Komoly pénzügyi veszteségek Európa két klasszis női kézicsapatánál, több játékos is távozik
Publikálva 27/12/2024 - 21:48 GMT+1
Érdekes bejelentést tett a napokban az Esbjerg és az Odense. A két dán női kézilabdacsapat Európa legjobbjai közé tartozik, a Bajnokok Ligája B csoportjában a Győr mögött egy ponttal a 2. és a 3. helyen áll, és bár látszólag mindkét csapat nagyon stabil háttérrel rendelkezik, a friss pénzügyi beszámolók nem mutatnak jól.
A dánok öt góllal verték a svédeket a női bronzmeccsen
Videó forrása: Eurosport
Az Esbjerg a 2023-2024-es időszakban 527 ezer dán koronás (nagyjából 29 millió forintos) veszteséget könyvelt el adózás előtt, ami jelentősnek mondható az azt megelőző 142 ezer koronás veszteséghez képest. Ez az eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy a Bajnokok Ligájában nem jutottak be a döntőbe, így a tervezettnél alacsonyabb bevételhez jutottak, és az európai szövetségtől (EHF) sem kaptak annyi marketingösszeget, mint előzetesen remélték – ezzel együtt jelentősen megnövekedtek az utazási költségek.
"Csalódott vagyok, hogy nem értük el a beszámolóban a célunkat és mínusszal zártunk. Ez messze nem jó, el kell gondolkodnunk és tanulnunk kell belőle" – mondta Hans Christian Warrer vezérigazgató.
"Szerencsére továbbra is erős támogatást élvezünk helyi és országos szinten, hiszen a szponzorok értéket látnak a klubban. Ez segít ellensúlyozni a megnövekedett nyomást, amivel szembe kell néznünk, de sajnos nem elég ahhoz, hogy elkerüljük a hiányokat."
A jövőjüket egyelőre nem fenyegeti veszély, a 2024-2025-ös időszakra összesen 31,5 millió koronás, rekordot jelentő forgalommal számolnak, és a pénteki bejelentések alapján nagy változások jönnek a keretben. Öt játékos, Mette Tranborg, Kaja Kamp, Kathrine Heindahl, Amalie Milling és Luciana Rebelo is távozik (Rebelo már most, a többiek a szezon végén), az érkezők oldalán egyelőre a friss Eb-ezüstérmes Helene Kindberg, és a tehetséges svájci beálló, Tabea Schmid található.
Az Odense jóval súlyosabb, 3,7 millió koronás (bő 200 millió forintos) veszteséget könyvelhet el, aminek következménye lett: nagy viták után Jeanette Illum-Johansen veszi át annak a Hans Chr. Rohdének a helyét az elnöki poszton, aki részvényesként továbbra is a klubnál marad.
"Természetesen egy ilyen adat sosem jelent jót, de a bérek növekedése miatt ekkora hiányra számítottunk" – kezdte Lasse Honoré ügyvezető igazgató.
"Talán furcsa azt mondani, hogy pénzügyileg egészségesebbé vált a működésünk, de a nettó bevételünket 5,5 millió koronára növeltük, így kevésbé függünk a részvényesek és a szponzorok támogatásaitól. Ezzel együtt 4,5 millió koronás tőkeinjekciót hajtunk végre, hogy elérjük a célunkat: az európai kézilabdázás csúcsára szeretnénk jutni."
Az Odense jövője leginkább annak köszönhetően tűnik biztosnak, hogy 2025-től a Red Bull csatlakozik főszponzorként a klubhoz – erről itt írtunk.
Ősszel egy másik skandináv élcsapat, a norvég Vipers küzdött komoly pénzügyi gondokkal, ám végül megmenekültek a csődtől.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés