Férfi kézilabda BL - Veszprémi siker a román bajnok ellen

Eredmény, csoportkör, 3. forduló, A csoport:
  • Telekom Veszprém-CS Dinamo Bucuresti (román) 33-30 (15-17)
Bajnokok Ligája
Nem okozott gondot a Veszprémnek a Plock
17 PERCE

A mérkőzés nyolcadik percében minden néző felállva, néma csendben emlékezett a csapat 2009-ben meggyilkolt román beállójára, az egykor 8-as számú mezben játszó Marian Cozmára, aki szeptember elején lett volna 40 éves.
Jobban kezdett és gyorsan ellépett három góllal a Dinamo, és mivel a hazaiak egyhamar nem tudtak egyenlíteni, Momir Ilic vezetőedző a szokásosnál korábban kezdett cserélni, kapusposzton is változtatott. A 16. percben 8-8-nál utolérte a bukarestieket a Veszprém, de az ellenfél a folytatásban is élesebbnek, pontosabbnak tűnt, és jó védekezésre alapozva gyors támadásokkal megint elhúzott (14-10).
A sokat hibázó házigazdák nyitott védekezésre, a vendégek létszámfölényes támadójátékra váltottak, és mivel a hajrá a Magyar Kupa-címvédőnek sikerült jobban, a szünetben már "csak" 17-15-ös hátrányban volt.
Kiválóan indította a második felvonást a Veszprém, a meccs során először átvette a vezetést, a Dinamo pedig egyre komolyabb hátrányba került (22-18), mert edzője és játékosai egyre többet foglalkoztak a játékvezetéssel. A hazaiak sokkal jobban tudták kontrollálni ellenfelük játékát, támadásban pedig sokkal pontosabbak voltak, mint az első félidőben, ám Xavier Pascual vezetőedző időkérése után a román csapat is összeszedte magát, és a különbség csökkenni kezdett (29-27).
Az izgalmas hajrában Rodrigo Corrales védései és a türelmes, taktikus támadások segítették a házigazdát, amely a vártnál nagyobb csatában nyert.
Omar Jahja, Petar Nenadic és Rasmus Lauge Schmidt öt-öt góllal, Corrales 12 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Stanislav Kasparek és Andrij Akimenko is hétszer talált be. A két csapat ötödik egymás elleni tétmérkőzésén egy román siker mellett negyedszer nyert a Veszprém.
A meccs után a szurkolók megemlékezést tartottak a csarnok mellett Marian Cozma szobránál. Az eseményen részt vett a néhai kiváló játékos édesapja, Petre Cozma, valamint a Veszprém és a Dinamo vezetőedzője is.
A két vereséggel álló Pick Szeged csütörtökön a német THW Kiel vendége lesz, a három győzelemmel rendelkező Veszprém pedig jövő csütörtökön a dán GOG otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.
(MTI)
Kézilabda
Férfi kézi-BL: meg-megdöccenő veszprémi és kátyúból kifelé igyekező szegedi szekér
01/12/2022 - 17:31
Bajnokok Ligája
Szoros meccsen verte a Veszprém a Zagrebet
24/11/2022 - 19:36