"Lehet, hogy túlságosan hamar hittük el, hogy ez meglehet" - A Metz magyar játékosai nyilatkoztak a BL-elődöntős vereségről
Női kézilabda BL - Az Európa-bajnoki bronzérmes Szemerey Zsófi szerint a létszámgondok is hozzájárultak, hogy csapatuk, a francia Metz HB hosszabbítás után 31-29-re kikapott a dán Odensétől a Bajnokok Ligája szombati második elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján.
Kövesd a 2025-ös Roland Garrost élőben az elejétől a végéig az Eurosporton!
Videó forrása: Eurosport
A Vámos Petrát és Szöllősi-Schatzl Nadine-t is soraiban tudó francia bajnokcsapat a 38. percben még 20-13-ra vezetett, utána viszont egy 6-0-s sorozattal felzárkózott az ellenfél, amely a hosszabbításban egyértelműen hatékonyabbnak bizonyult a Metznél.
"Héttel vezettünk, viszont utána olyan hibákat követtünk el - például pontatlan indítás, büntetők kihagyása -, amelyek egy ilyen szintű mérkőzésen nem férnek bele. Az ellenfél egyből megbosszulta ezeket, onnantól kezdve pedig tudjuk, hogy mi lett a vége" - nyilatkozta az interjúzónában a 38-szoros válogatott kapus, aki csak három dán büntető erejéig kapott lehetőséget szombaton.
Hozzátette, szerinte elsősorban nem fejben voltak jobban a dánok, inkább arról van szó, hogy a franciák kevesebben vannak, leginkább a belső posztokon vannak nagyobb terhelésnek kitéve a csapattársai.
EHF Női Bajnokok Ligája
Hazai pályán kapott ki Vámos Petráéktól a Debrecen a BL-ben
09/11/2025 - 13:26
"Minden meccset hatvan perceznek, szerintem ez most egy kicsit jobban érezhető volt a mérkőzésen. Azt sem tudom, holnapra hogyan fogják összeszedni magukat, mert a második meccs volt a miénk, hosszabbítást is játszottunk, szóval duplán nehéz dolgunk lesz felállni az Esbjerg ellen" - vélekedett.
"Lehet, hogy túlságosan hamar hittük el, hogy ez meglehet, úgy, hogy hétgólos előnyünk volt" - értékelt a találkozót gól nélkül záró Szöllősi-Schatzl Nadine az MTI kérdésére. - "Aztán volt egy törés, nem tudom, mi történhetett nálunk, az Odense szépen lépésről lépésre lefaragta a hátrányát. A hosszabbítás pedig olyan, hogy minden apró hiba végzetes lehet, mert csak kétszer öt percet játszunk."
Az Európa-bajnoki bronzérmes balszélső kiemelte: azt látta a csapatukon, hogy képes a fináléba jutásra a négyes döntőben.
"Most azon lesz a hangsúly, hogy minél hamarabb összeszedjük magunkat lelkileg és testileg is, és regenerálódjunk, mert mindenki győzelemmel szeretné zárni a Bajnokok Ligáját" - szögezte le.
A francia bajnok és kupagyőztes Metznek ez volt az első veresége a mostani idényben, bár a rendes játékidőt tekintve továbbra is veretlen.
(MTI)
Borítókép: Szemerey Zsófi, a Metz kapusa (k) a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében játszott Metz Handball - Odense HB mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2025. május 31-én. A dán Odense lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a másnapi fináléban, miután 31-29-re nyert a francia Metz ellen. MTI/Purger Tamás
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)