Lottósorsolásra hasonlíthat a Covid miatt a kézilabda Eb

A torna lebonyolítása ugyanúgy fog alakulni, mint két éve, amikor először rendezték 24 csapat számára az Európa-bajnokságot. 6 csoportban 4-4 csapat küzd majd a középdöntőbe jutásért, minden csoportból csak az első kettő megy tovább, ami már a torna első szakaszát izgalmassá fogja tenni. A középdöntőben 2x6 csapat játszik, így négy mérkőzés vár minden válogatottra, és a hatcsapatos csoportoknak csak az első két helyezettje játszhat elődöntőt, míg a harmadikok az Eb utolsó előtti játéknapján a torna 5. helyéért lépnek pályára.

A "Final Weekend", azaz az elődöntők és a helyosztók helyszíne az új budapesti szuperaréna, az MVM Dome lesz, amelyben 20 ezer ember élvezheti a mérkőzéseket. Itt játssza csoportmérkőzéseit és a középdöntős meccseit is a magyar válogatott, illetve azon csoportok többi csapata is, amelyek a mieinkkel együtt szerepelnek. Az A-B-C középdöntős ág másik két csoportja is Magyarországon játszik majd, Debrecenben és Szegeden, a szintén vadiúj Pick Arénában. A másik három csoport illetve a másik ág középdöntőjének résztvevői Pozsonyban és Kassán (egyetlen csoport) játsszák mérkőzéseiket. Alapvetően jónak tűnik logisztikai szempontból a lebonyolítás, nem kell a csapatoknak őrült távokat megtenni, a legrosszabbul a kassai csoport járhat, amelyből a norvég válogatottnak van reális esélye arra, hogy a Kassa-Pozsony-Budapest útvonalat le kelljen írnia, de ez is csak két hosszabb utazást jelent majd.

Ami pedig a jóslatokat illeti, talán egy dologban lehetünk igazán biztosak: a csapatok kereteinek a mélysége minden eddiginél fontosabb lesz. Rasmus Boysen naponta frissülő cikkében érdemes elmélyedni azoknak, akik az átlagosnál jobban benne vannak a kézilabdában, de az bárki számára könnyen látható, hogy szinte minden csapat jelentős számú sérülttel és/vagy fertőzöttel kezdi majd meg a tornát. Ilyen esetekben pedig nagyon nem mindegy, hogy egy posztra egy csapatnak hány nagyjából azonos képességű játékosa van.

A dánok az A csoportban szerepelnek, valószínűleg a szlovén-macedón-montenegrói hármasból csak az előbbi nehezíti majd meg igazán Nikolaj Jacobsen csapatának dolgát. Ellenben a három balkáni csapat elég jó kis csatákat vívhat a továbbjutásért, amelynek esélyese a négy magyarországi légióssal, de Gaber és Bombač nélkül felálló szlovén csapat lehet Debrecenben.

A szegedi, C jelű csoportba került a friss olimpiai bajnok Franciaország, amely azonban sok gonddal küzd. Egyrészt decemberben végigment a csapaton a Covid, közben szilveszter éjjel megkéselték Elohim Prandit egy utcai verekedés folyamán. Az a franciák szerencséje, hogy a csoportban a rengeteg hiányzót számláló szerb és horvát csapatok mellett Ukrajna található, amely valószínűleg a torna leggyengébb csapatai közé tartozik. Igazi csemegének ígérkezik Szegeden a szerb-horvát rangadó, jó eséllyel a legjobb hangulatú meccs lehet ez a budapestieket leszámítva - de lehet, hogy összességében is. Főleg, ha mindkét csapat a legerősebb összeállításában játszhat, ami a rengeteg friss Covid-fertőzött miatt erősen kérdőjeles (elvileg elég 5 nap karantén és utána negatív tesztek a pályára lépéshez).

A szlovákiai csoportok és ágak talán egy picit gyengébbnek tűnnek. A pozsonyi D csoportban a németek tűnnek favoritnak Ausztria, Fehéroroszország és Lengyelország ellen, de a lengyel csapat azért szépen építkezett az elmúlt években, mióta véget ért Talant Dujshebaev ámokfutása. Nagy meglepetés lenne, ha a másik pozsonyi csoportból tovább tudna jutni a kvázi hazai pályán játszó Csehország, hiszen a svéd-spanyol páros két éve az Eb-n egymás ellen játszotta a döntőt. A spanyoloknál elég sok idősebb játékos búcsúzott el a csapattól, de az új nevek is általában jó francia vagy spanyol csapatokban játszanak. A Dujshebaev testvérek ugyanakkor nagyon fognak hiányozni, főleg Álex, aki jobbátlövőben és irányítóban is bevethető lett volna, és mindkét poszton világklasszis teljesítményre képes (vállsérüléssel küzd). A kassai csoportban elvileg a norvég csapat a kiemelkedő esélyes, de náluk pont a csapat mélységével vannak gondok, ráadásul a sztárok közül ketten is hiányoznak (Johannessen és Rød). A csapat így is erős, és a csoportból tovább kéne mennie, de az elődöntőhöz a német-spanyol-svéd hármasból kettőt meg kellene előznie, ami egyáltalán nem biztos.

Ami pedig a mieinket illeti: ha a csapat egészségesen, és a játékosok maximuma közelében végig tudja játszani az Európa-bajnokságot, az utóbbi évek legjobb eredményét érheti el. És itt egy pillanatra azért meg kell állni: a tavalyi világbajnoki ötödik hely számszerűen kiemelkedő eredmény, ráadásul a mutatott játék is nagyon rendben volt, de a vb-n a nyolc közé kerülésért egy igazán erős ellenfelet (Németországot) kellett legyőzni, ami egy egygólos mérkőzésen sikerült is. Ha ezen az Eb-n sikerülne eljutni a Final Weekendre, az ennél nagyobb teljesítmény lenne, hiszen Franciaország, Horvátország, Dánia és Szlovénia, vagy egy olyan csapat, amely ezek valamelyikét kiejti lenne az ellenfél a középdöntőben, és ezek közül kéne kettőt megelőzni az elődöntőhöz - az Izland-Portugália páros mellett. Márpedig a csoportkörben is nehéz lesz győzni, de azért az izlandi csapat már nem olyan erős, mint 10 éve, a portugáloknál pedig Alfredo Quintana halála nem csak érzelmileg, hanem sportszakmailag is óriási terhet jelent a válogatottnak. És akkor ott van még Hollandia, amely sötét lóként simán bekavarhat a csoportban.

Az egyértelmű, hogy az elmúlt években (mióta Gulyás István vezetésével összeállt a jelenlegi, Chema Rodríguezt és Nagy Lászlót is remekül használó stáb) jó irányba halad a csapat. Két éve az Eb-re úgy mentek a játékosok, hogy szinte senki nem hitt abban, hogy tovább lehet jutni a csoportból (Dánia, Izland és Oroszország volt az ellenfél), mégis veretlenül mehettünk a középdöntőbe. Ott aztán az utolsó két meccsre elfogyott a csapat, ezért nem lett még nagyobb bravúr, és akár olimpiai selejtezőtornás szereplést érő eredmény a kiváló teljesítmény jutalma. A tavalyi vb-ről már írtunk, a franciák elleni negyeddöntő hasonló élmény marad, mint a 2012-es Izland elleni olimpiai negyeddöntő, itt viszont a nagyobb tapasztalat és a mélyebb keret a franciák irányába döntött.

A keret nagyjából teljes, egyedül Hornyák Péter hiányzik, de azért a magyar csapat mostani taktikájában egy szélső kiesésének nincs olyan nagy jelentősége, főleg, hogy nem egy világklasszisról beszélünk. A klasszisaink középen játszanak: Mikler Roland a kapuban, Bánhidi Bence beállóban, Lékai Máté irányítóban és Máthé Dominik jobbátlövőben. Ők négyen olyan szinten emelkednek ki a saját posztjukon, ami azért sebezhetővé teszi a csapatot, de az elmúlt években pont azt mutatta meg ez a válogatott, hogy a kevésbé fontosnak gondolt emberek is tudnak kiemelkedőt nyújtani, ha megkapják a bizalmat és a lehetőséget. Láttunk az előző két világversenyen klasszis játékot Nagy Bencétől vagy Ligetvári Patriktól, Sipos Adrián pedig az évek során kiállításgyűjtőből a nemzetközi mezőny elismert védekező specialistáinak egyikévé vált.

Az egyik az őrült módon felfokozott várakozás, ahol a sportnapilap címlapon, második legfontosabb témaként hozza azt, hogy a Twitteren egy szakértő (a fent már említett Boysen) döntőbe várja a magyar csapatot. Ahol mindenki azzal van elfoglalva, hogy 20 ezren fogják buzdítani a srácokat - miközben a szurkolótábornak is meg kell majd szoknia a létszámot és a csarnokot. A másik pedig pont a 20 ezres csarnok: egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy ekkora létesítményben olyan hangulat tud kialakulni, ami pozitívan hat a csapatra. Utóbbi félelmemet táplálják a magyar szinten elég durva jegyárak is, hiszen ha az ember nem a kakasülőről akarta nézni a mérkőzéseket, elég mélyen a zsebébe kellett nyúlnia a jegyek megvásárlásakor, márpedig a hangulat általában fordítottan arányos a jegyek árával. Nagyon remélem, hogy rosszak a megérzéseim - már csak azért is, mert én is ott leszek a mieink mérkőzésein, és nagyon boldog lennék, ha olyan hangulat lenne, mint amilyeneket átéltem a Papp László Budapest Sportarénában másodosztályú hoki vb-ken, amikor az egész csarnok ugrált és ünnepelt.

Azt hiszem, hogy egy dolgot feltétlenül kívánhatunk az Európa-bajnokság előtt. Na jó, kettőt. Az első: menjen végig a torna úgy, hogy annak sportszakmailag legyen értelme, és ne 10 hiányzós csapatok játszanak egymással. A másik pedig az, hogy a magyar játékosokat doppingolja a környezet, és kihasználják ezt a lehetőséget, ami egy karrier során alighanem csak egyszer jön el.

Vagy ahogy Chema mondta a keddi sajtótájékoztatón: Only win.