BL-győztes és Európa-bajnok kézilabdázó igazolt Magyarországra
Christian Dissinger német balátlövővel erősíti meg keretét a férfi kézilabda NB I-ben szereplő PLER-Budapest.
Christian Dissinger
Fotó: AFP
A fővárosi klub szerdán, a honlapján jelentette be, hogy már intézik a 31 éves játékos szerződtetését és reményeik szerint legkésőbb jövő szombaton, az OTP Bank-Pick Szeged ellen bemutatkozhat a PLER színeiben.
Dissinger eddig 19 mérkőzésen 49-szer volt eredményes a német válogatottban, 2016-ban Európa-bajnoki címet, valamint olimpiai bronzérmet szerzett. Megfordult már a svájci Schaffhausenben, a spanyol Atlético Madridban és a német Nettelstedt-Lübbeckében is, majd négy évig az ugyancsak német Kielben játszott, ezt követően 2018-ban a Vardar Szkopjéba igazolt, amellyel Bajnokok Ligáját nyert.
A BL-siker után a román Dinamo Bukarestnél folytatta, majd két évvel később néhány hónapra a katari Al-Duhailba igazolt, amellyel ugyancsak bajnoki címet szerzett. Emellett Német Kupa- és Szuperkupa-sikert, macedón és román bajnoki- és kupagyőzelmet, valamint SEHA-liga aranyérmet is ünnepelhetett korábbi csapataival.
A vezetőség szerint a csapatnak szüksége volt a vérfrissítésre, ugyanis a bajnokság első hat fordulójában mindössze egy pontot gyűjtött. Börcsök Csaba szakosztályvezető szerint a német légiós sokat segíthet az együttesnek abban, hogy megtartsa első osztályú tagságát.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)