Lehet, hogy a magyar a világ legjobb szurkolótábora, de erről a Balkán népeinek nem szóltak

Amióta kisorsolták a férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportjait, a magyar válogatott meccseit nem figyelembe véve ez volt az a mérkőzés, amit a legjobban vártam. Persze voltak dilemmák (3,5 óra autózás másfél óra szórakozásért, benzinköltség, késő éjjeli ágybakerülés egy reggel hangosan ébredő 16 hónapos kislány mellett), de valahogy úgy éreztem, hogy ezt a derbit látnom kell. Horvátország - Szerbia, Szegeden, iszonyú közel a két országtól. Amikor a szerkesztőségben meséltem, hova készülök, Lanti mondta, hogy addig, amíg nem beszélgetett szerb és horvát ismerősökkel erről, nem értette a két ország szembenállását. Aztán az ismerősei annyira különböző szemszögből tekintettek vissza a múltra, annyira másképp látták, hogy melyik hadsereg követett el szörnyűségeket, hogy megértette a gyűlölködés okait.

Már a meccs előtt szenzációs volt a hangulat, majd jöttek a himnuszok. Ahogy az első számú angol nyelvű kézilabdás podcast, az (Un)informed Handball Hour a Twitteren megjegyezte: ha mindkét himnuszt kifütyülik, akkor tudható, hogy feszült mérkőzésre van kilátás.

Aztán elkezdődött a meccs, az már az első két percben elképesztő dolgok történtek, 7 perc telt el a kezdő sípszó után, mire a játékidő átlépett a kettőn. A szerb csapatkapitány, Marsenić eltalálta a horvát kapitány, Čupić nyakát, a videóbírózás alatt pedig a csarnok egyik sarkában helyet foglaló fekete pólós (alighanem focidrukkerekből álló) horvát csoport néhány tagja bedobta a sörös repoharát a pályára, úgyhogy takarítás jött, Marsenić pedig két percet kapott. Amolyan salamoni ítélet volt ez: érzésem szerint a mellkasa fölső részén érte Čupićot az ütés, ami nem két perc, de ha 10 centivel feljebb találja el, akkor meg piros lapot kellett volna adni. Aztán a következő horvát támadásból jött a második szerb két perc, amire a szerb szurkolók kezdték el bedobálni, ami a kezük ügyébe került.

Ritkán szoktam azt érezni, hogy alul van biztosítva egy csarnok (általában azt gondolom, különösen kézilabda meccseken, hogy szinte felesleges rendfenntartó embereket alkalmazni, általában annyira kevés az atrocitás a nézőtéren), de most volt pár olyan gócpont, ahol nem éreztem elegendőnek a biztonságiak létszámát. A szervezőség úgy oldotta meg a két szurkolótábor kettéválasztását, hogy előre, a jegyvásárlásnál megadták, hogy melyik szektorok a szerb és a horvát szurkolótáboroké. A beléptetésnél is a csarnok két külön végén tudtak bejutni az emberek, és állítólag fallal volt elválasztva a két szektor egymástól. Ugyanakkor viszont a horvát kézirajongók tábora a fociultrákhoz képest a túlsó kapu mögötti szektort vásárolta fel, így a szerbek mindkét oldalán biztonságiak sorfala vette körül őket. Az egyetlen lökdösődés, amit észrevettem, az pont itt alakult ki, de amikor néhány tagbaszakadtabb szerb érkezett rendezni a helyzetet, megjelent néhány hatalmas valtonos ember fekete kapucnis fölsőkben és megakadályozták, hogy elszabaduljon a helyzet.

Azokat a biztonsági embereket viszont egyáltalán nem irigyeltem, akik arra próbálták rávenni a létszámban három-négyszeres fölényben lévő fociultrákat, hogy ne a lépcsőn álljanak, de szerencsére egy idő után felhagytak ezzel a kísérlettel, és békénhagyták a horvátokat, ami kiváló döntés volt, mert igazából senkit nem zavartak, és teljesen fölösleges lett volna feszültséget szítani. Volt abból elég a pályán.

Érdekes dolog egy ennyire barátságos környezetben két egymást ennyire gyűlölő ország meccse. A pályán ugyanis nyilvánvalóan totálisan felhergelt lelkiállapotban játszó kézilabdázók küzdenek egymással - miközben a mindennapokban ők csapattársak, maximum klubbeli ellenfelek, és egyértelműen megvan a tisztelet a játékosok között. Ugyanakkor olyan volt a hangulat, hogy minden olyan helyzetben, amikor megkérdőjelezhető volt a játékosok sportszerűsége, odamondogattak egymásnak.

Ezeknek a helyzeteknek a főszereplője Ivan Čupić volt: egy ziccerénél úgy lassította magát, hogy belekapaszkodott Cupara mezébe, akinek ez nagyon nem tetszett, de a legviccesebb az a jelenetsor volt, ami a horvát egyik szélsőziccere után alakult ki Vanja Ilićcsel, a szerbek balszélsőjével. Ilić egy picit megtámasztotta a levegőben Čupićot, ami nagyon nem tetszett a horvát kapitánynak, és visszafutás közben jó közel futott Ilićhez, látványosan szólt oda neki valamit. Ezt Ilić meg is jegyezte a játékvezetőnek, de nem született ítélet. Akkor viszont, amikor Ilić legközelebb beugrott a szélről kapuralőni, Čupić a létező legbunkóbb módon nyúlt rá Ilić lövőkezére, természetesen hetes és 2 perc lett a sztori vége.

Ekkorra már a horvátok folyamatosan 3-5 gólos előnyben játszottak, a második félidő első felében a horvát védekezés nagyon jól működött, a szerbek nem találták az utat a kapuig, amikor pedig eljutottak oda, Šunjić bravúrjai akadályozták meg a zárkózást. Viszont annak ellenére, hogy a hajrában nagy lett a különbség, a szerbek spanyol edzője, Toni Gerona elkezdte a 7 mezőnyjátékos játékot, amiből jöttek is a gólok, és a vége így csak 23-20 lett. Ennek pedig komoly jelentősége lehet.

Horvátország nagy meglepetésre lemaradt a tokiói olimpiáról, mivel a selejtezőcsoport utolsó mérkőzésén Portugália meglepetésre egy góllal legyőzte Franciaországot, és ezzel az eredménnyel mindkét csapat kijutott az olimpiára, a horvátok pedig lemaradtak. Ugrás 2022-be: ha a szerbek két góllal legyőzik a franciákat az Eb utolsó szegedi mérkőzésén, Szerbia és Franciaország jut tovább a budapesti középdöntőbe, Horvátország pedig kiesik. Viszont ami óriási különbség: az olimpiai selejtezős vereség nem befolyásolta a franciák későbbi előmenetelét (az ottani eredmények nem számítottak bele az olimpiai tornába), míg itt a szerb győzelem azt jelentené, hogy ők visznek magukkal két pontot a középdöntőbe, a franciák pedig üres kézzel érkeznének Budapestre.

Úgyhogy elég kicsi a valószínűsége ennek a forgatókönyvnek, sokkal nagyobb eséllyel juthat tovább a francia-horvát páros, ami alapvetően a papírformát jelenti. Most már csak az kéne, hogy a mieink is beverekedjék magukat a középdöntőbe, hogy megnézhessük, mire megy a magyar csapat az elmúlt évek legjobbjai közül kettő ellen.