Súlyosan megsérült a Barca sztárja, akit a Szeged ellen ölben kellett levinni a pályáról

Hivatalos közleményt adott ki a Barcelona férfi kézilabdacsapata annak a Dika Memnek az állapotáról, aki csütörtök este, a Szeged elleni Bajnokok Ligája-meccsen szenvedett súlyosnak tűnő vállsérülést.

Dika Memet ölben kellett levinni a pályáról - Fotó: Barcelona

Fotó: From Official Website

Mint ahogy arról beszámoltunk, a meccs háromnegyedében szörnyen játszó szegediek kis híján csodát tettek a BL második fordulójában: a 43. percben még kilenc góllal, 27-18-ra vezetett a Barca, ám innen remek támadójátékkal, jelentősen javuló védekezéssel és Mikler Roland parádés védéseivel sikerült felzárkózni, és végül mindössze egy gól döntött a hazaiak javára (31-30).
A Barca visszaesésében jelentős szerepet játszott Dika Mem sérülése, és nem is lehet teljesen felhőtlen a katalánok öröme. A csapatkapitány ugyanis a második félidő közepén egy ütközést és egy rosszul sikerült esést követően a földön maradt, és nagy fájdalmak közepette a jobb vállát fogta.
Ölben kellett levinni a pályáról, és bár nem sokkal később felkötött és rögzített karral visszaült a kispadra, véget ért számára a meccs.
Azóta több vizsgálaton is átesett, és a Barca beszámolója szerint súlyos a sérülése. A francia jobbátlövő válla ugyanis kificamodott, az ízületi sérülés miatt pedig több meccset is ki kell hagynia – hogy pontosan mennyit, egyelőre nem tudni, ám a klubhoz közel álló források szerint több hétre kidőlt.
A BL-csoportkört kettőből két sikerrel kezdő Barca szerdán este a Kielce otthonában lép pályára, Carlos Ortega vezetőedző pedig minden bizonnyal Melvyn Richardsonra számíthat első számú jobbátlövőként, bár a Szeged ellen a jobbszélső Blaž Janc is játszott ezen a poszton. Nagy kérdés, hogy Mem elutazhat-e a szeptember 27-én kezdődő egyiptomi klubvilágbajnokságra.
A 27 éves, olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszist egyébként a napokban szóba hozták a Veszprémmel ­– erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés