Kétgólos győzelemmel zárta a Bajnokok Ligája csoportkörét otthon a DVSC Schaeffler

Női kézilabda BL - A Debrecen saját közönsége előtt mindkét együttes számára tét nélküli mérkőzésen 32-30-ra legyőzte a montenegrói Buducnost Podgoricát a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, vasárnap.

Drámai bukás után végre a csúcson: Andersson az 50 kilométer olimpiai bajnoka a nőknél

Videó forrása: Eurosport

A hajdúsági együttes már biztos ötödikként várta a csoportkör záró fordulóját, valamint azzal a tudattal, hogy a másik nyolcasban negyedikként végzett dán Odense HB lesz az ellenfele a rájátszás első fordulójában. A vasárnapi találkozó azért is volt tét nélküli, mert a vendég montenegrói alakulatnak sem volt már esélye elmozdulni az utolsó pozícióból.
Remekül indította a mérkőzést Szilágyi Zoltán vezetőedző együttese, nyolc perc alatt 6-2-es előnyt alakított ki. A Buducnost az első percekben rendre ugyanazon a területen, sikertelenül próbálta feltörni a DVSC védekezését, kézilabdázói többször is a játékvezetőkkel perlekedtek. 8-3 után sorozatban háromszor a podgoricai gárda volt eredményes, egyre többször találta meg a réseket a hazai védelmen, miközben változatlanul nem túl magas iramban csordogált a mérkőzés. Felállt védőfal ellen a Debrecen kezdeti hatékonysága visszaesett, hozzálassult ellenfeléhez, a Podgorica ennek nyomán a 23. percben, 12-12-nél már a vezetésért támadhatott. Ekkor még nem járt sikerrel, az első félidő hajrájában viszont igen, a szünetre pedig döntetlennel vonulhattak a felek.
A második félidő elején egy 4-0-s periódussal lépett el 22-18-ra a Debrecen, amely lényegesen jobban kézilabdázott, támadásban a találkozó elejéhez hasonlóan hatékonyan fejezte be az akcióit, miközben riválisának játékosai fáradni látszottak. Ezzel együtt is visszább tudott zárkózni a DVSC hibáit kihasználva a Podgorica (25-23), a vendéglátó az első játékrész közepén tapasztalthoz hasonló hullámvölgybe került. Az utolsó öt percbe lépve egy találat volt a hajdúsági fór, a végjátékban emberhátrányba került és elkerülhetőnek tűnő gólokat is kapott a Debrecen. Az utolsó két percben viszont maga javára döntötte el az összecsapást, így győzelemmel zárta a csoportkört.
Alicia Toublanc ötször volt eredményes, Jessica Ryde nyolc, Adrianna Placzek öt védéssel vette ki részét a sikerből. A podgoricai Itana Grbic kilenc góllal lett a mezőny legeredményesebbje.
A negyeddöntőért zajló párharc első mérkőzését hazai pályán játssza az Odense ellen a DVSC a március 21-22-i hétvégén, a visszavágóra a következő hétvégén kerül sor Dániában.

Eredmény:

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 14. (utolsó) forduló, A csoport:
később:
Győri Audi ETO KC-Borussia Dortmund (német) 16.00

A rájátszás első fordulójának párosítása:

  • Team Esbjerg (dán)-Podravka Koprivnica (horvát)
  • Gloria Bistrita (román)-Ikast HB (dán)
  • Odense HB (dán)-Debrecen
  • Ferencváros-Borussia Dortmund (német, Szikora Melinda)
A Győri Audi ETO KC, a francia Metz HB (Albek Anna, Vámos Petra) és Brest Bretagne, illetve a román CSM Bucuresti a csoportkörből a negyeddöntőbe jutott.
(MTI)
Borítókép: Tóvizi Petra, a Debrecen (j), valamint Jelena Radivojevic (k) és Hawa N'Diaye (b), a Podgorica játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának 14. (utolsó) fordulójában játszott DVSC Schaeffler - Buducnost Podgorica mérkőzésen a debreceni Hódos Imre Rendezvénycsarnokban 2026. február 22-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés