2028 nyaráig hosszabbított szerződést svéd vezetőedzőjével, Michael Apelgrennel a Szeged kézilabdacsapata

Férfi kézilabda NB I - Michael Apelgren vezetőedző meghosszabbította szerződését a Magyar Kupa-címvédő OTP Bank-Pick Szeged csapatánál. A klub honlapjának pénteki híradása szerint a tavaly nyáron érkezett svéd szakember megállapodása a jelenlegi idény végén járt volna le, de immár 2028. június 30-ig érvényes.

Óriási magyar siker a pálya-vb-n, Drijver Bertold negyedik a férfi scratch-ben

Videó forrása: Eurosport

"Tavaly nyáron új fejezet kezdődött klubunk életében: egy teljesen új projektet indítottunk el, amelyet szeretnénk a trénerrel közösen folytatni" - mondta Szűcs Ernő Péter klubelnök.
Kapcsolódó:
Michael Apelgren leszögezte, nagyon szeret Szegeden dolgozni. Érzése szerint folyamatosan építkeznek és a helyes irányba tartanak, de tisztában van vele, hogy minden területen előre kell lépniük.
"Az előző szezonban felejthetetlen pillanatokat éltünk át közösen, most pedig nehezebb idők járnak ránk a sérülések miatt. De ha kilábalunk ebből az időszakból, még erősebbek leszünk" - vélekedett.
Apelgren emlékeztetett rá, klubja lehetővé teszi, hogy a napi munkája mellett hazája válogatottját is irányíthassa.
(MTI)
Borítókép: Az OTP Bank-Pick Szeged játékosai ünnepelnek, elöl Michael Apelgren, a csapat vezetőedzője a trófeával, miután 31-30-ra győztek a One Veszprém HC ellen a férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjében a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2025. április 13-án. A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát. MTI/Illyés Tibor
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés