Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr a Bajnokok Ligájában
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként.
Így nyert ötgólos hátrányból a magyar női kéziválogatott Brazília ellen
Videó forrása: Eurosport
Kiegyenlített és idény eleji volt a játék képe a mérkőzés elején, a 18. percben, 12-10-nél alakult ki először kétgólos különbség, mégpedig az ETO javára. A kisalföldi alakulatból a balszélső Fodor Csenge volt nagyon elemében, a szünetig mind a hat lövését gólra váltotta. Az ő jó teljesítményének is köszönhetően az első félidő végjátéka a Győré lett, 13-13 után öt találattal el tudott távolodni a címvédő (19-14).
A szünet után több poszton frissített a Győr - Fodor is pihenőt kapott a folytatásra -, a játékrész Szemerey Zsófi védéseivel indult, a Győr pedig gyorsan hétgólosra növelte a különbséget (23-16). A játékrész derekához érve, 30-20-nál pedig már rászámolt a Dortmundra a kedvenceit külföldre is elkísérő győri szurkolótábor.
Noha innen egy háromgólos szériával közelített a vendéglátó, tartós zárkózásra nem volt esélye, sőt, a zöld-fehérek gyorsan visszahizlalták tíz találat fölé a különbséget. Végül negyven gól fölé jutva, 13 találattal nyertek a győriek, akik 2011. október 2-án kaptak ki legutóbb BL-nyitómeccsükön, azóta egy döntetlen mellett a 13. győzelmüket aratták.
Bruna Almeida de Paula és Dione Housheer hét-hét góllal, Hatadou Sako tíz, az Európa-bajnoki bronzérmes Szemerey Zsófi két védéssel járult hozzá az ETO sikeréhez. A Dortmundból Lois Abbingh szintén hétszer talált be, Szikora Melinda és Sarah Wachter egyaránt három lövést hárított.
Az A csoport másik magyar együttese, a Debrecen egy év kihagyás után Podgoricában, a Buducnost otthonában tér vissza a BL-be 16 órától.
Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló, A csoport:
- Borussia Dortmund (német)-Győri Audi ETO KC 30-43 (15-20)
- lövések/gólok: 54/30, illetve 55/43
- gólok hétméteresből: 7/7, illetve 5/5
- kiállítások: 8, illetve 6 perc
MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Borussia Dortmund
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/teamsports/club/logo/300/11278.png)
30
43
Györi Audi ETO KC
/assets.eurosport.io/web/img/placeholder/eurosport_logo_default.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)