Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Sokkolták a francia kéziseket a magyarországi körülmények

Minich Réka

Publikálva 12/01/2022 - 10:55 GMT+1

Nikola Karabatic és Guillaume Gille is kifogásolta, hogy miután szigorú megszorítások között készültek otthon, megérkeztek Magyarországra, ahol gyakorlatilag mindenki úgy viselkedik, mintha nem is lenne járvány.

Karabatic spielt auch in Zukunft für Frankreich

Fotó: SID

Kedden Szegedre érkezett a francia kézilabda-válogatott, hiszen az Európa bajnokságon itt kell játszaniuk a csoportmérkőzéseiket. Az első sajtótájékoztatójukon rögtön beleszálltak a szervezésbe, szerintük ugyanis a magyar COVID elleni intézkedések nem elegendőek, amit jeleztek a szervezők és az EHF felé is.

Az Európa-bajnoki felkészüléseket a legtöbb csapatnál nagyban befolyásolta a COVID fertőzések magas száma, a franciák is komoly buborékban készültek. Utána viszont miután megérkeztek Magyarországra komoly meglepetéssel fogadták, hogy nálunk gyakorlatilag semmilyen óvintézkedéseket nem kell tenni.
A franciák legjobbja Nikola Karabatic – aki maga is megfertőződött a csapat edzőtáborában – így nyilatkozott:
„Nagyon meglepődtünk, mikor megérkeztünk és azt láttuk, hogy a szállodában senkin nincsen maszk. A vendégek maszk nélkül mászkálnak át az uszodába, utána pedig közös helyen étkeznek velünk.”
A szövetségi kapitány Guillaume Gille is osztotta játékosa aggodalmát:
„Eddig nagyon komoly korlátozások között készültünk, most meg megérkeztünk Magyarországra és gyakorlatilag nem tesznek semmit a vírus ellen. Nem tudjuk elfogadni, hogy ilyen körülmények között lakjunk, amikor egy pozitív teszt bárkinek az Eb végét jelentheti. Eddig mindent megtettünk, hogy a lehető legerősebb csapatunkkal tudjunk játszani, de ilyen körülmények között kiszolgáltatottak vagyunk. A problémákat jeleztük a szervezők és az EHF felé is, reméljük, hogy minél hamarabb választ kapunk a kérdéseinkre.”
A kézilabda Európa-bajnokság január 13-án kezdődik, Szlovákia és Magyarország közösen rendezik. A jelenlegi járványvédelmi intézkedések miatt a szlovák helyszíneken csak negyedházzal rendezik a meccseket, de a magyar csarnokok maximális kapacitással mehetnek. Ez Budapesten 20.000, Szegeden 8100, Debrecenben pedig 6500 nézőt jelent. Azok a játékosok, akik pozitív tesztet produkálnak, legalább 5 napot kell karanténban tölteniük, de ezután is csak akkor csatlakozhatnak újra a csapatukhoz, ha negatív PCR tesztet tudnak felmutatni.
Forrás:
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés