Hidegháború a kézilabdapályán

1976-ban Montrealban rendezték a nyári olimpiát, a selejtezőtornák már az előző évben elkezdődtek. Az egyik legpikánsabb csoportban egymással szembe került a két német csapat. A kézilabdát ismerők körében nem nagyon volt kérdés, hogy a keletnémetek az esélyesek, hiszen a megelőző években szinte mindenhol dobogóra tudtak állni, a nyugatiak pedig a ‘72-es hazai olimpiai 5. hely után éppen egy fiatal csapatot próbáltak felépíteni.

Az NDK a ‘70-es években éppen a gyógyszeripari forradalmának köszönhetően tengernyi aranyérmet szerzett az olimpiai játékokon: a mexikói 9 győzelmet követően 20, 40, majd Moszkvában a rekord 47 aranyéremmel sikerült demonstrálni a szocialista sport fölényét.

A keletnémetek kiváló csapattal rendelkeztek, a sors keserű fintora, hogy ebből az időszakból a rendszerszintű doppingolások miatt senkit nem választottak be a kézilabda halhatatlanjai közé, pedig sokan minden idők legjobb kapusának éppen Wiland Schmidtet tartják, aki az 1976-os eseményekről így nyilatkozott:

Az első mérkőzést 1975 decemberében, Münchenben rendezték. A nyugatiak tudták, hogy minden kisebb és nagyobb segítségre szükségük lesz, a csapat edzője pedig a jugoszláv Vlado Stenzel a pszichológiai hadviselés nagymestere volt. A kapusukat talpig sárgába öltöztették, hogy ezzel is nagyobbnak látszódjon, a csarnok borításával pedig olyat tettek, amire azóta sem nagyon lehet példát találni. A csarnokot egy filcszerű anyaggal fedték le, a csapatok gyakorlatilag padlószőnyegen játszottak. A kommunista blokk titkolózása persze nem volt a segítségükre, hiszen akkoriban képtelenség volt videókat találni az ellenfél taktikájának kielemzéséhez.

A decemberi mérkőzésre több, mint százezer jegyigénylés érkezett be, így könnyű volt megtölteni a 10.500 fős csarnokot. Az NDK játékosainak minden mozdulatát, addig elképzelhetetlen füttyszó kísérte, a nyugatiak pedig végül 3 góllal tudtak nyerni. A legjobbjuk a fiatal Joachim Deckarm volt, aki később egy Tatabánya elleni meccsen egy szerencsétlen ütközés után olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy fél évre kómába esett és a mai napig tolószékben éli az életét.

Az NDK természetesen nem volt elégedett az eredménnyel, de meg sem fordult a fejükben, hogy a még hátralévő mérkőzéseken ne szerezzék meg a csoport első helyével járó olimpiai indulási jogot. Az utolsó fordulóban került sor az NDK-NSZK meccsre és addigra már az is biztos volt, hogy a keletieknek négy gólos sikerre van szükségük az elsőséghez. A helyszín a szimbolikus Karl-Marx-Stadt (ma Chemnitz), ahol a városi jégcsarnokot alakították át erre az alkalomra.

A nyugati csapat számára azonban nem csak a csarnok levegője volt hideg, de a fogadtatás is. A jogos paranoia miatt a hotelben nem voltak hajlandóak az étterem főztjét enni, csak előre csomagolt otthoni kosztot fogyasztottak, de még az italaikat is saját vízből készítették. Természetesen Stenzel már előre készült az ellenséges hangulatra. Korábban két felkészülési mérkőzésen is megkérte a helyi csapat szurkolóit és a játékvezetőket, hogy minden eszközzel próbálják meg hátráltatni a válogatottat.

Végül a félelmek beigazolódtak, hiszen a bírók végig hagyták, hogy a keletnémetek kemény védekezéssel tördeljék szét az ellenfél játékát. A mérkőzés elején még vezetni tudott az NSZK, de aztán az NDK hamar átvette az irányítást, de a különbség mindig 3-4 gól környékén mozgott. Így értünk el végül az utolsó percbe, amikor 11-8-as állásnál egy másodperccel a vége előtt minden nyugatnémet álom összetörni látszott. A svéd játékvezetők egy erősen kétséges hetest fújtak be, amit ha a keletiek bedobnak, akkor mehettek volna Montrealba. A Mágusnak becézett Vlado Stenzel a reklamálásával két percre megakasztotta a befejezést, ennyi ideig kellett a sorsdöntő büntetőre várakoznia Hans Engelnek. Előtte minden hetesét bedobta, az NSZK hetesölő kapusa pedig csak a kispadon ült. Senki nem bízott már a nyugatiakban, a kimerült játékosok a parkettán feküdtek és ültek lemondóan.

A nyugatnémet kapuban Manfred Hofmann állt, aki a végsőkig kivárt. Amikor Engel elengedte a labdát egy villámgyors mozdulattal kitérdelte a hetest, ezzel az NSZK-t kijuttatva Montrealba.

Később Wiland Schmidt így nyilatkozott a meccsről:

Az olimpián végül nem sikerült érmet szereznie az NSZK-nak, az elődöntőben a későbbi győztes Szovjetuniótól kaptak ki, majd a bronzmeccsen Lengyelország ellen sem sikerült javítani. A negyedik hely ennek ellenére sem volt kudarc, egy fiatal csapat első nagy eredményeként kiváló önbizalmat adott a csapattagoknak, akik két évvel később világbajnokok lettek.

Az NDK kézilabdája sem feneklett meg ettől a sikertelen évtől, Moszkvában meglett az aranyérem, valamint több érmet sikerült még bezsebelni a világbajnokságokon és az Európa bajnokságok előfutáraként számontartott Ostsee Kupában is.

További exkluzív tartalmak és hírek az olimpiával kapcsolatban is az Eurosport napi hírlevelében, amire ezen a linken lehet feliratkozni.