A férfi BL végjátékában 2010 óta rendeznek négyes döntőt, és a katalánok voltak az elsők, akik a kölni tornán meg tudták védeni címüket, mivel a tavalyi sikerüket követően idén is győztek. Az idei fináléban hétméteres-párbajban nyertek a lengyel Kielce ellen, amely szintén a Szeged csoportjába került.
A Bécsben megtartott sorsoláson elhangzott, hogy mindkét magyar csapatnak lesz német, francia, lengyel és dán ellenfele.
Az előző szezonban BL-negyedik és bajnoki ezüstérmes Telekom Veszprém megkapta a lengyel Orlen Wisla Plockot is, amelyet korábbi vezetőedzője, a spanyol Javier Sabaté irányít, keretében pedig ott van a veszprémi nevelésű Fazekas Gergő. Szintén a bakonyiakhoz került Máthé Dominik új csapata, a francia Paris Saint-Germain is. Leimeter Csaba együttese, a horvát PPD Zagreb is a veszprémieknek jutott.
Kézilabda
Juan Carlos Pastor szerződést hosszabbított a Pick Szegeddel
27/07/2022 - 09:06


Az első fordulót szeptember 14-15-én rendezik, a mérkőzéseket minden esetben szerdán és csütörtökön játsszák.
A csoportok első hat helyezettje jut tovább, az első és a második közvetlenül a negyeddöntőbe, a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik pedig a rájátszás első fordulójába.
Az ukrajnai háború miatt az orosz Csehovszkije Medvegyi és a fehérorosz Meskov Breszt nem indulhat az európai kupaporondon, az ukrán Motor Zaporizzsja pedig a német másodosztályban szerepel majd, és a BL helyett az Európa-ligában indul. A kétszeres BL-győztes északmacedón Vardar Szkopjét anyagi okok miatt kizárták.
A négyes döntőt jövőre is a kölni Lanxess Arénában rendezik.
A csoportbeosztás:
A csoport:
Telekom Veszprém (magyar), Paris Saint-Germain (francia), SC Magdeburg (német), GOG Gudme (dán), Porto (portugál), Orlen Wisla Plock (lengyel), Dinamo Bucuresti (román), PPD Zagreb (horvát)
B csoport:
Pick Szeged, Barcelona (spanyol), Lomza Industria Kielce (lengyel), HBC Nantes (francia), THW Kiel (német), RK Celje PL (szlovén), Aalborg HB (dán), Elverum HB (norvég)
Forrás: MTI
Kézilabda
Hogyan tovább? Ez a kérdés két kiemelkedő magyar kézilabdacsapatnál
09/04/2022 - 12:40
Bajnokok Ligája
Nyert, de búcsúzott a magyar bajnok Szeged a Bajnokok Ligájában
07/04/2022 - 19:01