Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Hét góllal kapott ki a Fradi Ljubljanában

Eurosport Magyarország

Publikálva 26/03/2022 - 18:00 GMT+1

A Ferencváros 33-26-ra kikapott a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, a negyeddöntőbe jutásért folyó párharc szombati, első mérkőzésén.

Súlyos vereséget szenvedett a Fradi

Fotó: From Official Website

Az első tíz percben a szlovénok jól használták ki azokat a hibákat, amelyeket ellenfelük támadásban elkövetett, de ellépni nem tudtak, mert az FTC felállt védőfala jól működött. A folytatásban nagyon hasonló volt a két csapat teljesítménye támadásban, védekezésben, illetve a hibák számában és típusában is, ezért sokáig egyik sem tudott számottevő előnyt kialakítani. A hajrában egy hármas gólsorozattal 14-11-re megugrott a Krim, a szünetben azonban ismét csak egy gól volt a különbség.
A hazaiak 22-19-nél vezettek ismét hárommal, ekkor Elek Gábor vezetőedző újból időt kért. A következő három gólt szintén a Krim lőtte, ezért a Ferencváros szakvezetője a 46. percben az utolsó időkérési lehetőségét is kihasználta, és ezzel sikerült megfékezni a szlovénokat. Az utolsó tíz percet Emily Bölk nélkül játszotta le az FTC, a német balátlövőt a harmadik kiállítása miatt végleg kizárták. A magyar együttesnek nem volt szerencséje, többször a kapufát találta el. A házigazdák hatékonyan védekeztek, az utolsó három találatot ők szerezték, így végül héttel nyertek.
A mezőny legeredményesebb játékosa a szlovénok jobbátlövője, Ana Gros volt, aki 16 lövésből 13 gólt lőtt, így őt választották a meccs legjobbjának. A vendégeknél Angela Malestein hét, Emily Bölk hat találattal zárt. A kapusok közül Jovana Risovic 41,5 százalékos védési hatékonysággal (41/17) járult hozzá a sikerhez, Janurik Kinga kilenc, Suba Sára két lövést védett.
A két csapat 12. egymás elleni tétmérkőzésén a Krim hat vereség mellett hatodik alkalommal nyert. Az FTC legutóbb a 2002-es elődöntőben tudott párharcot nyerni a BL egyenes kieséses szakaszában.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Érden. A párharc győztese a negyeddöntőbe jut, ahol a címvédő norvég Vipers Kristiansanddal találkozik.

Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés