Albek Anna: "Az lesz a cél, hogy látsszon egy pici fejlődés mindenkin, az egész csapat játékán"

Női kézilabda Eurokupa - Albek Anna szerint a Dánia elleni két Eurokupa-mérkőzésen az a cél, hogy a magyar válogatott valamennyi tagján látsszon a fejlődés. Ahogy fogalmazott, mindig az lebeg a szemük előtt, hogy szintet lépjenek.

Ha kerékpár, akkor Eurosport! Kövesd velünk a bringás szezont elejétől a végéig!

Videó forrása: Eurosport

Az Európa-bajnoki harmadik helyezett csapat csütörtökön 18 órától Tatabányán, vasárnap 16 órától pedig Svendborgban játszik az olimpiai bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes dánokkal az Eurokupa csoportkörében. A nemzeti csapat keddi, felcsúti sajtófélóráján a francia Metz HB jobbátlövője az MTI-nek elmondta: mindig jó ilyen tudású ellenfelekkel játszani.
"Nagyon szeretem ezeket az erőpróbákat, ez mindenképpen az lesz, hiszen megmutattuk a világbajnokságon, hogy a dánok ellen is tudunk nagyon jól játszani és nagyon szoros mérkőzést vívni" - utalt a 28-27-re elvesztett középdöntős találkozóra Albek, aki szerint már több skandináv csapattal is felvették a versenyt szakaszokban, aminek nagyon örül.
"Ezek a mérkőzések most ismét nagyon jók lesznek arra, hogy gyakoroljunk és még jobban összeérjünk. Kíváncsi vagyok rá, hogyan fog sikerülni ez. Mindenki nagyon motiváltan érkezett újra ide, nagyon szeretnénk jól teljesíteni, hiszen mindig az lebeg a szemünk előtt, hogy szintet lépjünk" - fogalmazott Albek. - "Hogy akár csak millimétereket is, de lépjünk előre. Ezen a héten is az lesz a cél, hogy látsszon egy pici fejlődés mindenkin, az egész csapat játékán."
Az Eurokupa jelenlegi kiírásában a 2024-es kontinensviadal három érmese, illetve az idei Európa-bajnokság öt társrendezője szerepel két négyes csoportban. Ezek a válogatottak nem vesznek részt az Eb selejtezősorozatában. A magyarok októberben Törökországot 43-30-ra, Csehországot 31-20-ra legyőzték. A csoportok első két helyezettje jut a szeptemberi négyes döntőbe.

Kapcsolódó:

Albek jó érzésekkel tért haza klubjából, hiszen szombaton 37-35-ös sikerrel búcsúztatták a nagy rivális Brest Bretagne együttesét a Francia Kupa negyeddöntőjében, ami meglátása szerint "mindent eldöntő" találkozó volt a sorozatban.
"Mindent beleadtunk, hogy hazai pályán meg tudjuk mutatni, meg tudjuk őket verni, mivel a bajnokságban egy idegenbeli mérkőzést már játszottunk, és sajnos ott vereséget szenvedtünk" - emlékeztetett a január közepén 27-23-ra elvesztett rangadóra. Úgy véli, a kupában aratott sikerrel üzentek az ellenfélnek. - "Nem jöhetnek csak úgy oda hozzánk és nyerhetnek, nagyon örülünk a győzelemnek."
A bajnokságban két pont a Metz HB lemaradása a hibátlan mérleggel rendelkező Brest mögött, amelyet május elején fogad a pontvadászatban. A Bajnokok Ligájában a címvédő Győri Audi ETO KC mögött csoportmásodikként jutott tovább a Vámos Petrát is foglalkoztató Metz, amely így a rájátszás első fordulóját kihagyva várja negyeddöntős ellenfelét.
"Ez most jó szakasz lesz nekünk, tudunk egy kicsit jobban készülni és olyan taktikai elemeket gyakorolni, amikre alapvetően a heti kétmeccses időszakban annyira nincs idő. Aztán meglátjuk, hogy a Ferencváros-Borussia Dortmund párharcból melyik csapat jön ki nyertesen, arra az ellenfélre fogunk felkészülni minden erővel" - fejtette ki.
picture

Rotterdam, 2025. december 10. Albek Anna (k) köszönti a szurkolókat a német-holland közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében játszott Hollandia - Magyarország mérkőzésen a rotterdami Ahoy Arénában 2025. december 10-én. A magyar válogatott nem jutott elődöntőbe és hetedikként zárta a világbajnokságot, miután 28-23-ra kikapott a holland csapattól. MTI/Szigetváry Zsolt

Fotó: MTI

Mivel a metzi érdekeltségű csoportban szerepelt a Debrecen is, van esély rá, hogy mindhárom magyar BL-résztvevővel találkozik ebben a kiírásban a francia alakulat.
"Mindig jó hazajönni, és örülünk, ha egy kicsit magyar közegben lehetünk, de a fókusz nyilván azon van, hogy nyerjünk" - szögezte le.
A 24 éves játékos kitért rá, hogy ez az első idénye a BL-ben és a francia élvonalban is, és elégedett a játékperceivel.
"Persze, voltak erősebb mérkőzések, voltak kevésbé, és voltak olyanok is, ahol nem kaptam akkora szerepet. De próbálok kihasználni minden percet, és úgy gondolom, hogy amikor megkapom a lehetőséget, stabilan tudok teljesíteni, és próbálom mindig a legjobbamat kihozni" - mutatott rá. Elismerte, hogy nem sikerül minden, és maximalista, ez néha meg is szokta fogni, ilyenkor igyekszik mielőbb túltenni a hibákon.
"Mivel folyamatosan meccseket játszunk, mindig van lehetőségem arra, hogy kijavítsam őket."
Albek elmondta azt is, hogy a mögötte álló két hónapban nagy volt a hajtás, így örül, hogy hazai környezetben fel tud frissülni egy kicsit.
(MTI)
Borítókép: Albek Anna (j) és a svájci Lea Schüpbach a német-holland közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság B csoportjának 3. fordulójában játszott Magyarország-Svájc mérkőzésen a hollandiai 's-Hertogenboschban a Maaspoort Arénában 2025. december 1-jén. MTI/Szigetváry Zsolt
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés