívást, melyet a veszprémi célkitűzések terhe jelent." - mondta Bartha Csaba, a Veszprém vezérigazgatója, aki elárulta, Imre Bence opciós lehetőségét kihasználva tettek neki ajánlatot.
A sportvezető úgy vélte, a BL fontos hívó szó volt a posztján a legjobb öt-tíz játékos közé tartozó Imre számára, mert bár a Kielben is nemzetközi porondon játszik, de a Bundesliga sajátossága, hogy hihetetlenül erős, ezért bizonytalan, hogy a BL összejön-e vagy sem.
"Jövő évre belső posztra még szeretnének játékost, ezért nagyon élesen figyeljük majd a januári Európa-bajnokságot." - jelentette ki Bartha.
Imre Bence a 2023-as junior világbajnokságon ezüstérmet nyert, részt vett a párizsi olimpián, amelyet követően az év magyar kézilabdázójának is megválasztották. A Kiellel idén Német Kupát nyert és bronzérmes volt az Európa-ligában.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)