A Ferencváros jobbszélsője és a Debrecen irányítója is a hét legjobbjai közé került

Ugyan nagy verést kapott hazai pályán a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligája első fordulójában, a hét legjobb jobbszélsőjét a magyar csapat adta az EHF álomcsapatába. További jó hír, hogy Angela Malestein mellett az első mérkőzését megnyerő Debrecen magyar válogatott irányítója, Vámos Petra is bekerült a hét legjobbjai közé, miután hat góllal járult hozzá a Sävehof legyőzéséhez.

A szlovén Nina Zulic (b) és Valentina Klemencic (j), valamint Vámos Petra a női kézilabda Európa-bajnokság Magyarország - Szlovénia mérkőzésén

Fotó: MTI

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) évek óta minden forduló után összeszedi az adott játéknap legszebb góljait, védéseit, és a forduló álomcsapatát. Utóbbiba került be a debreceni Vámos Petra, aki nyolc lövésből hat gólig jutott a svéd bajnok Sävehof legyőzése során.
Az álomcsapat másik magyar érdekeltségű tagja a Ferencvárost képviselő Angela Malestein. A holland jobbszélső egyértelműen a Fradi leghatékonyabb játékosa volt támadásban a Metz ellen 38-25 arányban elvesztett mérkőzésen, 9/11-es lövőmutatóval csapata góljainak bő egyharmadát ő szerezte.
A legszebb védések között is találunk két olyat, amelyeket magyar klubok légiósai mutattak be. A debreceni Catherine Gabriel a hajrában védett egy óriási ziccert Ida Sembe lövésénél, amivel a hét negyedik legszebb védése lett az övé.
A győri Sandra Toft helyzete egy kicsit más volt, hiszen ahhoz, hogy ez az egyébként nem túl látványos védés legyen a második a rangsorban, az kellett, hogy ez egy meccsnyerő védés volt, a bresti Maslova ugyanis az egyenlítésért lőtt kapura a mérkőzés utolsó másodperceiben.
A női BL a hétvégén folytatódik, az A csoport két magyar csapata egymással találkozik, szombaton 16:00 órától fogadja a Győri Audi ETO a Debreceni VSC-t, míg a B csoportban a Ferencváros a BL-címvédő, ám az első fordulóban az Ikast otthonában vereséget szenvedő Vipers Kristiansandhoz látogat, ezt a meccset szombaton 18:00 órakor rendezik.
A legfrissebb kézilabdás hírekért látogassatok el az eurosport.hu/kezilabda oldalra, ahol megtaláljátok a Bajnokok Ligája menetrendjét, eredményeit, tabelláját!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés